A várandósság hónapjai sokféle változást hoznak egy nő életében. A testi történéseket a lélek változásai szövik át, így készítve föl az édesanyát a kisbaba fogadására. Mostantól hónapról hónapra Vali gondolatait és érzéseit olvashatjátok a benne növekvő kis élettel kapcsolatosan:
Ismét várandós vagyok. Kicsit több, mint 2 évvel ezelőtt született kislányom, Lili, és most eljött az ideje, hogy kistesó érkezzen a családba. Lilire majd 1 évet vártunk, sok sikertelen próbálkozás után már alig akartam elhinni, amikor összejött. Sokszor hallottam, hogy a második baba már általában könnyebben, gyorsabban jön, így hát reméltem, ez nálunk is így lesz. Nem így lett. Most azt az érzést kellett megélnem, amikor egyből megfogan a baba, aztán elmegy, nem marad velem. Sokszor egymás után… Rájöttem, hogy ez még rosszabb, mint mikor egyszerűen „csak” nem jön össze. De mint mindennek, ennek is volt értelme. Elindultam egy olyan önismereti úton, ami teljesebbé tette és teszi az életemet, és rengeteg szeretetet hozott a kis családom életébe. És egy ponton felismertem azt is, hogy fizikai síkon is tehetek magamért, nem kell magamra vállalnom az áldozat szerepét, vagy passzívan az orvosoktól várni a megoldást a gyermekáldás elmaradására. Így hát felkutattam a lehetőségeimet a gyógynövények terén (is), és megtaláltam azt, ami számomra segítséget jelenthet, és meggyőződésem szerint jelentett is. Így hát 9 hetesek vagyunk :) Most mondhatnám, hogy az első pillanattól éreztem, hogy ez most össze fog jönni, de nem mondom. Bevallom, olyan erős volt már bennem a félelem, hogy hiába súgta valami legbelül, hogy most már készen állok, nem mertem beleélni magam.
Egy hete voltam az első vizsgálaton, és miután az orvosom is megnyugtatott, hogy minden rendben, végre én is el tudtam engedni a félelmeimet. Július 5-re vagyok kiírva. Lányom július 4-én született. Nekünk ilyenkor szokott összejönni :) Érdekes az ember… Mikor nagyon akartam babát, és nem jött össze, és a várandósok panaszáradatát hallgattam a rosszullétekről, akkor azt gondoltam: mit nem adnék ezekért a rosszullétekért! Aztán amikor jönnek, akkor már nem emlékszem ezekre a gondolatokra, csak az jár a fejemben, mit nem adnék, hogy elmúljanak… Szerencsére elviselhető volt, na meg már voltak bevált praktikáim is (hideg limonádé, jó savanykásan, na meg mindig van nálam háztartási keksz, mert az éhség a legnagyobb ellenség). Aztán volt egy pillanat, amikor megéltem, hogy a legnagyobb szerepe ebben az egészben a tudatomnak van, ahogy a rosszulléthez viszonyulok: szenvedek tőle, vagy elfogadom, hogy van; passzív áldozatnak érzem magam, vagy pontosan tudom, hogy én vagyok az egyetlen, aki tehetek ellene. Én az utóbbit választottam, és már önmagában ettől azt vettem észre, hogy sokkal kevésbé jön az émelygés, vagy ha jön, sokkal jobban viselem.
Azt mondják, minden terhesség teljesen más. Nem tudom, mások hogyan élik meg, én csak arról tudok nyilatkozni, amit én tapasztalok. Bizonyos szempontból más, mert más ételeket kívánok, más intenzitással jött az émelygés, máskor jöttek és múltak el itt-ott a fájdalmak stb. Talán a legmeglepőbb számomra a pocakom növekedése volt: már most látványosan kerekedik. Előző várandósságomnál ez 1 hónappal később jött csak. Mégis ezeket a tüneteket valamiért részletkérdésnek élem meg, maga az állapot és a tudat, hogy egy kisbaba növekszik a pocakomban, mindent felülír. És mindaz a várakozás, bizonytalanság, ismeretlentől való félelem, kíváncsiság, készülődés, anyává érés, szeretet, de leginkább a megfoghatatlan és megfogalmazhatatlan csoda, ami a várandósságban benne van, az számomra minden különbözőségével együtt is egyforma. Ugyanazt a várakozást élem meg, mint Lilivel való várandósságom alatt, és ugyanúgy elképzelni sem tudom, mi vár rám. Nem tudom, milyen lesz először találkozni Vele, és nem tudom, hogy fogom-e tudni úgy szeretni, ahogy „kell”. Fogom-e tudni egyformán szeretni a két gyermekemet? Milyen érzés lesz kézbe venni, vagy mikor az ölemben fog szuszogni? Jó anyjuk leszek? Lili hogy fogja fogadni? Jót teszek vele, hogy kistesója lesz, vagy „elárulom”, mert hiszen eddig csak Ő létezett számunkra? Ezernyi kérdés kavarog a fejemben, mégis tudom, hogy nincsenek „jó” válaszok. Minden kialakul, és minden úgy fog történni, ahogy történnie kell. Csak ezt elfogadni és tudni annyira nehezemre esik… Pont ugyanannyira, mint első várandósságom alatt.
A Kismamanapló további részeiért kattints ide!
Iratkozz fel a hírlevélre!
“Vali kismamanaplója: 1-2. hónap” bejegyzéshez 1 hozzászólás