Hát bizony, ez a kicsi fiú türelemre tanított mindannyiunkat, akik vártuk. Nem ígérkezett hamar jönni a fogantatáskor, és most, a születésekor sem. Annál nagyobb öröm, hogy már tényleg itt van közöttünk!
Az édesanyja úgy gondolta, hogy hamarabb fog születni. Nem így lett, a 41. héten érkezett. F. a szülésznő tanácsára szorgalmasan itta a várandósok teáját, szopogatta a homeopátiás golyócskákat, és nagyokat sétált az öcsémmel, a kisbaba viszont jól érezte magát odabent.
Vasárnap este szűk családi körben szalonnasütést rendeztünk. Eszegettünk, beszélgettünk, jó volt együtt. Éjjel fél egykor csörgött a telefonom. Egy kis időnek el kellett telnie, mire realizáltam, hogy ez az én telefonom, és azért szól, hogy vegyem már fel, hiszen ez csak F. lehet. Kiszaladtam a fürdőszobába, nehogy a család felébredjen. Elfolyt a magzatvíz, de kontrakciók nincsenek. Mi legyen? – hallom F. hangját. A szülésznővel még nem beszélt, ezért pár perc múlva visszahív: -Induljunk!
B. vezet. Üres a város, bő fél óra alatt érünk a Szent Imre Kórházba . Közben F. elmeséli, hogy Bulcsúval megbeszélte, egyértelmű jelet küldjön, ha indulni akar, és így is lett. Becsöngettünk a szülőszobába, de a kísérők most nem mehetnek be.
B.-vel hosszasan ülünk a folyosón, és várunk. Jól jön ez a pár közös óra: olyan dolgokról tudok beszélgetni az öcsémmel, amiről a felkészülés ideje alatt nem. Az apaságról, az anyaságról, a szüleinkről, a családi hagyományokról, – és jól van ez így, itt és most.
F. jön, sorolja az eredményeket. Magzatvíz tényleg csorog, fájások a gép szerint sincsenek. Időt kap, hogy beinduljon magától a szülés, és addig a vajúdóba kerül. Ide nem mehetünk be vele, hiába is szeretnénk. Hazamegyünk, szükség lesz még az erőnkre, most pihenni kell. Hajnalodik, lassan felkel a nap, ahogy az autóval átszeljük a várost. Abban reménykedem, hogy sikerül egy pár órát aludnom, hogy aztán újult erővel F. mellett lehessek.
Reggel 8-kor ébredek, sikerült pihennem. Összepakolok egy pár dolgot, és indulok újra a kórházba. Ami éjszaka 40 perc, az most majdnem két órát vesz igénybe: Pomázról Dél-Budára eddig tart az út. Nem kell sietnem, csak nyugodtan – üzeni F., hiszen nincs változás. Végül csak odaérek, becipelem a dúlatáskám, a fényképezőgépem, az egyéb csomagokat, a nagy izgalomban majdnem elhagyom az autókulcsom…
F. kijön, és lemegyünk a kórház parkjába, sétálgatunk, beszélgetünk, nevetünk, a padon ücsörgünk, aztán újra visszamegyünk. Nem indulnak a kontrakciók, de úgy látom, sokkal nyugodtabb, mint korábban volt.
Megvárom B.-t, aki munka után jön be a kórházba feleségéhez. Hazaautózom, és közben arra gondolok, hogy minél hamarabb lefekszem, mert érzem és tudom, hogy még éjjel hívni fognak.
Háromnegyed 2-kor csörög a telefonom. Sokkal felkészültebben és rutinosabban pattanok ki az ágyból, mint előző éjjel. F. az, megindították a szülést.
Autóba ülök, most egyedül indulok neki, immáron harmadszor. Útközben felveszem B.-t, aki Budapesten aludt a barátjánál, mert előtte társasjáték-partit tartottak. Nem lesz túl kipihent, hiszen alig aludt valamit. Odaérünk, a kórház előtti parkolóban teszem le az autót. Becsöngetünk a szülőszobára, beengednek, gyorsan átöltözünk.
A szülőszobában ketten várnak minket: a vajúdó anya és a szülésznő. Most még tudunk beszélgetni, csevegni. Meggyújtom a kis mécsest Bulcsúnak. Jönnek az összehúzódások, de még nem olyan erővel, mint később. Az ágyról felkelve labdát ajánl a szülésznő, amit F. szívesen fogad. Kellemes neki a nagy gimnasztikalabdán ringatózni, ücsörögni. A tágulás lassan, de biztosan halad, az órák pedig telnek. Masszírozom a hátát, legjobban esik a keresztcsontjánál és a vállánál.
Kipróbáljuk a vajúdóolajat, nagyon kellemes az illata. B. az éjszakázás miatt olyan fáradt, hogy elkéri a slusszkulcsomat, és lemegy az autóba, hogy egy keveset aludjon. Azt mondja, különben nem bírja tovább. Nem úgy F. – a kontrakciók csak jönnek és jönnek vég nélkül, feltartóztathatatlanul. Nekem is elvész az időérzékem, nem tudom, hány óra telt már el, amióta megjöttem. Közben visszajön az öcsém, újra kiegészül a csapat.
A szívhang-figyelő lekerül egy kicsit, így alkalmam nyílik, hogy elkészítsem a muskotályzsályás borogatást, ami úgy tűnik, jól esik F.-nek. A labdán ringatja a csípőjét, és szemmel láthatóan nagyon erősen vajúdik. Az idő telik, háromujjnyinál járunk. Jó lenne, ha felkelne, hogy hatékonyabbak legyenek a kontrakciók. B. nyakába kapaszkodva ringatózni kezd a cd-lejátszóból jövő zenére. Érezni lehet, hogy most ez a legjobb, ez tud a legtöbbet segíteni. Aztán elfárad, újra ledől.
A vajúdás a vége felé közeledik, de egy kevés még mindig hátra van. Megint lábra kell állni, gondolom. B.-be kapaszkodik, és végre eljön a kitolás várva várt ideje.
A szülőágyból szülőszéket csinálnak. F. és Bulcsú minden erejét beleadja. Nagyon megható, ahogy ez a kis emberke megszületni igyekszik, és ahogy az édesanyjával összedolgoznak. Micsoda erők és energiák találkoznak itt, a szülőszobán!
Végül június 30-án, 15 óra 50 perckor világra jön az unokaöcsém. Kicsi Bulcsú baba, legyél nagyon erős, azt kívánom neked!
[fusion_builder_container hundred_percent=”yes” overflow=”visible”][fusion_builder_row][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]
[/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]