Egy kalandos utazás vége és kezdete: avagy születés és amikor egy család lettünk

Nagyszerű érzés dúlaként természetes, háborítatlan szülési-születési folyamatot kísérni! Most is ebben lehetett volna részem, ha Nimródnak nem lett volna olyan sietős kifelé – ráadásul farral kifelé – az útja. 5 perccel a megszületése után értem be a kórházba. Ugyanakkor így is részese lehettem annak az örömnek, hogy természetes úton születhet meg egy farvégű testhelyzetben lévő kisbaba. Isten hozta őt!

Egész egyszerűen az életben vannak olyan dolgok, melyekre nem lehet felkészülni. Nos, a szülés is éppen ilyen: hiába a szülésfelkészítő, könyvek, fórumok, Facebook csoportok, mások szülésélményei, amikor te kerülsz abba az adott helyzetbe, épp ott abban a pillanatban, minden felülíródik és zajlik, ahogy – én hiszem – a baba és az égiek akarják. Éppen ez történt velem is, ha van kedved olvasd el a történetem, állítólag ritkaságszámba megy. :)

Kisfiunkat December 17-re vártuk, de őméltósága úgy döntött 20 nappal korábban tiszteletét teszi s megérkezik a Föld nevű bolygóra. Ha eddig nem hittél a női megérzésben, akkor most mondom, hogy főleg várandósság alatt igenis működik ez a szupererő, csak figyelni kell és meg kell hallani azokat a bizonyos hangokat. November 19-én este fürdés után mondtam ugyanis vőlegényemnek, hogy gyere pakoljuk össze azokat a kórházi táskákat! Úgyis rengeteg holmit kell bevinni (többet, mint amit egy hetes nyaralásra vinnénk az egész családnak :)), ne legyen vele gond, csináljuk meg! Szépen összepakoltuk a 3 táskát, és épp aznap beszéltem édesanyámmal is annak kapcsán, hogyan s miként lesz velünk a szülés után segíteni. Sikeresen nyugtázva a napot hajnali 1-kor lefeküdtünk aludni. Nem tartott sokáig az álmunk, illetve ha mondhatom az álmunk igazából csak eztán vált valóra. :)

Hajnali 3 órakor erős alhasi fájdalomra keltem.

Olyan érzés volt, mintha lebénultam volna deréktól lefelé: a hasam iszonyúan szúrt és görcsölt. A párom kivitt a mosdóba, de semmi nem folyt vagy szivárgott. Aztán 10 perc múlva minden elmúlt. Érdekes, nem rémültem meg annyira, hogy azonnal rohanjak a kórházba. 45 perccel később az a bizonyos magzatvíz is megérkezett a nyákdugóval karöltve – igaz, nem egy ipari mennyiségben, de itt már tudtunk, hogy hamarosan szülünk. A vizet követték a fájások, és itt kezdtek felgyorsulni az események, ugyanis rögtön 4-5 percesekkel kezdtünk, és még a telefon app is ránk szólt, hogy ideje indulnunk. Azért egy gyors láb- és hónalj-szőrtelenítés még belefért, nehogy már szőrősen menjek szülni. :)

10 percre lakunk a Szent Imre kórháztól.

Ezt kocsival most pár perc alatt sikerült megtenni. Megérkeztünk a szülészetre, mely csendes és nyugodt volt hajnali negyed 5-kor, kifejezetten barátságos. Az ügyeletes szülésznő bevitt a vizsgálóba, meghallgatta mi történt. Aztán jött az ügyeletes orvos, aki megvizsgált, és közölték: még ma megszülöm a kisbabánkat. Felvettek, megnézték a leleteket majd bekísértek CTG vizsgálatra a vajúdóba, ahova párom sajnos nem jöhetett. A dolog iróniája, hogy azért megemlítettem a szülésznőnek, hogy

egy hete még faros volt a baba…

Nem tudom befordult-e azóta, mire ő: hát ezt említhettem volna… Nem is tudom, az ultrahang vizsgálat egyértelműen mutatta, köszi, hogy figyelmesen elolvastátok. Gyors ultrahang, kiderült babánk még mindig kényelmesen ücsörög a medencémben, majd a doki higgadtan, kedves hanglejtéssel kijelenti:

„Semmi gond, akkor farosan szülünk.”

Én eddig is tudtam, hogy ez elméletben lehetséges, csak azt nem, hogy gyakorlatban az orvosok 99,9%-a inkább császároz, kivéve egy pár dokit, például itt a Szent Imrében (és állítólag országos szinten is). Az ügyeletes orvos, aki mellettünk volt, kifejezetten támogató és ráadásul specialistája a faros szülésnek. Szóval vissza a vajúdóba, CTG de babóca olyan mélyen alszik, hogy szőlőcukrot kellet egyek. Nem tudom mi volt ebben a kórházi szőlőcukorban, de onnantól fogva úgy beindult minden, hogy időnk se volt észbe kapni: a fájások sokkal intenzívebbek lettek és már vittek is a szülőszobára, sec perc alatt kitágultam.

Közölték, hamarosan szülünk!

Páromat 5:30-5:40 körül engedték be, és rá nemsokára már jöttek is a tolófájások. Ezeket az elején még vissza kellett tartanom, és légzéssel kontrollálni, de hogy még életemben nem volt ilyen nehéz ezt betartani, az is biztos. Hirtelen 7-8 ember jelent meg a szobában és előkészítették a terepet. Mivel faros szülésre készültünk, kellett a dupla mindenkiből, abban az esetben ha beavatkozásra lesz szükség. Illetve örülök, hogy ezzel a dokumentumfilmbe illő eseménnyel tudtam hozzájárulni a kórházi alkalmazottak szórakoztatásához. :) Egyszer csak azt hallom a dokitól, hogy akkor a következő fájásnál lehet is nyomni… és nyomtam.

Akkor, ott, valami örökre megváltozott bennem.

Fájdalom és örömmámor egyszerre testesült meg, félelem és várakozás, erő és erőtlenség, hatalmas szélsőségek és kettősség, a végtelen gyengeség és az az ősi erő egyszerre volt jelen, ami 7-8 tolásból világra hozta tökéletes babánkat 2018 november 27-én reggel 6:50-kor. Szűcs-Szamosvári Nimród épen, egészségesen kifarolt és érkezésével örökre megváltoztatta a világunkat. Az érzés, mikor az utolsó kitolással megérkezik, a megkönnyebbülés és az a pillanat, amikor látom, hogy vőlegényem elsírja magát, és az a másodperc amikor egy családdá válunk leírhatatlan… Mindez a másodperc töredéke alatt megtörtént! Én meg ott fekszem, s mint a lassított felvétel élem át életem egyik legcsodálatosabb élményét. Magamhoz ölelem a fiamat, aki kis sírás után a mellemen talál békességre.

Apa sír, Anya sír, Nimród pedig békésen pihen a cicimen, és hatalmas gomb szemeivel olyan értelmesen és kíváncsian néz ránk, hogy a világ összes bölcsességét és szeretetét ott látva benne, végre megnyugodtam, hogy itt van, egészséges, és minket választott, család lettünk. 

Az orvos pedig elismerően gratulált miután kiderült, hogy sérülésmentesen sikerült a szülés. Egy repedés nem esett a gáton, minden és mindenki ép és egészséges. 1:88000-hez az esély arra, hogy egy szülés ilyen sikeres legyen. Ez természetesen nem sikerült volna nélküle és csapata nélkül illetve természetesen külön köszönet fiamnak, amiért megkímélte anyát. Végtelenül büszke vagyok rá, hogy így érkezett, és biztos vagyok benne, hogy még nagy dolgokra hivatott. 

Mint már az elején említettem bizonyos dolgokra nem lehet felkészülni: első kisbabás anyaként és alapjáraton stresszes-túlaggódós nőszemélyként mindenre számítottam, csak erre nem, hogy ilyen rövid idő alatt, 3 óra 50 perc, és ilyen “könnyen” meg fogom majd szülni első babámat. Fájt? Igen… leírhatatlanul, de ugyanakkor volt ott valami euforikus érzés, ami tompította azt. A kíváncsiság, hogy a fiam érkezik és az anyai aggódás, hogy minden rendben legyen vele, ez erősebb volt. Hiszek abban, hogy minden okkal történik, és a szülésem illetve, Nimród popóval érkezése jelentőséggel bír, legalábbis számunkra. Mindig is hittünk benne párommal, hogy ő egy különleges kis teremtmény, nem véletlen a névválasztás sem.

S most itt van ő…

11 nappal a szülés után itthon pihenünk együtt. Nimród apa mellkasán ébredezik amíg én befejezem ezeket a sorokat. Új fejezet kezdődött az életünkben s a szülés élménye már messzi emléknek tűnik a kakis pelusok, “rémisztő” sírások és végtelennek tűnő éjszakai szoptatások tengerében.

Köszönöm az égieknek és az őrangyalaimnak, vőlegényemnek Jocinak, fiamnak Nimródnak, dúlánknak, Lénárd Orsinak, az ügyeletes szülészorvosnak, Ádám Zsoltnak, ügyeletes szülésznőnek, Pavelka Mártának és a Szent Imre kórház aznap esti/hajnali ügyeletes orvosainak és nővéreinek (főként a göndör hajú orvos hölgynek akinek random elkaptam a kezét egy tolófájás alatt), hogy hozzájárultak ehhez a fantasztikus és feledhetetlen élményhez, és ilyen profi módon kezelték a szituációt.