Andival jó pár hónapja ismertük egymást. Akkor hívott fel telefonon, amikor a két kék csík megjelent a teszten. Ezután havonta találkoztunk, beszélgettünk – ilyenkor volt, hogy Laci is elkísérte, és Andi kismama masszázsra is többször eljött hozzám. Jól ismertük egymást, és szükség is volt erre a vajúdás nehezebb óráiban. Andi szülési fájdalomról alkotott képe és ezzel a szülésélmény megélése a szülés óta hatalmas átalakuláson ment át – erről részletesen ír a szüléstörténetében. Drága kicsi Gergő, Isten hozott!
A szülés után, mikor először eszembe jutott mit is írhatnék a „szép szülésélmény” témában, megmondom őszintén, egy fehér lapra gondoltam – az mindent kifejezett volna. Merthogy nem tartottam szépnek, nagyon erősen élt bennem a sok órás fájdalom, amire nem készültem fel – nem lehet felkészülni erre. Aztán a hetek távlatából számtalanszor gondoltam rá, idéztem fel az apró momentumokat is, és már tudatosult: nagyon szerencsés vagyok, a várandósággal, az emberekkel akik körülvettek és segítettek, és magával a szüléssel is, mert a kisebb komplikációk ellenére viszonylag hamar gyönyörű egészséges babánk született. De haladjunk sorrendben…
Dúlás szülés: Szép szülésélmény
Problémamentes és örömteli várandósság volt az enyém, nagyon készültünk rá, gyorsan is fogant a fiúcska. Addig is jártas voltam kórházakban, szülészeteken, de mielőtt orvost is választottam volna, rátaláltam Orsi honlapjára. Az egyik legjobb döntés volt, hogy azonnal felhívtam, és elkezdődött hónapok óta tartó – és remélem még sokáig így maradó – kapcsolatunk, együttműködésünk, beszélgetéseink. Plusz jó dolog, hogy Orsi ajánlotta nekem a legjobb orvost és szülésznőt, nélküle nem találom meg őket. Így nyugodtan készültem-vártam a szülésre, betegesen nem gondoltam a fájdalomra. Izgatottsággal vegyes kíváncsiság töltött el, és mindvégig egy „buli”-ra készültem, kellemes órákra kellemes emberek társaságában. Mivel maximalista vagyok, természetesen úgy gondoltam, hogy kiabálni például egészen biztosan nem fogok, és közben-utána mindenki büszke lesz rám. Abszolút készen álltam, mikor a 39. héten a Doki a vizsgálaton közölte, 3-4 cm-re nyitva a méhszáj. Háh, mekkora királylány vagyok, nem is éreztem semmit, megy ez mint a karikacsapás! Másnap összehúzódások, de semmi komoly, egy-egy óra után el is múltak. Kicsi fiunk Apát várta hogy hazaérjen – akkor kezdett szivárogni a magzatvíz. Nagyon boldog voltam, nem akartam már többet várakozni. Azért még néztük egy kicsit a kedvenc sorozatunkat és vacsoráztunk, majd Ági, a szülésznőm javaslatára elindultunk a kórházba. Apa olyan gyorsan kiállt a kocsival, hogy alig tudtam öltözködéssel követni – akkor már megérkeztek az 5 perces fájások is. Szép őszi éjjel, forgalom nincs az utakon, békésen megérkeztünk. A méhszáj 6 cm-re van nyitva. Szinte fájások nélkül!!! Orsi úton volt és Ági is – az izgalom a tetőfokára hágott, még akkor sem gondoltam bele hogy ez nem egy hétvégi kerti parti lesz.
De éjfél körül elkezdődött… Irigykedem a többi, ezen az oldalon megszólaló anyukára, akiknek soraiból sugárzik a béke, nyugalom, derű, és a szoba sarkában angyalkák is zenéltek. Az idő mindent megszépít, de akkor sem tudok mást írni – így rendhagyóra sikeredik ez a beszámoló – nekem nagyon-nagyon fájt. Nincs szavam hogy mennyire. Rettenetesen meg voltam rémülve, féltem, kiabáltam, majd elfáradtam testileg-agyilag. Ez meg is látszott, nem haladtunk a kitolással, jöhetett az oxitocin. Azt olvastam egy helyen, hogy a szülési fájdalmak a menstruációs görcsnél 300-szor erősebben. Ez nem igaz, szerintem 2 milliószor erősebbek. Soha nem éreztem magam ennyire kétségbeesettnek. És nem, nem érdekelt hogy mikor hol mi jön ki belőlem, nem gondoltam, de akkor, ott semmivel nem foglakozik az ember. Kicsit feladtam… Jön a fájás, 3x veszek levegőt, mert azt mondták, aztán legyünk túl rajta. Nem tudtam összeszedni magam, azt lebegtetni hogy most a gyermekemet fogom megszülni és meg kell tennem mindent. Még a pici fejét sem érintettem meg, nagyon is jól éreztem hogy ott van, tolni akartam – persze akkor meg nem lehetett. Nem is részletezem tovább, ennyit a szörnyűségekről – 3 óra kitolás után megszületett Gergő. És valóban, mintha elfújták volna az azt megelőző 6 órát! Meseszép pici baba feküdt a pocakomon, békésen. Apukája megkönnyezte, én nem tudtam betelni vele, a szobába mintha besütött volna a nap. Új élet született, nekünk is, anyukának, apukának. Gergőt ezer közül is megismertem volna, pont így képzeltem el az arcocskáját. Bármeddig ott feküdtem volna vele összebújva, nagyon jó volt az az arany 2 óra nyugalomban, együtt.
Immáron 2 hetes is elmúlt a csöppség, szépen szopizik, gyarapodik, és lessük minden gondolatát. Elmélázok én is, felidézve azt az éjszakát… Amikor is minden úgy történt ahogy történnie kellett, szépen, ahogy az élet rendje diktálta. ”Kinyílt” a szemem, tisztábban látok.
Még egyszer – és nem elégszer – írom, felbecsülhetetlen segítség volt, hogy azok az emberek voltak mellettem, akiket választottam, ismertem hónapok óta. Nélkülük nem sikerült volna. Orsi, a forró zsályás borogatást kötelezővé tenném, a fájdalmak felét biztosan elűzte! És köszönöm a kezet amit órákon keresztül szorongathattam – nekem utána napokig izomlázam volt. Hálás vagyok hogy csendben, meghitt sötétben, gyertyafény mellett, felesleges szavak nélkül segítettetek nekem és Lacinak is. Neki is megterhelőbb lett volna, sőt, meggyőződésem hogy Apuka egyedül kevés lett volna.
Akkor még nem értettem, nem akartam elfogadni – de Ági és Ujvári doktor higgadtsága,nyugalma,határozottsága és profizmusa kellett ahhoz hogy pici babánk végül szépen, magától megszülessen. Sosem fogom elfelejteni a segítségüket. Már mosolyogva gondolok Ági szigorú szavaira, a Doki halk fejcsóválására, könnyed instrukcióira. Igen, ott voltam – bár néha nem látszódott hogy ép elmém teljes birtokában – mindenre emlékszem, és még sokszor fogom felidézni magamban.
Nem voltam felkészülve a szülésre,a fájdalomra. Rengeteg energiát elvett hogy megbirkózzam vele, és idő kellet, hogy feldolgozzam. Ma már szívesen gondolok vissza vissza arra a kiabálós 6 órára is – végül nekem is kerekedett egy szép szülésélményem. Köszönöm Kedvesem, Orsi, Ági, Doki!
Olvass még több szüléstörténetet a Dúla blogon! Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!