Apás szülésre készültünk. A várandósság elejétől kezdve fogadott orvosom volt, de mivel nyár a szabadságolások ideje, így benne volt a pakliban, hogy az orvosom nem lesz bent. Ez így is lett, és hogy mégis legyen mellettem egy olyan ember, akiben maximálisan megbízom, szülésznőt fogadtam.
Június 21-én este kerültem be a kórházba. Tapasztalatlan anyukaként fogalmam sem volt, hogy mik azok a jelek, amikre figyelni kell. Persze a kórházban elmondták, hogy mik azok a jelzések, amik arra utalnak, hogy beindult a szülés, de én mégsem voltam annyira biztos magamban. Szóltunk a szülésznőnek, aki bejött velünk a kórházba. Megvizsgáltak, és mivel még semmi jele nem volt annak, hogy a kisbabám meg szeretne születni, aludni küldtek. Az éjszakát kisebb fájásokkal vészeltem át, de a baba még mindig kényelmesen érezte magát odabent. A férjem egész nap velem volt, ami sokat segített. A szülészet a 3. emeleten volt, és elkezdtünk lesétálni a földszintre, majd vissza, közben a fájások közötti időt mértük. Amikor már elég gyakran jöttek a fájások bementünk az szülőszobára.
Labdán ülve vajúdtam, közben azt a rácsos ágyat szorongattam, amibe a babákat teszik. Amikor jött a fájás, hang nélkül szorítottam a rácsot. Közben a férjem masszírozta a derekamat. Az orvos időnként megnézte, hol tart a tágulás. Amikor úgy gondolta, hogy eljött az idő, felfektetett az ágyra. Megrepesztette a burkot, ami után a fájások egyszerre intenzívebbek lettek. A szülésznő szerint ezek után már csak fél óra, és meglesz a baba. Sajnos nem így történt. A fél órásra becsült kitolási szak másfél órásra húzódott. Dóra feje nem tudott lejjebb csúszni a farcsontomtól, ami, mint kiderült a hüvelyem irányába hajlott. Ekkor hozták a vákuumot. Fogalmam sem volt, hogy mi zajlik körülöttem. A szobában addig csak az orvos, a szülésznő, a férjem és a csecsemős nővér volt rajtam kívül. Ekkor viszont egyre több ember gyűlt körém, és ez megijesztett. A várandósság alatt nagyon sok szüléstörténetet hallgattam meg, és mindenki más szülése járt ekkor a fejemben, miközben az enyém egyikhez sem volt hasonló.
A vákuum baba fejére került, majd húzott rajta egyet az orvos. Ekkor jött ki a fejecskéje, majd még egyet, és kint volt a kis teste is. Nagy megkönnyebbülést éreztem, mert addigra már nagyon elfáradtam. Még most is könny szökik a szemembe, ha Dóra születésére gondolok. Akkor is azt mondtam, hogy az élményeim nem rémisztettek el, és biztosan szülök még.
Egyből ideadták a babát, és mellre rakhattam. Nem volt túl ügyes, de azért a szopóösztöne jól működött. A gátsérülésem elég nagy volt, ezért varrás is tovább tartott, mint ahogy az általában megszokott. A farcsontomat eltörték, hogy a gyerek feje kiférjen. Erre csak később jöttem rá, mert akkor senki nem mondta. Dóra is elfáradhatott a születése alatt, mert utána nagyon sokáig aludt, majd felébredve visszabukta a benyelt magzatvizet.
Július 25-én jöttünk haza a kórházból. Furcsa érzés volt, hogy akit hosszú hónapokon át vártuk, ott volt velünk. Igazából a szopizás itthon indult be igazán. Közel másfél hét kellett ahhoz, hogy Dóra ügyesen ráérezzen a szopizásra. Hasfájós, sírós baba volt. Sokszor annyira el voltam keseredve, hogy én is vele együtt sírtam. Volt olyan este, hogy végképp nem tudtam vele mit csinálni, és a fáradtságtól hamarabb aludtam el, mint ő. Amikor felébredtem, láttam, hogy már Dóra is alszik. Aztán egyre könnyebb volt a vigasztalás, és elmaradoztak a hasfájós napok is.
Egy idő után a férjemmel úgy terveztük, hogy vállaljuk a kistestvért. Azt gondoltuk, hogy ketteske is olyan nehezen jön majd össze, mint egyeske. De nem így történt: Sára első próbálkozás után megfogant. Nem így gondoltam, mert legalább 3 évet szerettem volna a két gyerek között. Több napig sírtam, amíg fel tudtam dolgozni, hogy csupán két év lesz a gyerekek között. Féltem a feladattól. Dórának már az első pillanattól kezdve mondtuk, hogy kistestvére fog születni. Gyakran jött a pocimhoz, hogy puszilgassa és beszéljen a testvéréhez. Amikor már érezni lehetett Sára mocorgását, azt tapasztaltam, hogy amikor Dóra leült mellém, a kicsi rögtön odahúzódott. Eleinte nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de egy idő után már kifejezetten figyeltem, és valóban: Dóra a jobb oldalamra ült, Sára is oda húzódott. Ha a másik oldalra, akkor pedig ott éreztem a kisbabám mocorgását.
(Hamarosan folytatódik Katalin története. Második kisbabájának, Sárának születését is itt olvashatjátok majd.)
A weboldal cookie-kat (sütiket) használ a felhasználói élmény növelése és statisztikai célokból. A weboldal által használt cookie-k személyes adatgyűjtéséhez hozzájárulok. További információt az Adatkezelési Tájékoztatóban talál.
Funkcionális Always active
Működéshez szükséges sütik
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztika
Az oldal látogatottságának elemzését segítő sütik (anonimizált).The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.