Dúlás szülés: Blanka megszületett

Hatalmas öröm a dúla számára, ha egy család felkéri, kísérje második gyermekük világrajövetelét is. Mira születése nagyon szép és örömteli volt, mert farvégű fekvéssel természetes úton született az István Kórházban (itt elolvashatod, hogyan). Blanka követte nővérét: rövid idő alatt és csodaszépen született. Editet, Zolit és a drága kicsi lányokat örökre a szívembe zártam.

Edit és Blanka babaA második babánk megfoganása is könnyen ment, épp mint 2 évvel ezelőtt. Biztos voltam benne, hogy akkor és ott egy új élet kezdetét vette. Mielőtt bebizonyosodhatott volna, már elkezdtem várandós ruhatáramat feltölteni. :) Ekkorra már az is eldőlt, kik vesznek majd körül a szülőszobán. Tudatosan készültem, mivel első várandósságom alatt kicsit megkésve jöttem rá, mit is akarok tulajdonképpen, mik az elvárásaim a kórházzal, orvosokkal szemben. Első babánk születése révén ismertem meg Orsit, aki lehetőségeket tárt elém, rávezetett a saját utamra és ha kellett, fogta a kezem. Így jutottam akkor arra az elhatározásra, hogy csak az István kórházban fogok szülni, sehol máshol. Várandósságom kezdete, közepe nehezebbre sikerült, mint gondoltam volna úgy fizikailag, mind mentálisan. De ahogy közeledett a harmadik trimeszter, elkezdtem magam egyre jobban érezni: végre élveztem a babavárást, jött a tavasz, és én is egyre jobban kivirultam. Az utolsó harmadban Orsi párszor megmasszírozott és átbeszéltük a szüléssel kapcsolatos kérdéseimet. Annyira jó érzés volt valakivel megosztani a gondolataimat, pláne egy olyan emberrel, akire már szinte barátként gondolunk a párommal. Ugyan sok mindenben tapasztaltabbak lettünk első gyerekünk nevelése kapcsán, de a második baba érkezése újabb kérdéseket, árnyaltabb problémákat vetett fel bennünk, és ezt Orsival bármikor meg tudtam beszélni.

Gondolataim főleg akörül keringtek, nehogy megint feküdnöm kelljen (nyitott méhszáj), vagy hamarabb jöjjön a babóca, mint ahogy első babánkkal kellett. Aztán mikor betöltöttem a 37. hetet, megnyugodtam, majd egyre izgatottabban vártuk Blanka babát. Ismeretlen volt számunkra ez a hosszú várakozás, a várva várt szülés érzése. Hiszen Mirával először azért aggódtunk, nehogy hamarabb jöjjön, aztán amikor elkezdtem magam mobilizálni, abbahagyni a magnéziumot, Spiropentet, el is kezdődtek a fájások, rá 5 napra már szültem is, amikor még abszolút nem számítottunk rá.

A kiírt időpont tehát 2013. június 12.

Előtte 1 héttel, szerdán a ctg már mutatott jósló fájásokat, és Pop Andrea doktornő 2 cm-es méhszájat állapított meg. A hírre teljesen bezsongtunk, hiszen számítani lehetett a hétvégi könnyű szülésre. Frontok is jöttek-mentek, de a hétvége eltelt és sehol semmi. Hétfőn vissza kellett mennem ctg-re, sok változás nem történt. A doktornő ekkor nem vizsgált meg, épp műtőből rohant ki aláírni a papíromat, és megbeszéltük, ha szerdáig, a kiírt időpontig nincs semmi, akkor aznap jöjjek be újra ctg-re. Így hazacaplattam, és vártuk a történéseket. Amiatt kezdtem el aggódni, hogy vajon felismerem-e a jeleket időben, mivel gyors szülésre számítottunk. Pár napja reggelente hasmenéssel indítottam, bár előző héten is előfordult egyszer-kétszer. De nem volt egyértelmű, hogy ez már a közelgő szülés jele e vagy sem.

Eljött a kedd reggel… jól aludtam, viszont mielőtt felkeltem volna, történt egy furcsa dolog…. Éreztem valamiféle pattanást, nem fájt, mégis egy pillanatig elgondolkodtam mi lehet ez. Aztán mivel nem történt semmi, nem foglalkoztam vele. Kis családunk is felébredt, készülődtünk a reggelihez, mikor érzem hogy csordogál belőlem valami. Kiszaladtam a wc-re és halvány rózsaszín cseppecskéket láttam a wc deszkán megjelenni. EZ az! :) Kiáltottam is páromnak rögtön, hogy nemsoká mehetünk szülni! Ez volt reggel 7:20-kor. Hívta is a szüleit, hogy gyorsan üljenek taxiba, én pedig a mentőkkel beszéltem. Értesítettem Orsit is, doktornőnek üzentem sms-ben, hogy nemsokára érkezünk a kórházba. Mirát elvállalták a szomszédban, amíg meg nem érkeznek a nagyszülők, így indultunk be mentővel.

Edit Mirával és BlankávalNa EZ nem volt könnyű menet. Azt el kell mondjam, hogy a napokban vonult le a Dunán az árvíz, ezért jobbnak láttuk, ha mentővel megyünk, bármi van jobb kezekben vagyok, mint a dugóban a saját kocsiban vagy taxiban. Mikor kijött a mentős, és megtudta, hogy az Istvánba kellene beszállítani, elmondta, hogy ők csak a helyi kórházba szállíthatnának, a törvény erre kötelezi őket. Én meg csak néztem nagyokat, mert a kiskönyvembe benne volt a doktornő pecsétje, és biztosítottak róla, hogy a mentősök elvisznek, ahova kérem. Mit ne mondjak kb. 20 perc azzal telt, hogy elmondtuk újra és újra egymásnak, kinek mi a kötelessége, mire nagy nehezen azt mondta a mentős, hogy jó elvisszük, de nekik nem lenne ez kötelességük. :) Ezen már csak mosolyogni tudtam. Ja és párom sem jöhetne velünk, ha bármi van, kell a hely a mentőben. De mivel beleegyezett, hogy ebben az esetben csomagokkal együtt kiszáll és onnantól megoldja ő a kórházba jutást egyedül is. Elindultunk végre a kórházba. Ezalatt az idő alatt, kb. 10-12 percenként éreztem méhösszehúzódást, de ez még nem járt fájdalommal, csak kellemetlen volt.

A kórházban már lenyugodtam, ctg-re kötöttek, és ezalatt a 20 perc alatt kezdtek felerősödni a fájásaim is. Megérkezett Orsi is és Éva lett a szülésznőm – sajnos a vezetéknevére nem emlékszem. Ezután megvizsgált a doktornő, és a méhszáj – ha jól emlékszem – 2 cm-es volt még mindig. Bár ebből volt részemről félreértés, mert én először 2 ujjnyinak hittem, de ez persze nem egyenlő a 2cm-rel. Örültem nagyon, mikor felajánlották az alternatív szobát, mindig is szerettem volna kipróbálni. Szépen elhelyezkedtünk, átöltöztem, és egy darabig az ágyon ülve viseltem a fájásokat, amik még mindig elviselhetőek voltak. Közben jókat beszélgettünk hármasban, Zoli elszaladt kajáért, mert nemigen sikerült megreggeliznünk. A doktornő épp akkor jött be, mikor Zoli megérkezett a 2 jókora szendviccsel…. Hogy ugye nem nekem hozta, mert most nem lenne jó, ha belakmároznék… :))) Mi persze mondtuk, hogy nekem nem mostanra hozta, amúgy sem voltam éhes – majd szülés után jól fog esni.

Aztán telt az idő, átültem a nagy labdára, itt már nagyobb fájdalmaim voltak, kaptam Orsitól illóolajat a csuklómra szagolgatni, aminek fájdalom csökkentő hatása van. Még jobban esett, amikor jó forró vizes muskotályzsályás borogatást kaptam a pocakomra Orsitól, derekamra pedig Zolitól a fájások alatt. Egyszer voltam kint pisilni, és ekkor éreztem séta közben, ha állok, vagy járkálok, akkor nagyon felerősödnek a fájdalmak… De még visszaültem kicsit a labdára. Valahogy ekkortájt nézett meg a doktornő, ekkor már 3 ujjnyira voltam kitágulva. Nem telt el sok idő, a fájások szinte egymást követték, 1-2 percre rövidültek. Majd járkáltam kicsit, amikor úgy éreztem, mintha ki kellene mennem wc-re megint, de nem pisilni. Mondtam Orsinak, hogy inkább nézzen meg a doktornő, mert nem tudom, hogy ez már tolófájás-e. Bizony jól láttuk a helyzetet, mert a doktornő szerint már majdnem eltűnt a méhszáj. Van még egy kis perem, aminek el kell tűnnie, és aztán szülünk. Azt tanácsolta, hogy feküdjek le, és várjak 3 fájást egyik oldalra fordulva, még hármat a másik oldalamon. Ekkor már nagyon fájt…

A tolófájások elején jobb oldalamra fordulva bal lábamat magasban tartva maradtam, szépen jött a fejecske. Talán három-négy tolófájásra már nemsokára érezhettem a fejét, és hajacskáját. Ez a része volt a legfájdalmasabb – égető, csípő fájdalom… aztán hanyatt fekve, lábakat felhúzva folytatva jobban esett nyomni. A kis teste már könnyen kicsúszott, pár percre rá a méhlepény is. Hatalmas megkönnyebbülés és boldogság volt Végre a kezemben tartani a gyönyörű kisbabámat, aki mellkasomon feküdhetett másfél órát, a cicit azonban még korainak látta fölfedezni.

11:20 perckor 4 óra leforgása alatt megszületett Blanka baba 3140 gr és 54cm-el.

Azon szerencsések közé tartozom, akinek könnyű szülései, nehezebb várandósságai voltak. Azt hiszem minden így volt jó, ahogy történt. Ha 2 éve nem kellett volna feküdnöm, és nem estem volna ennyire kétségbe, lehet nem ismerem meg soha Orsit. Ha Orsi nincs, megcsászároznak a faros babámmal, mert más orvosok, kórház kezében lett volna a sorsunk. Ehhez viszont dönteni kellett, orvost váltani, tudatosabbnak lenni, felkészülni lelkileg minden eshetőségre. Talán ennek köszönhető, hogy minden a lehető legszerencsésebben sikerült.

Milyen jó újra együtt!

Köszönöm a páromnak, hogy 9 hónapon át elviselt és helytállt, ha kellett helyettem is, amikor én nem voltam rá képes. Kevés férfi, apa vállal ekkora szerepet egy család életében, mint Ő! Köszönöm Mirának, hogy sokszor megnevettetett, amikor sírtam, észhez térített, hogy én vagyok az anyja és szüksége van rám, bármennyire is nehéz. És nem utolsó sorban Orsinak, aki mindig szeretettel fordult felénk, és megnyugtató szavai elkísértek minket életünk nehezebb periódusain is.

Olvass még több dúlás szüléstörténetet a Dúla blogon!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!

1 hozzászólás

  1. Mag Zsófi 2013. augusztus 28. szerda at 10:49 - Reply

    Kedves Edit,
    Először is gratulálok a picihez. Én nemsokára a Szent István Korházba fogok szülni és mivel láttam, hogy te is ott szülnél szeretnék egy pár kérdést feltenni neked. Hogyha segítenél nekem várom visszajelzésedet.
    Előre is köszönöm :)
    Üdv, Zsófi

Szólj hozzá!

ÍRJ NEKEM!