Az út – Andris születése

Anikó helyettes dúlája voltam még a tavasszal. Szegedről Budapestre jött fel szülni a férjével, mert itt találtak olyan kórházat, amelyben biztosítva látták a háborítatlan vajúdás és szülés feltételeit. Örülök, hogy megvalósult, amit szerettek volna, és így csodálatos szép szülésélményben volt részük.

Elöljáróban

A legfontosabb dolog, hogy úgy szüljetek, ahogy nektek a legjobb SZERINTETEK. Senki más véleménye ne térítsen el, főleg ne a „ha én túléltem így/úgy, te is túl fogod”, „nem volt kívánságműsor nekem sem”, „a lényeg a gyerek, ne legyél önző (??????)” és társai. Nekem nagyon sokat számított a kórházban, hogy tudtam, hogy ott van velem a férjem – aki nyugodt!!!, mert tudja, hogy nem kell harcolnia és mindent tudnia sem, mert nem leszünk egyedül – és persze a dúla, és semmi baj nem ér. :) Olyan nyugodt voltam és ettől annyira jót szültem. :) Ha újra kellene szülnünk, ugyanígy csinálnánk, csak én nem aggódnék annyit előtte. :D

[fusion_builder_container hundred_percent=”yes” overflow=”visible”][fusion_builder_row][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

No de hogyan is akartunk mi szülni? Természetesen, a folyamatokat átélve, de nem meggyorsítva. Ehhez megfelelő kórházat kellett találnunk, mert a helyi szülészet protokollja nem engedélyezett minden „kívánságot” (ráadásul a nőgyógyászom is várandós volt, másikat meg nem akartam). Ezt a Szent Imre és a Szent István Kórház is biztosította. Végül a Szent Imrére esett a választásunk. Ami 150 km-re van tőlünk…

Amiket kívántunk: nem akartam és nem is kaptam oxitocint, EDA-t, borotválást (megoldottuk), beöntést, gátmetszést (első szülésnél előszeretettel alkalmazzák), általam választott pozícióban vajúdhattam, szülhettem, a baba velünk lehetett születés után 2 óra hosszáig legalább :), máz rajta maradhatott, szopizhatott, bőr-bőr kontaktus is kipipálva, és vajúdás alatt ehettem, ihattam. Az ügyeletes orvos és szülésznő nagyon jók voltak, le a kalappal!! Mindent hagytak nekünk, támogatták a természetes szülést. :)

Bárkinek, aki a mi helyzetünkben találja magát, először is azt javasoljuk, ne féljen utána menni azoknak a körülményeknek, amelyek számára fontos, hogy biztosítva legyenek a szülésnél, még ha közel 200 km-t is kell megtennie érte. :) Nem kell félni, simán odaér mindenki. Elvégre egy babát csak egyszer tud megszülni az ember lánya, többször nem. Minden alkalommal, amikor a dúlánknál vagy helyettes dúlánknál voltunk konzultálni, mértük az időt, hogy kényelmesen, nem gyorshajtva, dugóban mennyi idő kell, hogy háztól házig odaérjünk a kórházba.

Másodszor, sosem késő lépni, ha valamit szeretnénk! Decembertől bújtam a netet szülést kutatva, olvastam a dúlám weboldalán a történeteket (én is ilyet szeretnék!! – gondoltam). Azt hiszem, februárban írtam neki puhatolózó e-mailt, hogy vidéken is vállal-e szüléskísérést, de áprilisig még totojáztunk. Május végén szültünk. Imrés orvost és szülésznőt már az idő rövidsége miatt sem tudtunk fogadni, de nagyon is jól jártunk az ügyeletesekkel. Szóval sosem késő elkezdeni. :)

És megszületik

Egy hidegfrontos szerda reggel, egy nyugodtan átaludt éjszaka után reggel éreztem az alhasamban egy apró fájást. Szóltam a férjemnek, hogy te, az előbb fájt picit az alhasam! Ilyet még soha nem éreztem. :) Mivel még nem volt jóslóm, ez új infó volt, de mások tapasztalataiból tudtam, hogy ettől még vígan bennmaradhat hetekig a bébi, ha jóslók. Ok, akkor elsétáltunk a CTG-re, aznap kellett mennünk. Az út alatt 7,5 percenként jöttek szépen a fájások, amik nem fájtak igazából, tényleg csak olyan görcsök voltak. A CTG alatt végig stopperoltam a faliórán (szép csendben), a rendszeresség fennmaradt, 6-7 percenként fél-egyperces alhasi fájdalom. Aztán felmentünk megmutatni a dokinak a papírt, akit akkor láttam életemben másodjára, mert a nőgyógyászom egy héttel korábban megszülte a kislányát. :) Ő egyből mondta, hogy szerinte ezek nem jóslófájások és szeretne megvizsgálni. Gyorsan elhebegtem neki, hogy úgy beszéltük meg a doktornővel, hogy Pesten szülnünk. Mondta, oké, akkor is megnéz. :) Még nem kezdtem tágulni, de a doki nagyon jó fej volt és mondta, hogyha nem múlnak el a fájások, akkor ő kora délutánig benn van, menjünk vissza és megnéz, hogy tágultam-e, induljunk-e Pestre. Annyira korrekt volt, pedig nem is ismertük egymást. :) Úgyhogy hazamentünk, férj már nem ment be dolgozni, én elfoglaltam magam, közben folyamatosan jöttek a fájások. Végül bement a munkahelyére munkaeszközért, meg szóltunk a dúlánknak, hogy mi újság. Addig így elvoltam, ettem, ittam, kétszer zuhanyoztam, hogy elmúlnak-e az összehúzódások, de NEM, :) és amit ettem, azt a szervezetem rá félórára mindig kiürítette magából. Nem is kellett beöntés – és nem is történt „baleset” sem. Még egyet zuhanyoztam, eredmény ugyanaz, egy kis vér is elkezdett folydogálni belőlem. Ez volt fél egy körül, addig férjem csinált szendvicseket az útra, meg összekészültünk a csomagokkal. :D Fél kettőkor beértünk a kórházba még itthon, hogy megnézzen az aranyos doki, hogy tágultam-e. Épp kajált, úgyhogy kettőig vártunk rá. Asztalra fel, 3-4 cm tágulást nézett. Még vette a fáradtságot és levitt a szülészetre, hogy megnézze a baba szívhangját dopplerrel, ami tök rendben volt, aztán mondta, hogy szerinte 6-7 körül babánk lesz, induljunk Pestre és sok sikert kívánt. :)

A kocsiútból semmire nem figyeltem, csak a km-jelző táblára, amelyik azt jelezte, hogy mennyire vagyunk még Pesttől. Se baleset, se dugó nem várt ránk, gyönyörűen felértünk a Szent Imrébe fél 5 körül – vigyáztak ránk odafenn. :) A dúlám már foglalta nekünk a parkolóhelyet és mikor meglátta-hallotta egy fájásomat, egyből tudta, hol tartunk és mondta, hogy JÓÓÓ!

Már 3 ujjnyi voltam. :) A vizsgálat előtt az orvos összefutott a dúlámmal is, akivel már dolgoztak együtt, úgyhogy képben volt. :) Az IKEA szoba foglalt volt, de sebaj, a sima szülőszobában is jól elvoltunk, kaptunk mindent, ami kellett. Pár perc múlva jött férj is, elvitték átöltözni, az utcai cuccát az öltözőben kellett hagyja, de az értékeit áthozhatta. Mivel hozott magával kórházas ruhát, nem vetették vele fel a műtőscuccot! :D A dúlám megkérdezte, hogy mihez volna kedvem. Egyből rávágtam, hogy meleg zuhany a labdán ülve!!! :) Mondta, oké és mentünk is a zuhany alá. Engedett minket a férjjel együtt lenni, ő locsolta rám a vizet, én a labdán ültem a fájások alatt és a mosdóba kapaszkodtam. Egyszer csak éreztem, hogy jön egy kis víz belőlem. Szóltunk a dúlának, mondta, hogy igen, ez magzatvíz és a nyákdugóm is jött szépen kifelé. Kértem tőle szőlőcukrot is, ötösével ettem, de akkor mindig rám jött a fájás…hmmm… aztán még egyet megettem, fájás, és megbeszéltük, hogy akkor most vissza a szülőszobára. :) Ezek a fájások nem tudom, hány percesek voltak, de ha nem a labdán ültem volna, akkor lehet, nem akartam volna tovább csinálni. Így viszont nagyon jól elvoltam. :)

A szülőszobán is labdáztam, mosdókagylóba kapaszkodtam (attól féltem, hogy letöröm :D), amikor jött a fájás, a férjem és a dúlám felváltva masszírozták a derekamat vajúdóolajjal, ami marha jólesett, meg mondták, hogy ügyes vagyok. :) Itt már elég intenzíven „ó”-ztam a kifújásoknál, a dúla biztatott, hogy nyugodtan csináljam minél mélyebb hangon, engedjem el magam. Elég csendes, „jajnezavarjunkmásokat” vagyok, nem gondoltam volna, de olyan tehénbőgések jöttek ki belőlem, hogy öröm volt hallgatni!!!! :) És tényleg jó volt ez a frekvencia. :) A dúlám is nagyon örült, hogy pontosan ez az a hang, de jó, hogy nekem is bejön! :) Közben néha hallottam a szomszéd szülőszoba hangjait (gipszkarton fal), elgondolkodtam, a bőgésem zavar-e másokat, meg néha eszembe jutott, hogy mi lenne, ha beraknánk zenét, de mire szóltam volna, már jött a következő fájás, én meg nem akartam, hogy az isteni derékmasszírozás abbamaradjon. :) Azt hiszem, a négykézláb vajúdást is kipróbáltam, de a labda nyert. Aztán egyszer csak a dúlám azt mondta, hogy mi lenne, ha kicsit sétálnánk, úgyis jön a szülésznő megvizsgálni, mert ő úgy hallja, hogy finisben vagyunk. Ja, és jött a „nagydolgom van” inger is, és a méhem elkezdett tolni (nem én!). :) Meg elkezdett feszíteni belülről valami, amit úgy közöltem, hogy „fájfájfáj, feszííít”!! :)

„Felpattantunk” a szülőágyra, megvizsgált a szülésznő: a méhszájam teljesen kinyílt, a burok még nagyjából egyben volt, nem fojt el minden magzatvíz, na, ezen segített, mielőtt annyit mondtam volna, bakfitty. :) Fogalmam sem volt, hány óra, olyan fél 7-7 körül lehetett. Bejött a doktor is, megkérdezték, hogyan szeretnék szülni? De nem fogtam fel, hogy azért, mert mindjárt szülök! Gondoltam, még elleszek egy darabig… :) Hááát, mondom, kipróbálnám a széket… oké, akkor hozzák! Behozták, ráültem, a doki mondta, hogy lehet, hogy el fog zsibbadni a fenekem… és mellesleg igaza lett… A férjem mögém ült, a fájások közt rádőltem és pihiztem. Itt már nem éreztem magam olyan kényelmesen, mert feszítette a hüvelyemet a kis drága baba, és nagyon intenzíven fájtak a fájások. A köztük lévő szünet viszont isteni volt, tényleg pihentető, csak marha rövid. :) Nna, fenék zsibbad, doki és a dúlám javasolja, hogy sétáljunk egyet. Én ugyan nem! De ha beleguggolnék a fájásba, akkor nagyon szépen csúszhatna lefelé a baba. Hát én inkább hazamentem volna, de mindegy, legyen meg az örömük. :) Egyik kezem alatt férj, másik alatt a dúlám, fájáskor biztattak, hogy guggoljak nyitott lábbal. Áááááááááááá! Guggoltam én, de kb. úgy nézett ki, mint amikor pisilést tartasz vissza, lábaid összezárva, enyhén beguggolva ugrálsz (jó, nem ugráltam :D). Ugyanis annyira feszített, hogy mondom nincs az az isten, hogy én leguggolva végigéljek egy fájást. :) Mikor látták, hogy ez nem jön be nekem, pozíciót váltottunk: felmásztam a szülőágyra, a háttámlával szemben, megkapaszkodtam az oldalmagasi kapaszkodóban és térdeplő helyzetben vártam a fájásokat. Ez azért volt jó, mert ugyan fájt, de legalább tudtam kapaszkodni, illetve megvolt a terpesztő pozíció. Derékmasszírozást kaptam, férj biztat, hogy ügyi vagyok, doki és a dúlám is: „Hagyja, engedje!” :)

Nagyon feszített, hisztis voltam és egyfolytában kérdezgettem, hogy látszik már? Meg csinálják a gátvédelmet? :) Aztán egyszer csak nagyon égető érzés a gátamnál, mondták, hogy látszik a buksija és van haja!!! De elmúlt a tolófájás. Hál’ Istennek gyorsan jött a következő és legfeszítőbb, legégetőbb érzés és kibluggyant illetve bocsánat, rakétaként kilőtt – férj megjegyzése, mert ő látta :D – a babánk. :) Férj utólag mesélte, hogy pont amikor megszületett, a szülésznő elkezdte mondani, hogy ne nyom…!, mert meglátta, hogy a kezecskéje a buksijánál van és gondolom, el akart lihegtetni egy fájást, hogy kicsit köré tudjon tágulni a testem, de mire kimondta volna, már meg is született a kisfiunk. :)

[/fusion_builder_column][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

Gyönyörű volt!!!! :) Nem sírt fel, csak amikor azon manővereztünk, hogy akkor ülő helyzetbe fordulok és rám teszik és ide-oda manőverezték, hogy mindkettőnknek jó legyen. :) De nem is igazán sírt, csak olyan NONO! figyelmeztetés szinten. :) Aztán fél óráig nyugi volt, egy pelusban és egy törölközőben pihent rajtam (mi vittük), utána jött a szülésznő, elcsatolta a zsinórt, mert már nem lüktetett, apa elvágta, utána megszültük a méhlepényt is. Egy tolóingerrel kijött, nagyon finom, meleg, puha, simogató érzés volt a baba után. :) Meg is nézhettük, aztán elvitték megvizsgálni, hogy minden része kinn van-é. Jöttek a csecsemősök is valamikor, de megkértük őket, illetve apa volt a szószóló, hogy ne fürdessék meg, meg hadd maradjon még nálunk és a piros törölközőjében, mondták, hogy oké, akkor visszajönnek később. Közben a baba és a törülköző közötti pelust kivettük, mert jól átnedvesedett és lett egy pihe-puha selymes babánk!!!! :D

Aztán ellátták a repedéseimet (fej mellett a kezecske, ugye), addig szorongathattam a dúlám jobb kezét (pedig értékes munkaeszköz! :D). A babánkra közben apa vigyázott, aztán amikor már nagyon tátogott, akkor odatették a cicimre, hogy ehessen. Na, innentől akármit is csinálhatott volna a dokibácsi az alfelemen, nem figyeltem. Addig húzódoztam néha és egyebek. :) Kb. 1/2 10 körül kész lettünk. Aztán még együtt voltunk egy óra hosszát, a dúla hagyott nekünk időt hármasban is. :)

Egyszóval: csoda jó szülés volt!!! Mindenkinek köszönjük és nektek, akik ezt olvassátok, hasonló szép szülést kívánunk! :)

Olvass további szüléstörténeteket a Dúla blogon!

Iratkozz fel a hírlevélre!

[/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]