Könyvajánló következik. :) Számomra nagy öröm a megjelenése, több okból is. Csupa olyanról van szó benne, ami a szülésfelkészítő csoportjaim, egyéni konzultációim vagy a szülésélmény feldolgozó beszélgetéseim témája: a természetes szülés és az arra való felkészülés minden apró részlete, a császármetszés okai és menete vagy a császármetszés utáni hüvelyi szülés „ágai-bogai”. Hiánypótló is ez a kötet, mert hasonló témában, ilyen alapossággal, szakirodalmi hivatkozásokkal ellátva, magyar szerzőtől nincs hasonló a szülőknek szóló, szülésfelkészítő könyves kínálatban. Végül azt is elárulom, hogy egy erős személyes szál is köt Ecsedi Gabihoz, a szerzőhöz és családjához: a második kislánya születésekor dúlájuk lehettem. ❤️
Amikor bő 4 évvel ezelőtt megismertelek, várandósan kerestél fel, hogy kísérjem a szülésedet. Egy kislányt vártál, és császármetszés utáni hüvelyi szülésre készültél – nem pedig az „egyszer császár, mindig császár” elv mentén haladtál. Gondolom, ennek is nagy köze lehetett a könyv ötletéhez. Meséld el, kérlek, hogyan és miért született ez a könyv!
Sokszor halljuk, hogy nehéz életesemények után is érdemes elgondolkodni azon, hogy mi az, amit tanulhatunk belőle, ami előremutató? A császármetszésemmel kapcsolatosan – túl azon, hogy lábtartásos farfekvéses kislányom anélkül talán sérült volna a szülés során – sokáig semmiféle pozitív gondolatom nem volt. Pedig, ha belegondolok: ha nincs ez a császármetszés, ha elsőre összejön egy szép szülésélmény, akkor nem valószínű, hogy a gyermekeim mellé egy könyvem is születik.
Amikor az első gyermekemet vártam, a szülésre készülve elolvastam pár könyvet. A császármetszésről és egyéb bonyodalmakról szóló részeket – egyfajta naiv optimizmussal – szándékosan átugrottam. Velem ilyen nem fog történni, szépen megszülöm a babámat, ha meg valami probléma adódna, ott leszek a kórházban, csak segítenek… Az orvosomtól azért néhányszor megkíséreltem megtudni, hogy milyen esetekben végezne császármetszést, de mindig terelte a témát: „korai erről beszélni” és „arra úgysem lesz szükség”.
Éppen ezért váratlan meglepetés volt számunkra, amikor a betöltött 36. hét elején elfolyt a magzatvizem. A kórházi vizsgálatnál ráadásul kiderült, hogy Anna baba törökülésben ücsörögve indult el. A fogadott orvosom közölte, hogy „ez bizony császár lesz”.
Maga a műtét nem volt rossz élmény. Annál inkább az azt követő szeparáció, amikor a pár másodperces „odamutatást” követően hat órán keresztül nem kaphattam meg a kis újszülöttemet. Aki átélt hasonló veszteséget, tudja: sokszor még évek múltán is nehéz szomorúság, tehetetlenség-érzés, olykor harag nélkül felidézni az emlékeket. Talán ez, a babámtól való kényszerű távollét élménye volt az első momentum, ami elindított a szülés-születés témájával való mélyebb foglalkozás útján.
Amikor ismét várandós lettem, egy percig sem volt kérdés számomra, hogy meg akarom próbálni hüvelyi úton megszülni ezt a babát. Elég hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem is olyan egyszerű. Ma Magyarországon császármetszés után nem ez az alapértelmezett út, hanem a tervezett császármetszés. A császár utáni hüvelyi szülésre, azaz VBAC-re (vaginal birth after caesarean) külön készülni kell. Informálódni a kockázatokról és előnyökről, a kórházak gyakorlatáról, támogatókat felkutatni, és ráadásul általában a saját környezetünk tagjait (főként az apát) is nekünk kell meggyőzni.
Magam is lelkes keresgélésbe fogtam. Szívtam magamba a VBAC-kel kapcsolatos információkat, kerestem orvost, szülésznőt, dúlát, akik szívesen kísérnek ezen az úton. Ezen kívül beléptem egy internetes VBAC közösségbe is. Itt császármetszésen, illetve VBAC-en innen és túl levő anyatársaim osztották meg egymással történeteiket, tapasztalataikat, kérdéseiket, aggályaikat, biztató, lelkesítő gondolataikat – mindezt szakemberek (dúlák, szülésznők, bábák) által támogatva.
Eleinte csak annyi volt a célom, hogy kellően felkészüljek a saját VBAC-kísérletemre. A témába mind mélyebbre ásva azonban egyre több visszásságról, szakmaiatlan, nem egyszer jogszerűtlen esetről, gyakorlatról hallottam. Felháborodtam azon, hogy milyen gyakran kapnak a várandós, illetve szülő nők pontatlan vagy nem teljeskörű tájékoztatást az állapotukról és a lehetőségeikről, mennyi elavult, kifejezetten káros, mégis nap mint nap rutinszerűen alkalmazott orvosi beavatkozás történik egy átlagos szülés során. Különösen szíven ütött, milyen sok nő és baba él át traumatikus élményeket életük e sorsformáló eseménye kapcsán.
Ezeket az élményeimet pedig estéről estére megosztottam a férjemmel, aki egy ideig megértően hallgatott, hümmögött, néha kissé hitetlenkedett vagy éppen velem háborgott, majd egyszer megkérdezte: „Ha ezek tényleg ilyen fontos dolgok, és tényleg ilyen sok nő, pár nem tud róluk, akkor miért nem írod le? Miért nem írsz egy könyvet?”
„Hmm. Hogy én könyvet írjak? Miért is ne?” A következő délutáni babaaltatás alatt ihletszerűen papírra vetettem a könyv felépítésének vázlatát, majd lelkes munka vette kezdetét, aminek a végén, körülbelül két és fél év alatt megszületett a könyv.
A célom és vágyam az, hogy az ismeretek, amikre az elmúlt években szert tettem, másoknak is hasznára válhassanak. Hogy aki elolvassa a könyvet, az érdemeben tudjon kérdéseket feltenni, esetleg ellenérveket felvetni, megfogalmazni saját maga és orvosa számára, hogy mit szeretne és mit nem. Nem szándékom, hogy a nőket az orvosok ellen „lázítsam”, romboljam a köztük levő bizalmat. Sokkal inkább a várandósok információs kiszolgáltatottságának csökkentése, és a szülés körüli segítők, elsősorban az orvosok ösztönzése arra, hogy az anyákat (és apákat) partnerként kezeljék és engedjék, segítsék, hogy élhessenek döntési lehetőségeikkel.
Szülésfelkészítőként a tanfolyamokon, konzultációkon én is mindig beszélek a természetes szülés mellett a császármetszésről is. Kikerülhetetlen téma, a statisztika szerint ugyanis 40 % felett van az országos császárarány, ami eléggé elgondolkoztató. Miért fontos ez a téma számodra – és miért az a könyv olvasóinak?
Hazánkban minden öt gyermek közül kettő műtéti úton jön világra – miközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt állítja, hogy a 10 %-nál magasabb császármetszési arány már nem eredményez csökkenést az anyai, illetve újszülöttkori halálozási mutatókban, sőt 15 % felett nő az anyai halálozás. Igaz ugyan, hogy a császármetszés nem kizárólag a haláleseteket hivatott megelőzni, hanem a súlyos sérüléseket, egészségkárosodást is. Ezzel együtt is mára több szakember megfogalmazta, hogy e műtéteknek akár a felére világszerte valós egészségbeli ok nélkül, vagyis szükségtelenül kerül sor! Ráadásul – az „egyszer császár, mindig császár” szállóigével fémjelzett, orvosi körökben is máig élő tévhit következtében – császármetszést követően a legtöbb anya következő gyermeke szintén ily módon fog születni.
Sok-sok szülészorvos számára még mindig nem evidencia, hogy a császármetszést követő hüvelyi szülés biztonságos, és alapvetően biztonságosabb választás, mint az ismételt, tervezett császármetszés.
A császármetszés – maga a műtét – elég biztonságos beavatkozás, ugyanakkor gyakori és súlyos, akár a következő várandósságokra is kiható szövődmények jellemzik, amelyekről az édesanyák rendszerint nem kapnak kellő mélységű tájékoztatást.
A császármetszés nem csupán alternatívája a hüvelyi szülésnek. Egészen más folyamatok zajlanak le mind az anya testében és lelkében, mind a babáéban. Michel Odent Császármetszés című könyvében a vajúdás nélküli császármetszések kapcsán megfogalmazott aggodalmait ismertetve egészen odáig megy, hogy felveti: ha egyre több és több gyermek jön világra a szeretethormon (oxitocin) áramlását nélkülözve, az akár az adott társadalom tagjainak és egészének mások és önmaga szeretetére való képességét is veszélybe sodorja.
Ha nem is megyünk ilyen messzire, akkor is kijelenthetjük, hogy a szülés „minőségének” kérdése nemcsak egyéni, de társadalmi szinten is jelentős, hiszen a szülés élménye nagy mértékben befolyásolja a nők gyermekvállalási kedvét. Sok második-harmadik-többedik gyermek az anya szülés közben átélt traumatikus élményei (szülészeti erőszak, akár feleslegesen elszenvedett császármetszés) miatt nem születik meg.
A neved előtt szerepel a dr. előtag, de te nem orvosként szerezted a címet, mint ahogy azt sokan elsőre gondolhatnák. Ugyanakkor jogi doktorként is van közöd az egészségügyhöz, és a könyv írásakor ezt a tudásodat jól tudtad használni. Mesélj kicsit magadról és arról is, hogy hogyan szedted össze és rendszerezted a könyv anyagát: a sok információt, a statisztikákat, kutatások eredményét?
Végzettségem szerint jogász és népegészségügyi szakember vagyok. Úgy érzem, hogy az e két szakma nyújtotta szemléletmód szerencsésen találkozott és egymást erősítette a könyv megírása során. Jogászként ugyanis véremben van az elemző-rendszerező gondolkodásmód, az, hogy nem szeretem a homályos foltokat, a megválaszolatlan kérdéseket és az igazságtalanságot. A népegészségügyi képzettség és gyakorlat ehhez a preventív (a bajok megelőzésére törekvő) szemléletet adja hozzá, valamint biostatisztikai, kutatásmódszertani, tanulmányok kritikus elemzésével kapcsolatos és egyéb ismereteket.
Amikor a könyvhöz gyűjtöttem az anyagokat, igyekeztem több oldalról körbejárni az egyes témaköröket: az elmélet, a gyakorlat, az anyai élménybeszámolók oldaláról, illetve az egészségügy és a jog felől is közelítve. Elolvastam számos magyar és angol nyelvű szülésfelkészítő könyvet, szakkönyvet, tankönyvet, tanulmányt, szakmai irányelvet, jogszabályt, cikket, interjút, szüléstörténetet, s így – noha nem vagyok orvos, szülésznő, bába, sem dúla vagy perinatális szaktanácsadó, mégis – azt gondolom, kellően világos kép alakult ki bennem a témáról.
A felhasznált irodalom felsorolása több mint 20 oldalt foglal el a könyvben. A sokféle forrásból származó tudásdarabkák szépen kiegészítették egymást, és kirajzoltak egy érdekes, összetett képet, amelynek számos pontján a napi gyakorlat sajnos élesen eltér a bizonyítékokon alapuló szakmai ajánlásoktól, más országbeli jó gyakorlatoktól.
A sok-sok információt aztán feldolgoztam, rendszereztem és átadható, olvasmányos formába öntöttem, a szakmai tévedések elkerülése végett pedig felkértem egy szakembert, Dr. Bödecs Péter szülész-nőgyógyász szakorvost, a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság elnökét, hogy ellenőrizze, lektorálja a kéziratot.
Mutasd be, kérlek a könyvet! A tartalomjegyzéket átlapozva átfogó, alapos írás született. Milyen témákat vettél sorra? Kinek ajánlod a könyvet elsősorban?
A kötet bárki számára hasznos lehet, aki szeretne alaposan utánaolvasni a szülés kérdéskörének, akár első, akár többedik gyermekét várja, akár hüvelyi szülésre, akár császármetszésre készül. A hat részből álló könyvben a fiziológiás hüvelyi szülés, valamint a babavárás és a szülés alatt esetleg felmerülő leggyakoribb problémák bemutatása mellett külön részt szentelek a császármetszésnek és a VBAC-nek, valamint a VBAC és a tervezett császármetszés biztonságossága összehasonlításának.
Az I. részben foglalkozok olyan kérdésekkel, mint pl. a szülés szakaszai, a szülés „normális” hossza, a szülési fájdalom és csillapítása, a szüléstől való félelem, a gátmetszés-gátrepedés, az oxitocin hormon, az aranyóra, a korai kötődés, a rooming-in, a szülészeti erőszak.
Könyvem II. részében olvashatunk például a terminustúllépés és a szülésindítás, a farfekvéses magzat, a téraránytalanság és a fájásgyengeség témájáról.
A III. rész a császármetszésről szól, annak fajtáiról, előfordulásának gyakoriságáról, a magas császármetszési arány okairól, a szükségtelen császármetszések számának csökkentéséről, a műtét előnyéről és hátrányairól, lehetséges szövődményeiről és hatásairól.
Ezt követően a IV. rész arra a kérdésre keresi a választ, hogy császármetszés után melyik a biztonságosabb útja a következő gyermek világrajövetelének: egy újabb műtét vagy a hüvelyi szülés? Itt szó van a hegszétválás kockázatáról és az ismételt császármetszés veszélyeiről is.
Az V. részben a VBAC témáját járom körül. Ismertetem a szülészeti ellátás bábai és orvosi modelljét, a VBAC feltételeit és ellenjavallatait, a sikerességét befolyásoló körülményeket, valamint azt, hogy hogyan érdemes rá felkészülni. Bemutatom a kórházi szülés során előforduló rutin beavatkozásokat és a kórházi protokollokat is, a szülő nő jogait, beszélek a szülési tervről és az otthoni vajúdás során használható praktikus tudnivalókról.
Saját mondandóm végeztével másokat pedig szólaltatok meg: a VI. rész szüléstörténeteket tartalmaz. A könyv végén olvasnivalókat is ajánlok, illetve ott található a forrásjegyzék és a tárgymutató, valamint a könyv leglényegesebb megállapításainak rövid összefoglalása.
Sokat írtál a VBAC-ról. Angol betűszóval gyakran itthon is így nevezik a császármetszés utáni hüvelyi szülést. Azt gondolom, hiánypótló ez a rész, könyv formában eddig nem olvastam róla magyarul. Mi a legfontosabb tudás ezzel kapcsolatosan, amit át szeretnél adni az érintett olvasóknak?
A császármetszést követő hüvelyi szülés biztonságos, és alapvetően biztonságosabb választás, mint a tervezett császármetszés. Ha nincs valós ellenjavallata, akkor az az anya, aki úgy dönt, hogy megkíséreli a hüvelyi szülést, felelős, egészségtudatos dönt hoz, amely az ő és babája – és az egész család – érdekét szolgálja.
A korábbi császáros heg és a hegszétválás kapcsán négy kulcsfontosságú tényt emelnék ki:
- A heg várandósság alatt ultrahanggal mért vastagsága nem mérvadó. Semmit nem jelez előre arról, hogy bírni fogja-e a heg a vajúdást, hiszen a vékony heg is lehet erős, és a vastag heg is megrepedhet.
- A szintetikus oxitocin túladagolása növeli a hegszétválás esélyét. VBAC-nél (is) az a legjobb, ha a vajúdás spontán indul és a saját ütemében haladhat.
- A heg az esetek legnagyobb részében jól bírja a szülést. Előfordul, hogy elvékonyodik, esetleg részlegesen szétválik, ilyenkor szülés után nincs is vele teendő. Valódi, teljes hegszétválás csupán az esetek fél százalékában fordul elő.
- A hegszétválás önmagában nem vezet azonnal halálhoz vagy egészségkárosodáshoz, általában időben felismerhető és kezelhető.
Remélem, hamarosan új szállóige veszi át a régi helyét: „Egyszer császár, aztán CSUSZ!” (A császármetszés utáni szülést ritkábban CSUSZ-nak is rövidítik.)
A könyv 394 oldal terjedelmű, alapos, kerek egész. Találkoztál-e azzal a véleménnyel, amit szülésfelkészítőként időnként én is megkapok, hogy „túlképezzük” a kismamákat? Hogy túl sok és mély az információ, amit a könyv átad? Mi erről a véleményed?
Számomra is nagy dilemma volt, hogy miről és mennyit írjak, főként a problémák, a „kellemetlen”, esetleg ijesztő témák kapcsán. Lehet, hogy aki túl sokat tud, az nehezebben engedi bele magát a szülés folyamatába, túl sokat agyal, ami nem kedvez a vajúdásnak. Ugyanakkor ennek ellenkezője is igaz lehet. Aki eleget tud, az könnyebben engedi el magát, mondván, hogy ő megtett minden tőle telhetőt, felkészült a tipikusnak mondható helyzetekre, megbeszélte azt segítőivel, így nyugodtan félreteheti a racionális énjét és átadhatja magát a vajúdás erőinek.
Azt gondolom, nagyon személyiségfüggő az, hogy ki milyen mélységű ismereteket igényel. S mivel felnőtt emberekről van szó, akik e tekintetben valószínűleg ismerik magukat, ki-ki annyi információt szív magába, amennyit szeretne.
Akit az nyugtat meg, ha úgy érzi, minden eshetőségre felkészült, tisztában van a szülés folyamatával, a kórházi beavatkozások mibenlétével és okaival, a jogaival, lehetőségeivel stb., az be fogja gyűjteni a számára fontos infókat. Aki pedig úgy tud nyugodtan készülni gyermeke érkezésére, ha nem terheli magát túl sok részlettel, az az egész „ügyet” az orvos, szülésznő, bába vagy dúla kezébe helyezheti, bízva abban, hogy nem lesz gond, vagy ha igen, akkor megoldják a segítői, illetve bevonják őt a döntésbe. Ugyanígy egy könyvben is át lehet lapozni azokat a részeket, amik éppen nem érdekesek az olvasó számára.
Szülés körüli szakemberként örömmel látom, hogy egyre több magyar nyelvű vagy magyar szerzőtől származó könyv jelenik meg szülés-születés témában. Miben más, miben egyedi a te könyved? Miért pont ezt válassza a szülésre készülő pár a könyvesboltban?
Ez a könyv – túl azon, hogy a VBAC témájában hiánypótló – éppen attól egyedi, hogy nem az egészségügyi ellátórendszerhez tartozó, szülés körüli segítő írta, hanem „csak egy anya”, aki maga is belülről élte át a várandósság és a szülés különböző vetületeit. A baba megfoganásától az első ölelésig tartó várakozást, a császármetszés okozta meglepetést, veszteségélményt és fájdalmat, az újszülöttől elválasztva töltött órák kétségbeesését és az újratalálkozás utáni megkönnyebbülést. Azután a VBAC-re készülés kihívásait, majd a vajúdó női test és lélek munkáját, kiszolgáltatottságát és erejét, a szülés örömét.
A könyv magánkiadás, könyvesboltokban nem kapható, akit érdekel, a www.szuleskonyv.hu oldalon ismerkedhet meg vele, illetve rendelheti meg.