Mit jelent a támogatás a szoptatás szempontjából?

Azt jelenti, hogy az első hetekben a legoptimálisabb támogatást akkor kaphatja meg egy anya-baba páros, ha a szoptatás-szopás élettani törvényszerűségeit tiszteletben tartó segítő támogatásban részesülnek.

Ennek alapja a tudás arról, hogy

• fontos, hogy az újszülött a szülést követően azonnal kerülhessen az anyja testére és ott is maradhasson legalább az első szopás megtörténtéig. 
• az újszülöttnek az első napokban (2-4 nap) elegendő a kolosztrum, ha bármikor szophat, ehhez pedig az édesanyjával kell együtt lennie éjjel és nappal is.
• a baba igényeit és a tejtermelés megalapozását az biztosítja, ha korlátozás nélkül szopizhat az első időkben, de 24 óránként minimum 8 alkalommal.
• a cumi, cumisüveg használata ronthatja a baba mellen való szopástechnikáját és a mellen való szopási kedvét, tehát ezek használata kerülendő.
• a fájdalmas, a bimbót kisebesítő szopásnak oka van. A helytelen szopástechnika, a rossz mellrehelyezés vagy anatómiai eltérések (lenőtt nyelv, hátraeső állkapocs, gótikus szájpad) vagy gombás fertőzés okozzák leggyakrabban. Tévhit, hogy a szopási időt korlátozni kell, optimális mellrehelyezéssel, jó szopástechnikával akármennyit mellen lehet a baba anélkül, hogy az fájdalmat okozna az anyának.  
• a vizelet és a széklet mennyisége (és kezdetben színe), valamint a baba súlyának alakulása együttesen a baba általános állapotával a döntő tényezők abban, hogy elegendő tejhez jut-e a baba. Az elégtelen gyarapodásnak nemcsak a nem megfelelő tejmennyiség lehet az oka, hanem egy sor egyéb probléma is okozhatja (fertőzés, fejlődési rendellenesség, stb.).
• ha bármilyen probléma merül fel és mégis pótlásra van szükség, akkor azt a szoptatásra a lehető legkisebb kockázatot jelentő, az anya számára is elfogadható alternatív etetési eszközzel érdemes adni. Alternatív etetési eszköz az, amin a baba nem szopik (kanál, pohár, fecskendő).
• pótlásként saját lefejt tejet, annak hiányában donor tejet, és csak harmadik megoldásként ajánlott tápszert adni. 
• az anyát a fejésben támogatni kell, ha a babája bármilyen ok miatt nem lehet vele, vagy nem szopik.
• ha a baba nem szopik hatékonyan, aluszékony, sír és frusztrált a mellrehelyezéskor, akkor az sosem a baba alkatának, személyiségvonásának tudható be. Nincs lusta, makacs, hisztis baba, hanem mindig nyomós oka van a babának arra, hogy hogyan reagál. Az okok között lehet például cumizavar, testi fájdalom, elégtelen tejbevitel miatti gyengeség vagy egyéb.
• a baba ügyesen alkalmazkodik szinte bármilyen méretű és alakú mellhez. Nincs a szoptatásra alkalmatlan mellforma, szinte mindig meg lehet találni a megfelelő pózt és technikát a mellrehelyezéshez. 
• a termelődő tej mennyiségét a szopással által az anyai mellett érő inger mennyisége szabályozza. Ha rövidebben és ritkábban vagy nem hatékonyan szopik a baba, akkor kevesebb tej fog termelődni. Ha hosszabban, gyakrabban és hatékonyan, akkor pedig több. 

Ezen információk birtokában fontos, hogy az anya körül lévő (szak)emberek képesek legyenek praktikus segítséget nyújtani a mellrehelyezésben, az elegendő tejbevitel megállapításában, az alternatív eszközök használatában, a fejésben, a mellgyulladás és túltelítődés kezelésében. 

Nélkülözhetetlen ezen kívül az anyát körülvevő (szak)emberek ítéletmentes, elfogadó hozzáállása. Fontos, hogy ne kritizálják se az anyát, se a babát. Félelemkeltés nélkül adjanak információt és segítséget, hiszen egy nő a szülést követő időszakban szinte ugyanolyan kiszolgáltatott és érzékeny, mint a kisbabája. Éppen ezért minden mondat, hangsúly, tekintet sokkal erőteljesebben hat rá, mint egyéb hétköznapi állapotában. 

Az anyát körülvevő szakember, barát és rokon szerepe ilyenkor csak és kizárólag a támogatás, nincs helye meggyőzésnek, direkt tanácsnak. A döntés minden esetben az anyáé (és az apáé). 

Ami nélkül nem megy: együttlét és támogató környezet

Mindez azt jelenti, hogy számos élettani, a szoptatást befolyásoló folyamat optimális alakulásához két alapfeltételnek kell teljesülnie a kezdeti időszakban. Az első, hogy a szülést követően mindvégig (éjjel és nappal is) együtt lehessen anya és gyermeke, a másik pedig, hogy ehhez emberi és szakmai támogatást kapjanak. Ez utóbbi lenne hivatott pótolni azt az évezredeken át meglévő, mára azonban elveszett ‘ellátást’, amit az idősebb asszonyok gondoskodó, körülölelő és tapasztalatokkal teli jelenléte adott a szülő nőnek és családjának.

Domino elv – azaz minden mindennel összefügg

A fenti csak a legfontosabb alapokat tartalmazó tények összefüggnek egymással. Ugyanúgy, ahogy a szülésnél is, a szoptatásba való bármilyen beavatkozás megnöveli egy következő beavatkozás szükségességét, egyre inkább nehezítve a szoptatás sikeres és hosszútávú kimenetelét.  

Mit jelent ez? Nézzünk egy példát, amelyet részleteiben talán sok édesanya ismerősnek talál. Az együttlét a kiindulópont. Ha a baba nem lehet együtt az édesanyjával, akkor finom apró jelzéseit, tátogását, nyelvének dugdosását (még a sírás előtt) az édesanyja nem észleli. Nem kerül mellre, esetleg elalszik vagy heves sírásba kezd, és mindkét esetben elmarad a szopás. Talán valaki az anya körül, meg is jegyzi, hogy az ő babája sem akart szopni, vagy neki sem volt teje, kár kínlódni. Mindez feszültség és kudarcélmény az anyának, aki így lehet, hogy könnyebben elfogadja a cumisüveges etetésre vonatkozó javaslatot. Esetleg megriad, hogy baj van a babájával, vagy elutasítva érzi magát, vagy alkalmatlannak érzi a mellét a szoptatásra. A baba eszik üvegből, aminek a cumi része egy erőteljes inger a számára, alkalmazkodik hozzá a szopási technikájával, ehhez köti a jóllakást és megnyugvást. A legközelebbi mellrehelyezésnél az anya már előre fél az esetleges kudarctól, a baba pedig a cumisüveget várja, a mell puha, kevésbé kiálló érzete frusztrálja és újra sírni kezd. Így nyilvánvalóan könnyebben nyúl az anya újra az üvegért, a baba pedig elfogadja, majd békésen elalszik.  

Ezáltal az anyában megerősödhet az a tévhit, hogy a babája nem tud vagy nem akar szopni, az ő melle nem alkalmas vagy nincs elég teje. Amikor pedig a baba esetleg mégis szopni kezd, akkor lehet, hogy fájdalmat okoz az anyának a cumizavar miatti helytelen technikájából kifolyólag. Ha pedig gyakran marad ki szoptatás és helyette cumisüvegből kap a baba enni, akkor természetesen a tejmennyiség csökkenni fog. Ez újabb nehezítés a szoptatás útjában.

Ez csak egy példa a lehetséges forgatókönyvek közül. Természetesen nem minden esetben történik minden a fentiek alapján. Ez a leírt eset pusztán arra való, hogy lássuk, hogyan függenek össze a szoptatás körüli nehézségek egymással. A fenti példa bármelyik pontján be lehet avatkozni oly módon, hogy az a szoptatás sikerét támogassa. És ha mindez hetekig nem is történik meg, akkor is van még bőven lehetőség a változtatásra. 

Honnan a bizalom, hogy a szoptatás a nehézségek ellenére (megfelelő támogatással) is működni tud?  

Érdemes arra gondolni, hogy a szoptatás a biológiai norma, és ez a tény egyrészt azt is jelenti, hogy a csecsemők legelemibb késztetése az anyamellen való szopás.  Mindig készen állnak arra, hogy visszatérjenek az édesanyjuktól való szopáshoz, csupán az ezt akadályozó tényezőket kell küszöbölni (szeparáció, cumizavar, rossz mellrehelyezési technika, túl sok pótlás, stb.).  Másrészt az anyai test a kisbaba életben tartására van kitalálva, előnyben részesítve az újszülött szükségleteit az anyáéval szemben is. Éppen ezért az élet arra készül, hogy akár extrém helyzetekben is működnie kell a szoptatásnak. Szigorú törvényszerűségek szabályozzák a tejtermelés folyamatát, nem forgandó szerencse kérdése, hogy lesz-e elég tej, még akkor sem, ha összetett folyamatok állnak mögötte. 

Ha készülök a szoptatásra, akkor biztosan gond nélkül fog menni? 

A várandósság alatti felkészülés, a hiteles információk begyűjtése sokat segít az első napokban és hetekben. Már az is óriási támasz, ha például valaki tudja, hogy a fájdalmas szoptatásnak mindig oka van, és ha elkerülni valamiért nem is sikerült, tudja, hogy megfelelő segítséggel, a fájdalom el fog maradni, nem tartozéka a szoptatásnak. Jelentős kapaszkodó az is, ha egy anya tudja, hogy a cumizavar okozta szopási nehézségek kiküszöbölhetőek, ha alternatív etetési eszközt használ, és e tudás birtokában kér segítséget akár már a kórházban. Biztatás egy anyának az is, ha már szülés előtt tudja, hogy ha őt az édesanyja nem is szoptatta, az az ő tejtermelő képességéről nem mond semmit. És talán kevésbé érik váratlanul a kezdeti akár 45-60 perces szopások azt az édesanyát, akinek várandósan volt alkalma arról beszélgetni, hogy egy újszülött az első hetekben mennyi időt tölt szopizással. 

Folytathatnánk a sort. A felkészülés mindenképpen hasznos. Érzelmi hangolódásként és információszerzésként is. 

Önmagában azonban nyilván nem biztosíték a probléma nélküli szoptatáshoz. De nem is ez a cél. Hiszen a szoptatás alakulása sok tényezőn múlik, és ezek közül jó néhányat alig vagy egyáltalán nem tudunk befolyásolni. 

A fontos, hogy az édesanya tudja, hogyan szeretné táplálni a babáját, és ehhez legyen lehetősége minden információt, gyakorlati segítséget és érzelmi támogatást megkapni, hogy a számára és a babája számára adott testi-lelki feltételekből a lehető legoptimálisabbat tudja kihozni. Ebbe beletartozik az is, hogy ha bármikor nehézsége támad, akkor tudja, kihez fordulhat és hogy tudatában legyen, hogy szinte kivétel nélkül minden helyzetben és minden életkorban van lehetőség a továbblépésre a szoptatás szempontjából. 

Röviden tehát, érdemes készülni és sosem késő javítani a helyzeten! 

Verdes Dóra, laktációs szaktanácsadó, szülő-csecsemő konzulens: verdesdora.hu

The post A szoptatás jelentősége az első hetekben – 2. rész appeared first on Lénárd Orsi dúla.

Mi készít fel bennünket életünk talán legnagyobb változására?

A saját újszülöttünk gyakran az első kisbaba, akit a kezünkben tartunk. Legtöbbünk nem volt jelen szülésnél a saját szülése előtt. Sokunk nem látott újszülött babát szopni. A legtöbben nem tapasztaltuk meg közelről, hogyan kezeli egy édesanya a sebes bimbót, milyen praktikák válnak be a tejbelövelléskori túltelítődés esetén. Nem tudjuk elképzelni, mennyit alszik, sír, szopik egy csecsemő az első hetekben. 

Nincs női közeg, amelyekben mindezt élő személyes tapasztalatként kapnánk az idősebb asszonytársaktól. Ennek hiányában maradnak a felkészülés különböző elérhető formái. Tanfolyamok, beszélgetések a barátnőkkel, fórumokon való olvasgatás, a szakirodalom bújása. Sokszor egymásnak ellentmondó információkkal. A szoptatási tanácsadás és a szülő-csecsemő konzultációs munkám során naponta tapasztalom mindennek a nehézségét. Ez az írás is egy, az élő tapasztalat pótlására szánt lehetőség. Egy eszköze arra, hogy egy pillantást vessünk az első hetek jelentőségére. Mert mindenképp érdemes használni a számunkra rendelkezésre álló forrásokat.

Mire készülünk várandósan? A szülésre? A szoptatásra (is)? 

Mik a várandósság első jelei? Hogyan lehet átvészelni a hányingerrel teli időszakot? Érzem-e a magzat mozgását? Kisfiú vagy kislány? Hol érzem majd magunkat biztonságban a szüléskor? Hogy kerülhetem el a gátmetszést?

Ezek és ehhez hasonló kérdések követik egymást, ahogyan az új élet növekszik a kismama hasában. A várandósság különböző szakaszaiban más és más témák foglalkoztják a babát váró nőt.

A szülés mint életünk legnagyobb határátlépése, anyává válásunk és a kisbabánkkal való találkozás kiemelkedő állomása mindenki számára központi kérdés. Éppen ezért a legtöbb kismama erre készül a legintenzívebben a várandósság utolsó szakaszában. Részben ez is az oka annak, hogy a szülést követő időszakra, a babagondozás és a táplálás kérdéseire gyakran kevesebb figyelem jut a szülés előtt. Pedig érdemes készülni, hiszen a szülést követő napokban és az első hetekben még számos hatalmas átalakulás zajlik a babában és az anyában is, amiknek nagy része a tápláláshoz is kapcsolódik.

Mi az első hetek szoptatós élményeinek a jelentősége? Vajon sorsdöntő a szoptatás hosszútávú sikere szempontjából? Vagy bárhogy is alakul, később helyrehozható?

Bár látszólag egymásnak ellentmond a két felvetés, mégis mindkettő igaz. 

Vessünk egy pillantást először arra a kérdésre, hogy hogyan befolyásolják az első hetek szoptatós élményei a szoptatás hosszútávú alakulását. Mert hogy befolyásolják, ez tény. Sok vizsgálat alapján kijelenthető, hogy azoknál az anya-baba párosoknál, akiknél az első napokban el volt választva a baba az édesanyjától, vagy akiknél a baba cumisüveget vagy nyugtató cumit kapott, vagy az anya a sebes bimbó vagy mellgyulladás miatt fájdalommal küzdött, azoknál szignifikánsan rövidebb volt a kizárólagos szoptatás ideje, és a szoptatási időszak egésze is hamarabb véget ért. Ennek hátterében az élettani és lelki okok összefonódását találjuk.  

Tudjuk azt is, hogy a kezdeti napokban a minél gyakoribb mellretétel, amikor az újszülött a kolosztrumból (előtejből) igény szerint bármikor és bármennyit szopizhat, serkenti a mihamarabbi tejbelövellést. Ezen kívül hozzájárul, hogy az első félévben a baba igényeinek megfelelő, elegendő mennyiségű tej termelődjön. A baba bélflórája is ekkor alakul ki, és hosszútávon meghatározó, hogy a saját édesanyjának a teje vagy más (is) építi-e fel.

Másrészt tény, hogy a kezdeti nehézségekből az esetek legnagyobb részében el lehet jutni a sikeres és harmonikus szoptatási élményhez. A szülést követően akár hetek, sőt hónapok elteltével is. Mondhatjuk, hogy sosincs késő. 

Ami a kezdetekkor nem úgy alakult, ahogy a legjobb lett volna, az részben pótolható, részben fájdalmas veszteség marad bizonyos értelemben. De semmiképp sem törvényszerű, hogy az anyának és a babának véglegesen meghatározza a tápláláshoz kapcsolódó élményét vagy a kettejük kapcsolatát. 

Igaz ez a szoptatás gyakorlati aspektusaira is. Sokan félnek tőle, hogy ha a babájuk pár héten vagy hónapon át pótlást kapott, akkor már késő azt leépíteni és a teljes szopásra átállni. Pedig bármikor van rá esély.

Sokan gondolják, hogy a tejmennyiség csak csökkenni képes, holott valójában bármikor növelhető. 

Sok édesanya tartja a kisbabája szopási sztrájkját, (amikor a baba elutasítja a szopást), végleges állapotnak, és tulajdonítja azt a baba döntésének vagy esetleg nehéz temperamentumának. Pedig minden kisbaba elsősorban szopizni szeretne, de valami külső tényező ebben megzavarta. A megfelelő támogatással akár egy vagy néhány nap alatt vissza szokott állni egy baba a szopásra. 

A pótlás adása tehát leépíthető, a tejmennyiség növelhető, a szopást visszautasító újszülöttet vissza lehet édesgetni a mellre, a fájdalmat okozó szoptatási technika korrigálható, az azt előidéző gombás fertőzés megszüntethető, az esetleges anatómiai eltérések (lenőtt nyelv, hátraeső állkapocs, stb.) miatti problémák orvosolhatóak.

Az anya nyerhet önbizalmat a nehéz kezdet után is, megszilárdulhat abban a hitében, hogy képes a baba igényeire ráhangolódni. A szülés után kimaradt bőrkontaktus és egymásra találás pótolható, és anya és baba kapcsolata lehet bizalommal és biztonsággal teli. 

Emberi létünk egyik fontos jellemzője, hogy hihetetlen rugalmasak és alkalmazkodóak vagyunk. A kisbabák is. A korábbi negatív élmények felülírhatóak az új, pozitív tapasztalatok által. 

Nézzük most meg részletesebben mi zajlik az első hetekben a szülés után, hogy jobban megérthessük ennek az időszaknak a szerepét!

Mik azok a fontos folyamatok, amik meghatározóak az első hetekben? Mit tanul ekkor magáról és egymásról anya és baba? 

Az anya oldalán látjuk, hogy a női testnek regenerálódnia kell a szülés után és egyben át kell állnia a méhen belüli táplálásról a szoptatásra. Mindehhez intenzív testi változások társulnak. 

Az anyává válás folyamatában pedig hirtelen az életben tartás felelőssége, a helyzet visszafordíthatatlanságának tudata, a folytonos érzelmi és fizikai készenlét kihívásai, saját anyai alkalmasságának kételyei zúdulnak rá az újdonsült anyára. Mostantól napi 24 órában egy törékeny kis lény összes érzelmi és fiziológiai állapotára is rá kell hangolódnia. Pillanatonként döntenie és cselekednie kell. 

Miért sír? Hogyan tegyem mellre? Eleget szopott? Van elég tejem? Hogy tudom elaltatni? 

Ehhez hasonló létfontosságú kérdések körül forog az anyai élet az első hetekben.

Tehát egy nő életének a legintenzívebb változása zajlik, erőteljes fizikai és érzelmi igénybevétellel. 

Emellett életének egyik legfontosabb kapcsolata alapozódik meg ekkor, amely a kisbaba életét és az anya saját anyaságának megélést is hosszútávon befolyásolja majd. Mivel a legfőbb anyai feladat a baba életben tartása, fejlődésének biztosítása, ezért ezeknek változásoknak fontos része a táplálás alakulása, a szoptatás élménye. 

Hogy mennyiben tud majd az anya bízni saját testében, hogy az képes ellátni a babáját. Hogy mennyire bízik a baba jelzéseiben és abban, hogy ő ezekre anyaként képes jól reagálni. Hogy mennyire kellemes és harmónikus élmény számára a nap jelentős részét kitevő szoptatás. Hogy kényelmes, ellazult, a kapcsolatot erősítő időtöltés-e vagy folyamatos aggodalom, szorongás, kétely és tehetetlenség érzés veszi körül a szoptatást. És hogy mindennek folyományaként az anya érezheti-e magát elég jó anyának. 

Ha pedig a kisbabára nézünk, akkor látjuk, hogy épphogy kiszakadt az eddig a világot jelentő anyaméh burkából. Ismerkedik a külvilág ingereivel, lélegzni kezd, éhséget és szomjúságot érez, tanulja a hangját, az emésztéssel járó érzeteket és életében először tapasztalja az anyjától való elválasztottság élményét. Végtelenül kiszolgáltatott és magatehetetlen. Ugyanakkor nagyon is csodálatra méltó képességei vannak, amelyek az anyjához való kapcsolódásában segítik. Felismeri anyja arcát, hangját, a tejének illatát, utánozza a mimikáját, képes a mellhez felkúszni és tudja, hogyan kell szopnia. Legfőbb késztetése, hogy közel legyen az édesanyjához. 

Most szerez először tapasztalatot idekint önmagáról és a világról. Arról, hogy mire számíthat, ha a külvilágnak jelzi a szükségét. Mi van, ha sír, ha szájával tátogva, fejét forgatva keresi az anyamellet. Arról, hogy a rátörő ismeretlen érzetek hogyan tudnak az édesanyja érintésétől, hangjától lecsillapodni. Arról, hogy amikor feldúlt, ijedt vagy fáradt hogyan segít neki az anyja nyugodt, ellazult állapotba kerülni vagy éppen elaludni. Minden, ami ebben az időszakban élményként éri, mély benyomást hagy benne. 

Mire van szükségük ebben az átalakulásban?

Együttlétre. Megerősítő, pozitív élményekre. Az új és ismeretlen dolgok begyakorlására. Ehhez pedig támogató környezetre, amely hiteles információkat, praktikus segítséget ad miközben érzelmileg is támaszt biztosít az anyának és rajta keresztül a gyermeknek. 

Verdes Dóra, laktációs szaktanácsadó, szülő-csecsemő konzulens: verdesdora.hu

Folytatás következik!

The post A szoptatás jelentősége az első hetekben – 1. rész appeared first on Lénárd Orsi dúla.

Benjámin történetéhez előzményként fontos leírnom, hogy egy traumatikus első szülés után kicsit félve, de annál nagyobb elhatározottsággal vágtam neki a várandóságnak. Első gyermekem Dominik nehéz fogantatás után, 2016-ban fogadott orvossal, ügyeletes szülésznőkkel kb. 13 óra kín és szenvedés után született meg. Volt ott minden: kérdés nélküli terminus-napi burokleválasztás siettetés céljából, kézzel méhszájtágítás, szülés közben oxitocin, branül, fájdalomcsillapító, majd újra oxitocin, kézzel tágítás, fájdalmas vizsgálatok félóránként, hasba könyöklés, csúcsos fej, szétvagdalt gát, nehéz gyermekágyi felépülés.

És most Benjámin története.

Reggeli után, 7:30 körül kezdődtek fájások, rendszertelen 2-3-4 percenként 30-10 másodpercesek. Apa indult be dolgozni, küldtem neki a kifényképezett fájás mérő applikációt, hogy tudjon róla: elkezdődhet ma valami. Amennyire tudtam Dominik, a kisfiam mellett nyomkodtam lelkesen az applikációt, és 8 órakor írtam Orsinak is, hogy ma valószínű estére meglesz Benjámin.

Elkezdtem csinálni a dolgomat: mostam, reggelit készítettem, sütit sütöttünk, kétféle ebéddel, pakolásztam. A fájásokat ekkor még egyedül könnyedén átlélegeztem. Ezeket speciális kismama jógán tanultam meg, úgy gondolom hasznos volt.

11 órakor észrevettem, hogy vélhetően jön ki a nyákdugó.

Szóltam a férjemnek, és hívtam Orsit is megerősítés miatt. Elkezdtem zuhanyozni, hátha rendszereződnek a fájások. Férjem dél körül érkezett haza, ebédeltünk, készülődtünk. A fájások továbbra sem voltak túl erősek, szintén 2-4 perc és 30-10 másodperc hosszúság köztiek.

14:30-kor gondoltam pihenek most már egyet, egész nap mászkáltam, álldogáltam. Ekkor ahogy lefeküdtem éreztem egy pukkanást. Nyákdugó egyben kijött, pici magzatvízzel. Hívtam Orsit újra, hogy mi legyen. Nem akartam még indulni, továbbra sem voltak erősebb fájások. Apa elkezdett fel-alá rohangálni, hogy ő ezt nem bírja, menjünk be a kórházba. Nagyon ellenkeztem, mert az előző rossz élmény miatt féltem, hogy most sem lesz meg a háborítatlanság, és mindent felgyorsítanak… A fájások továbbra sem erősödtek, sűrűsödtek.

Megbeszéltük, hogy felhívom a dokit, és akkor megnyugodhat apa is. Hívtam a dokit: mi legyen. Víz folyik, fájás van, de rendszertelen. Érthető okból mondta, hogy látatlanban nem tud erre mit mondani, menjünk be, keressük a szülésznőt és hívjuk fel hogyan állunk.

Mire a kórházhoz értünk, apa lenyugodott.

A kapuban már azt mondta, felőle maradhatunk kint is, a lényeg, hogy legyünk közel a szülőszobához. Kértem, hogy Orsit mindenképp várjuk meg együtt szeretnék velük bemenni.
A szülőszobán bemutatkozás, miért jöttünk, papírozás. Odaadtam a teljes pakkot, kicsit félve hozzátettem, hogy van ám benne egy szülési terv is biztos, ami biztos. Ezt egy osztályra érkezős vizsgálat követte (előző szüléshez képest semmi megterhelő), 5-6 cm, majd ctg (ez kint a vajúdóban, mert az alternatív szobába szerette volna menni, ahol nem volt ctg készülék). Jött a szülésznő, kellene egy véna antibiotikumnak és egy másik vérvételre. Ezt a kettőt még tudtam, hogy engedni fogom, de a branült soha, azt megtagadtam. Kicsit furán nézett, egy véna csattant is, de nem érdekelt, lényeg, hogy így oxitocint még annyira se akarjanak adni.

A ctg vizsgálat közben megjött az orvosom.

Végig kint ült a szülőszoba előtt és várt arra, hogy mikor fogjuk behívni. Egyszer sem vizsgált meg, ahogyan azt korábban kértem tőle, és abszolút nem siettetett. Elfoglaltuk az alternatív szobát, és berendezkedtünk: kád megtöltése, illóolajok, aromadiffúzor, gyertyafény, halk zene. A szülésznők szintén hagytak, nem vizsgáltak kézzel többet. Egyszer-egyszer bejöttek, hogy el ne felejtsek szólni, ha tolni kell. Mindenki attól tartott, hogy “kiesik” majd belőlem a gyerek.

19 óra körül szülesznőváltás. Egy eszméletlenül kedveset sikerült kifogni, teljesen szimpatikus volt, pozitív kisugárzással. Bemutatkozott, nézett egy szívhangot kb. 2 másodpercig, kérdezte nincs-e még toló fájás majd kiment, hagyott is minket.
Közben én váltogattam a kádat és a labdát, mikor mi esett jól. Orsi folyamatosan masszírozott, bíztatott, sok erőt adott. 19:30 körül éreztem kimerültem, hogy aludnom kell, de minimum pihenni kicsit. Lefeküdtem erőt gyűjteni. Orsi egyik oldalon, férjem másikon. Orsi masszíroz, apa bíztat, szorítom a kezét, szünetben próbálok beszélgetni, élvezni, hogy éppen nem fáj.

Egy idő után érzetem, hogy a hányingert fel fogja váltani a hányás (tanulva az előző szülésből ez jelenti azt nálam, nagyon fájnak az összehúzódások, és lassan végzünk). Ekkor már Orsit is nagyon kértem, hogy legyen valami erős ütős ötlete. Kezdtem a fejemben a gyógyszer gondolata forogni… Vissza a kádba. Jó volt. Hirtelen elkezdtem nyomást érezni, a hüvely környékén, de még nem a tolók voltak. (Gondolatban a dokival már a császárt tárgyaltam… Meg hogy kéne egy megnyugtató vizsgálat…)

Megijedtem, nem éreztem még felkészültnek magam az előző rossz élmények miatt. Pont be is jött a szülésznő, hogy szóljak ha tolnom kell. Mondtam, neki, hogy azt nem érzem, illetve a hüvelyem körül erősödik a nyomás, és egy biztató vizsgálatot most már elfogadnék, hogy valóban jól haladunk-e, és hogy mennyit kell még kibírni. Megkérdezte, hogy hol vizsgáljon: a kádban vagy kimászok? Valahogy kimászni lett inkább kedvem.

Jött a jó hír: eltűnt a méhszáj, toljak, ha úgy érzem.

Most màr éreztem. Ott az ágyon jöttek a tolók. Most jött be az orvosom is, folyamatosan kérdeztek, hogy jó-e így, akarok-e pózt váltani vagy visszamenni a kádba. Mondtam, hogy ez rossz mindenhogy, maradjunk így. Mindenki biztatott. Iszonyat jól esett. Senki se tapiz, nyomkod, feszít, könyököl. A lelkem folyamatosan boldog. Kérdezgetnek jól vagyok-e, jó-e a póz, szeretnék-e bármit változtatni, enni, inni.

Elvesztettem a fonalat, de kb. 4-5 tolásra kint volt a feje. Itt a szülésznő mondta, hogy ne nyomjak, ha nincs fájás, így tudom segíteni a gátvédelmet. Ez irtó nehéz volt, nagyon feszített, és mivel semmi fájdalomcsillapítót nem kértem – és nem is adtak -, így most érezhettem is. Ezt a fájdalmat semmihez sem lehet fogni, tolás közben mintha beszürkülne minden, éles szúró hangokat hallok belülről.

“Anyuka jön is a hajasbaba, nyugodtan nyúljon oda mindjárt kint a feje”.

Ahogy a feje megszületett már mondta a magájét. Következő tolónál derékig, aztán 20:30 perckor pedig a teljes test megszületett. Később megtudtuk: 3540 gramm, 54 cm. Öröm, kacaj, rock & roll, sikerült, imádom, szeretlek titeket.

Egyből mellkasra tették, ahol 2 órát töltött el. Újabb szerelem első látásra. Nem volt reflektor mikor született, se hangos szavak, se “kín”. Ügyesen szopizott a szülőszobán, folyamatosan ment a bőrkontakt, beszélgettünk, csodálatos volt! Felhívtuk videón anyumat, anyósomat nagyfiamat. Nagyfiam vigyorgott fáradtan, nagyon örült a tesónak, anyósom megnyugtat, hogy 2 perc múlva el is aludt. Megnyugodott a lelkem, addig nem tudott aludni, izgatott volt az események miatt.

Köldökzsinór pulzálásig nem volt elvágva! Megjött a lepény is magától. Átnézett az orvos, kell-e varrni. És nem. Semmi. El se hiszem. Juhé! Minden a mi tempónkban ment. Még mindig hihetetlen! 2 óra után jöttek, hogy elvinnék most már mérni, apa kövesse, felöltöztette, babusgatta.

Sikerült!

Minden, amit szerettem volna! Elégtételt kaptam Dominik szétmedikalizált kínzásos születése után. Meg tudom csinálni!
Boldog vagyok!

The post Benjámin története appeared first on Lénárd Orsi dúla.

Egész egyszerűen az életben vannak olyan dolgok, melyekre nem lehet felkészülni. Nos, a szülés is éppen ilyen: hiába a szülésfelkészítő, könyvek, fórumok, Facebook csoportok, mások szülésélményei, amikor te kerülsz abba az adott helyzetbe, épp ott abban a pillanatban, minden felülíródik és zajlik, ahogy – én hiszem – a baba és az égiek akarják. Éppen ez történt velem is, ha van kedved olvasd el a történetem, állítólag ritkaságszámba megy. :)

Kisfiunkat December 17-re vártuk, de őméltósága úgy döntött 20 nappal korábban tiszteletét teszi s megérkezik a Föld nevű bolygóra. Ha eddig nem hittél a női megérzésben, akkor most mondom, hogy főleg várandósság alatt igenis működik ez a szupererő, csak figyelni kell és meg kell hallani azokat a bizonyos hangokat. November 19-én este fürdés után mondtam ugyanis vőlegényemnek, hogy gyere pakoljuk össze azokat a kórházi táskákat! Úgyis rengeteg holmit kell bevinni (többet, mint amit egy hetes nyaralásra vinnénk az egész családnak :)), ne legyen vele gond, csináljuk meg! Szépen összepakoltuk a 3 táskát, és épp aznap beszéltem édesanyámmal is annak kapcsán, hogyan s miként lesz velünk a szülés után segíteni. Sikeresen nyugtázva a napot hajnali 1-kor lefeküdtünk aludni. Nem tartott sokáig az álmunk, illetve ha mondhatom az álmunk igazából csak eztán vált valóra. :)

Hajnali 3 órakor erős alhasi fájdalomra keltem.

Olyan érzés volt, mintha lebénultam volna deréktól lefelé: a hasam iszonyúan szúrt és görcsölt. A párom kivitt a mosdóba, de semmi nem folyt vagy szivárgott. Aztán 10 perc múlva minden elmúlt. Érdekes, nem rémültem meg annyira, hogy azonnal rohanjak a kórházba. 45 perccel később az a bizonyos magzatvíz is megérkezett a nyákdugóval karöltve – igaz, nem egy ipari mennyiségben, de itt már tudtunk, hogy hamarosan szülünk. A vizet követték a fájások, és itt kezdtek felgyorsulni az események, ugyanis rögtön 4-5 percesekkel kezdtünk, és még a telefon app is ránk szólt, hogy ideje indulnunk. Azért egy gyors láb- és hónalj-szőrtelenítés még belefért, nehogy már szőrősen menjek szülni. :)

10 percre lakunk a Szent Imre kórháztól.

Ezt kocsival most pár perc alatt sikerült megtenni. Megérkeztünk a szülészetre, mely csendes és nyugodt volt hajnali negyed 5-kor, kifejezetten barátságos. Az ügyeletes szülésznő bevitt a vizsgálóba, meghallgatta mi történt. Aztán jött az ügyeletes orvos, aki megvizsgált, és közölték: még ma megszülöm a kisbabánkat. Felvettek, megnézték a leleteket majd bekísértek CTG vizsgálatra a vajúdóba, ahova párom sajnos nem jöhetett. A dolog iróniája, hogy azért megemlítettem a szülésznőnek, hogy

egy hete még faros volt a baba…

Nem tudom befordult-e azóta, mire ő: hát ezt említhettem volna… Nem is tudom, az ultrahang vizsgálat egyértelműen mutatta, köszi, hogy figyelmesen elolvastátok. Gyors ultrahang, kiderült babánk még mindig kényelmesen ücsörög a medencémben, majd a doki higgadtan, kedves hanglejtéssel kijelenti:

“Semmi gond, akkor farosan szülünk.”

Én eddig is tudtam, hogy ez elméletben lehetséges, csak azt nem, hogy gyakorlatban az orvosok 99,9%-a inkább császároz, kivéve egy pár dokit, például itt a Szent Imrében (és állítólag országos szinten is). Az ügyeletes orvos, aki mellettünk volt, kifejezetten támogató és ráadásul specialistája a faros szülésnek. Szóval vissza a vajúdóba, CTG de babóca olyan mélyen alszik, hogy szőlőcukrot kellet egyek. Nem tudom mi volt ebben a kórházi szőlőcukorban, de onnantól fogva úgy beindult minden, hogy időnk se volt észbe kapni: a fájások sokkal intenzívebbek lettek és már vittek is a szülőszobára, sec perc alatt kitágultam.

Közölték, hamarosan szülünk!

Páromat 5:30-5:40 körül engedték be, és rá nemsokára már jöttek is a tolófájások. Ezeket az elején még vissza kellett tartanom, és légzéssel kontrollálni, de hogy még életemben nem volt ilyen nehéz ezt betartani, az is biztos. Hirtelen 7-8 ember jelent meg a szobában és előkészítették a terepet. Mivel faros szülésre készültünk, kellett a dupla mindenkiből, abban az esetben ha beavatkozásra lesz szükség. Illetve örülök, hogy ezzel a dokumentumfilmbe illő eseménnyel tudtam hozzájárulni a kórházi alkalmazottak szórakoztatásához. :) Egyszer csak azt hallom a dokitól, hogy akkor a következő fájásnál lehet is nyomni… és nyomtam.

Akkor, ott, valami örökre megváltozott bennem.

Fájdalom és örömmámor egyszerre testesült meg, félelem és várakozás, erő és erőtlenség, hatalmas szélsőségek és kettősség, a végtelen gyengeség és az az ősi erő egyszerre volt jelen, ami 7-8 tolásból világra hozta tökéletes babánkat 2018 november 27-én reggel 6:50-kor. Szűcs-Szamosvári Nimród épen, egészségesen kifarolt és érkezésével örökre megváltoztatta a világunkat. Az érzés, mikor az utolsó kitolással megérkezik, a megkönnyebbülés és az a pillanat, amikor látom, hogy vőlegényem elsírja magát, és az a másodperc amikor egy családdá válunk leírhatatlan… Mindez a másodperc töredéke alatt megtörtént! Én meg ott fekszem, s mint a lassított felvétel élem át életem egyik legcsodálatosabb élményét. Magamhoz ölelem a fiamat, aki kis sírás után a mellemen talál békességre.

Apa sír, Anya sír, Nimród pedig békésen pihen a cicimen, és hatalmas gomb szemeivel olyan értelmesen és kíváncsian néz ránk, hogy a világ összes bölcsességét és szeretetét ott látva benne, végre megnyugodtam, hogy itt van, egészséges, és minket választott, család lettünk. 

Az orvos pedig elismerően gratulált miután kiderült, hogy sérülésmentesen sikerült a szülés. Egy repedés nem esett a gáton, minden és mindenki ép és egészséges. 1:88000-hez az esély arra, hogy egy szülés ilyen sikeres legyen. Ez természetesen nem sikerült volna nélküle és csapata nélkül illetve természetesen külön köszönet fiamnak, amiért megkímélte anyát. Végtelenül büszke vagyok rá, hogy így érkezett, és biztos vagyok benne, hogy még nagy dolgokra hivatott. 

Mint már az elején említettem bizonyos dolgokra nem lehet felkészülni: első kisbabás anyaként és alapjáraton stresszes-túlaggódós nőszemélyként mindenre számítottam, csak erre nem, hogy ilyen rövid idő alatt, 3 óra 50 perc, és ilyen “könnyen” meg fogom majd szülni első babámat. Fájt? Igen… leírhatatlanul, de ugyanakkor volt ott valami euforikus érzés, ami tompította azt. A kíváncsiság, hogy a fiam érkezik és az anyai aggódás, hogy minden rendben legyen vele, ez erősebb volt. Hiszek abban, hogy minden okkal történik, és a szülésem illetve, Nimród popóval érkezése jelentőséggel bír, legalábbis számunkra. Mindig is hittünk benne párommal, hogy ő egy különleges kis teremtmény, nem véletlen a névválasztás sem.

S most itt van ő…

11 nappal a szülés után itthon pihenünk együtt. Nimród apa mellkasán ébredezik amíg én befejezem ezeket a sorokat. Új fejezet kezdődött az életünkben s a szülés élménye már messzi emléknek tűnik a kakis pelusok, “rémisztő” sírások és végtelennek tűnő éjszakai szoptatások tengerében.

Köszönöm az égieknek és az őrangyalaimnak, vőlegényemnek Jocinak, fiamnak Nimródnak, dúlánknak, Lénárd Orsinak, az ügyeletes szülészorvosnak, Ádám Zsoltnak, ügyeletes szülésznőnek, Pavelka Mártának és a Szent Imre kórház aznap esti/hajnali ügyeletes orvosainak és nővéreinek (főként a göndör hajú orvos hölgynek akinek random elkaptam a kezét egy tolófájás alatt), hogy hozzájárultak ehhez a fantasztikus és feledhetetlen élményhez, és ilyen profi módon kezelték a szituációt.   

The post Egy kalandos utazás vége és kezdete: avagy születés és amikor egy család lettünk appeared first on Lénárd Orsi dúla.

Harmadik kisbabám születését osztom meg veletek. Az előzményhez hozzátartozik, hogy a lányom spontán, természetes úton született meg a 35. hétre. Koraszülött lett, és egy röpke puszi után vitték a koraszülött osztályra, és csak 10 naposan hozhattuk őt haza. Naponta 3-szor egy órát látogathattuk, ami nagyon kevés.

Kisfiam 2 évvel később sürgősségi császármetszéssel született…

mert leesett a szívhang. Természetes szülésnek indult, de mégis másképp végződött. Akkor azt írtam fel, hogy ha még egyszer megadatik a várandósság, szülés lehetősége, akkor sokkal nagyobb alázattal, elfogadással szeretném átélni, végigélni a 9 hónapot és a szülést. Kisfiam születésekor, a várandósság alatt mindent szabályozni, kontrollálni szerettem volna, azzal a tudattal készültem a szülésre, hogy tudok szülni és szülni jó. Az élet aztán másképp alakította a dolgokat. Más ok miatt, de ő is a PIC-re került, ő sem lehetett velem a kórházban, bár akkor már többet lehetett látogatni a babákat.

Idén januárban ismét pozitív lett a teszt. ☺ A negyedik pozitív teszt egy tavalyi spontán vetélés után…. Boldogok voltunk és az egész várandósságot harmóniában, békében, elfogadással éltem meg és így készültem a szülésre is. Sokat beszélgettem a kisbabámmal, hogy ő milyen úton szeretne megszületni, mit tervez és mindig elmondtam neki, hogy létezik természetes szülés is, ha ő is úgy gondolja, választhatja ezt, mert ez neki is, nekem is sokkal jobb, és utána együtt lehetünk a szülőszobában és a kórházban is. Sokat olvastam VBAC témában, beszélgettem erről többször is egy coachingos lánnyal, Orsival, az orvosommal.

Szerencsére az orvosom is támogató volt a VBAC-t illetően, feltéve ha nincs szívhang probléma, egyéb természetes szülést akadályozó tényező nem áll fenn és nem lesz nagyon nagy a baba. Mindvégig azt mondta- amire én is rájöttem-, ha fejben tudom mit szeretnék és meg szeretném szülni ezt a kisbabát természetes úton, akkor nagy eséllyel sikerülni fog. Mert bár az interneten olvastam olyan véleményeket, tanácsokat is, mint pl. a kórház, az adott orvos VBAC statisztikáját kell nézni, én mindig is úgy éreztem, hogy –bár kell a támogató orvos és szülésznő- de elsősorban nem az orvoson és a kórház statisztikáján múlik a természetes szülés sikere, hanem, hogy a szülő nő a szíve mélyén mit szeretne.

Ennyit az előzményekről…

Szeptember 8-én este úgy feküdtem le aludni, hogy mondtam a kisbabámnak, ha úgy gondolja, akkor most már bármikor jöhet, szeretettel várjuk őt. Hajnali 3-kor arra ébredtem, hogy 5 perces méhösszehúzódásaim vannak. Gondolkoztam, hogy aludjak-e tovább de inkább a mérés mellett döntöttem. Továbbra is stabil 5 percenként jöttek az összehúzódások, bár fél 5 körül volt közte egy 4 perces és egy 6 perces is. Figyeltem a jól begyakorolt aranyfonal légzéstechnikára és így abszolút elviselhetőek voltak az összehúzódások. Emlékeztem, hogy mindenhol azt írták, ha 5 percenként jönnek az összehúzódások, ideje elindulni a kórházba. Így is tettünk, 6 előtt elindultunk Győrbe. Útközben felhívtuk a szülésznőt, aki szerint lehet, hogy kicsit korán indultunk el, de mivel már úton voltunk, ne forduljunk vissza.

A kórházba érkezés után megvizsgált az ügyeletes orvos és mondta, hogy szűk 1 ujjnyira van nyitva a méhszáj, tehát korán érkeztünk. De már nem engednek haza, sétálgassak egy órát, és ha szépen halad előre a tágulás, akkor felvesznek a szülőszobára. Ezen persze elkeseredtem, el is pityeregtem magam, hogy túl korán jöttünk, otthon jobb lett volna… Persze le is lassultak az összehúzódások. Ekkor erőt vettem magamon, és az segített át a holtponton, hogy itt jobb helyen vagyok, mert ha tényleg sikerül természetes úton megszületnie Marcellnak, akkor itt Győrben nem altatnak el a császármetszés hegének vizsgálatához, mert az tényleg csak pár másodpercig tart. Sétáltam, ücsörögtem majd eljött a következő vizsgálat és

… akkor már bő 1 ujjnyira nyitva volt a méhszáj.

Jött a beöntés, ami egyáltalán nem volt vészes, sőt még fel is erősítette az összehúzódásokat, aminek külön örültem. Ezután elfoglaltuk a „kabala” szülőágyat (ahol 4 éve Liliána született). Kipróbáltam ismét a labdán ücsörgést, de nekem ez nem jött be most sem. Ekkor megint gyengültek az összehúzódások. Kikéredzkedtem mosdóba, majd kint a radiátor mellett álldogáltam, ott voltak igazán jó fájásaim. Egy idő után a férjem szólt, hogy bent, a szülőszobán is tudok ácsorogni, menjünk be. Így is tettünk, és a vajúdás hátralévő idejében végig álltam a lábtartóra dőlve. Közben átestem egy újabb holtponton, amikor hallottam, hogy egy anyukának császármetszéssel megszületett a babája. Arra gondoltam, hogy de jó neki, már babázhat. Ez persze ismét ritkább összehúzódásokat eredményezett, így figyelmeztettem magam, hogy igen, neki most jobb, de én/mi nem ezért jöttünk. ☺

Közben kaptam egy méhszájlazítót is, és bekötöttek egy cukros infúziót, hogy legyen erőm a továbbiakra. A vajúdás alatt folyamatosan ehettem (mondjuk én csak a szőlőcukrot kívántam) és ihattam is. Jöttek az ügyeletes orvosok, nagyon kedvesek voltak, dicsértek, hogy nagyon szépen vajúdok. De az 5 perces összehúzódások csak sokára akartak 3 percesekké válni, így burkot repesztettek. Mikor megláttam az eszközöket, kételkedtem benne, hogy ez nem fog fájni, de tényleg nem fájt.

Továbbra is jó volt állni, és aztán jöttek a székelési ingerek is.

Ekkor meg is zavarodtam, hogy hogyhogy ezek vannak már, hol vannak az összefüggő méhösszehúzódások? Ekkor már nem tudtam a pocakba venni a levegőt, volt olyan összehúzódás is, amikor egyáltalán nem tudtam levegőt venni, akkor fájt az összehúzódás. Ekkor a szülésznő javasolta, hogy ne azzal foglalkozzak, hogy hova veszem a levegőt, csak arra figyeljek, hogy lassan lélegezzek be és még lassabban ki. De igaza volt a védőnőmnek, aki azt mondta, hogy egy idő után már az égiek átveszik az irányítást és akkor már nehéz a légzésre figyelni. De ez már a szülés végét jelzi. ☺ A férjem közben törölgette a homlokomat, néha masszírozta a derekamat, de aztán már semmi nem esett jól. A szülésznő közben szó szerint mellém telepedett egy kis székre és fogta a szívhang figyelőt, miközben én álltam. Közben az orvosom és a szülésznőm úgy döntöttek, hogy

… itt az idő a kitolásra, hisz teljesen eltűnt a méhszáj.

Az orvosom állt mellettem (ő tartotta a pocakomat, de egyáltalán nem nyomta, csak tartotta, hogy a baba már ne csússzon vissza), a szülésznő pedig várta Marcellt. Ekkor az orvosom közölte, hogy még kétesélyes a dolog, ügyesen toljam ki ezt a kisfiút és akkor szépen meg tud születni természetes úton. Nagy levegőt vettem, toltam, a férjem közben befogta a számat, hogy még véletlenül se szökjön el az a levegő. Az elsőnél a fejemet elfelejtettem előre hajtani, majd szóltak emiatt, és utána úgy tényleg sokkal nagyobb erőt tudtam kifejteni. 3 vagy 4 (nem emlékszem) nyomásból született meg Marcell, 51 cm-rel és 3800 grammal! Nagy baba lett az én 152 centis magasságomhoz és vékony testalkatomhoz képest, ennek ellenére 1 öltésnyi gátmetszésem lett.

A méhlepény megszületése után az orvosom betapintással megvizsgálta a császármetszés hegét, ami fájt ugyan, de tényleg csak pár másodpercig tartott. Ennyi idő miatt tényleg felesleges az altatás. Igazából ami fájdalmat okozott az az, hogy a hasamat megnyomta a hegnél. Ez volt fájdalmas, nem a betapintás. Utána rövid varrás, de ez nekem most sem fájt, úgy ahogy anno a lányom születésénél sem. Én valahogy így vagyok összerakva, hogy a mindenki által fájdalmasnak mondott varrás sosem fáj.

Később mesélte a szülésznő, hogy az ügyeletes orvosok és szülésznők mind dicsértek, hogy ilyen pici létemre ilyen ügyesen, előzetes császármetszés után természetes úton meg tudtam szülni Marcellt, aki tényleg nagy baba lett.

Nagy-nagy hálával gondolok vissza erre a szülésemre is, örülök, hogy az orvosom is végig támogatott a VBAC vágyamban.

Továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy SZÜLNI JÓ! <3

The post Szülni jó! appeared first on Lénárd Orsi dúla.

2012. augusztus 29-én hajnalban fél 5-kor  az otthoni ágyamban felébredtem, kimentem a fürdőszobába, és láttam, hogy elkezdett folyni a magzatvíz. Lezuhanyoztam, és kivasaltam a hajam, ki tudja, mikor tehetem meg legközelebb, majd felkeltettem K.-t a hírrel. Nyugodtan fogadta, bár az az igazság, hogy én sem estem pánikba.

Pedig korábban elképzeltem, hogy a filmekben látott „Hú! Rohanás, sikítozás…” lesz, amikor eljön az idő. Ehelyett szépen autóba ültünk, anyósom is kibattyogott a pizsamájában a kocsihoz köszönni, integetni, majd a hajnali kezdődő forgalomban beautókáztuk a kórházba. A kórház közelében ingyenes parkoló nincs, úgyhogy Parkolótársaság  is kap óránként 160 Ft-ot honoráriumként.

A szülőszobába belépve szerényen kijelentettem, hogy szerintem elfolyt a magzatvíz.

– (én sem voltam biztos benne) mire azt felelték: – Ha maga szerint elfolyt, akkor az elfolyt. Öltözzön át, megvizsgáljuk a baba szívhangját, és innen már csak gyerekkel megy haza. Felvették az adataimat, majd irány az ágy, megnézték a baba szívhangját, ami rendben volt, a kézfejembe branült tettek és nemsokára megjelent a választott orvosom is.

Ultrahangot készített, amiből megállapította, hogy a  baba még nem indult útnak, a fejecskéje 9 cm-es, és minden oké. Kareszt megkértem, hogy hozzon nekem a boltból kaját. A nappali ügyeletes szülésznő, É. vett a szárnyai alá. Nem voltak fájásaim, úgyhogy a doki azon gondolkodott, hogy oxitocin-t adjon-e, hogy legyenek.

Mondtam É.-nek: – Nem baj, ha nincsenek fájások, anélkül is szívesen szülök. Mosolygott: – Márpedig anélkül nincs szülés. Kérdeztem tőle: – Reggelizhetek? – Nem. – Kalácsot és joghurtot szeretnék enni, én kaja nélkül nem fogom kibírni. – Jó, de nagyon-nagyon keveset – mondta.

Aztán az orvos mégis úgy döntött, hogy nem avatkozik be mesterségesen oxitocinnal,

hanem a természetre bízzuk a fájások megindulását. Ezt örömmel hallottam, és ez várakozással járt. Két dolgot kellett tennem: 1.) Sokat sétálni, lépcsőzni, 2.) 20 percenként szívhangvizsgálat miatt megjelenni a szülőszobán. Kellemes hangulatú egyágyas szülőszobák vannak ott szép színű falakkal és szép képekkel.

Délben a doki közölte a döntését: – Holnap reggel 6-ig várunk, ha addig nincs fájás, akkor beindítom a szülést. Utána ő elment a kórházból, és kérte a szülésznőket, hogy szóljanak neki, ha változás van.

É. hozott nekem kétfogásos ebédet. Csodálkozva kérdeztem: – Hogyhogy most kapok ebédet? Reggelizés ellen nagyon tiltakoztatok. – Azért, mert reggel még volt esélye, hogy oxitocint kapsz, és azelőtt nem szabad enni.

Ahogy kérték, lépcsőztem hűségesen, jártam a szívhangvizsgálatokra, és szedtem félóránként a szülésznő által ajánlott homeopátiás bigyót. Délután fél 5-ig semmi változás nem volt, csak a magzatvíz folyt belőlem hevesen. Akkor K. hazament, hogy kipihenje magát, és megbeszéltük, hogy hívom majd, amikor megindul az „action”.

Töprengtem, hogy nincs-e veszélyben a baba ilyen magzatvíz folyás mellett. Amikor rákérdeztem, megtudtam, hogy a baba két burokban van, és most még csak a külsőből szivárog a víz, azaz a baba még éli világát a méhen belül. Este fél 8-kor eldöntöttem, hogy eszek, lezuhanyzok, majd alszom egy jót, és kipihenten vágok neki a szülésnek reggel.

A vacsorám utolsó falatjai közben olyan görcsöt éreztem jó egy percen át az alhasamban, hogy azt hittem, kiesik a szemem. Aztán ez ismétlődött 10 percenként. Így ballagtam el zuhanyozni. 9-kor szóltam az éjszakai szülésznőnek: – Van valami!

Megvizsgált, méhszáj egy ujjnyinál több, baba elkezdett lefelé ereszkedni.

Na, onnantól fogva jöttek a fájások. Ezt úgy kell elképzelni, mint a menstruációs görcsöt 50-szeresen, és amikor fájás volt, csak arra tudtam figyelni, eggyé váltam vele. Aztán egyik pillanatról a másikra elmúlt, de annyira, hogy el sem tudtam képzelni, hogy milyen az, amikor fáj. Rám kötöttek különféle drótokat fájás méréséhez meg egyebekhez.

Éjjel 11 óra után mondta a szülésznő, hogy szólhatok apukának. Meg is tettem, és arra emlékszem, hogy K. kifogásolta, hogy miért csak most szólok, hiszen ő messziről jön, tudhatnám. Egy óra múlva ott is volt.

Akkor már 5-6 percenként jöttek a fájások, és fél perc – egy perc hosszúságúak voltak.

Ilyenkor hangosan mondtam a másodperceket. A fájdalmat hihetetlenül jól viseltem így, hogy hangosan mondtam közben, hogy egy, kettő, három… stb., még mosolyogtam is, mert annyira izgatott voltam, hogy egy új élet kezdődik hamarosan!

Az epidurál kérése egyedi, én kértem. Nem tudom, jó döntés volt-e a baba megszületése szempontjából, de a beadás nagyon fájt. Az ágy szélére kellett ülnöm, a szülésznő mellkasára nyomhattam a fejem, így segített, támasztott. Sovány testalkatú vagyok, és úgy éreztem, az orvos véget nem érően matat a derekamnál fájdalmasan, el is dőltem a gyengeségtől.

Ismerek olyat, akinek nagyon bevált az érzéstelenítés, úgyhogy ez is egyedi lehet, mint minden. Miután újra éber lettem, a szülésznő azt mondta, hogy a baba olyan szépen ereszkedik be a helyére, mintha könyvből olvasná, hogy mit kell csinálni. Úgyhogy reggel háromnegyed 5 után jött egy felkiáltás: – Hívjátok a doktor urat!!

Akkor megijedtem, úgy éreztem magam, mint egy film főszereplője, hogy Atyaég, nekem most csinálnom kell valamit! Valami erőset! Az volt az érzésem, hogy eddig csak passzív szereplő voltam (ideértve a várandósságot is), de most tennem kell nekem is valamit!

Lizike (a baba) és a szülésznő segítségével elkezdtem a kitolásokat.

5-6 nyomás után kicsusszant a kicsi lány, felejthetetlen látvány és pillanat volt!

Mi volt a legeslegelső gondolatom, amikor megláttam? „TÖKÉLETESSÉG!” Most is megkönnyezem, ahogy írom. Kis sapkát kapott, a mellkasomra tették, sikerrel elérte a cicimet, nem is volt gond a szoptatással utána 13 hónapig. K. elvágta a köldökzsinórt, aztán kiment az újszülöttesekkel, akik megtörölgették, megmérték Lizikét. 2450 gramm és 53 cm.

Engem közben az orvos varrta össze a gátmetszés helyét, én ordítottam, nekem még életemben nem fájt semmi így. A doki reakciója: – Hölgyem, nem értem, miért kiabál, ennek nem kell fájnia. – Az lehet, de én akkor is így reagálok!!

Azért esett rosszul az orvos flegmasága, mert a szülés során eddig nem ordítottam, nem hisztiztem, hanem fegyelmezett, mondhatom mosolygós voltam végig.  (5 nappal később kiderült, hogy az érzéstelenítés egyik vivőanyagára allergiás vagyok, begyulladt az a terület, de ezt nem tudtam még akkor, hogy ezért fájt elviselhetetlenül az összevarrás.)

Aztán K. visszatért a karjában a bebugyolált Lizikével, másfél óráig hármasban hagytak bennünket a szülőszobában, közben a szülésznők be-bejöttek ellenőrizni ezt-azt, meg már nem emlékszem. Nagyon fáradt voltam. Aztán kerekesszékben eltoltak az újszülött osztályra, ahol kétágyas szobában voltam egy császármetszéssel szintén aznap szült anyukával. Azonnal elaludtam.

A többi már az új élet, miután felébredtem

A kórház szülésznői nagyon emberségesek, barátságosak. Velem a 26 óra szülőszobában töltött idő alatt 3-an foglalkoztak, és mindegyikről szép emlékem van. Odafigyeltek a jelzéseimre, a kérdéseimre, támogattak minden kérésemben.

Az újszülött osztályon csodaszép 3 napot töltöttem. Lizike végig velem volt, bármikor magamhoz vehettem az ágyba szoptatni vagy csupán összebújni, meztelenül magara tenni, de a kis kocsikájában is hagyhattam. Fürdetéskor vitték el kis időre. Az ételekkel is elégedett voltam, persze anyósom is küldött be a főztjéből finomságokat, és volt étvágyam szerencsére.

The post Egy angyalka megérkezik appeared first on Lénárd Orsi dúla.

2013 novemberében született az első kislányom a János kórházban. A problémamentes terhesség 36. hetében közölte az orvos, hogy mivel farfekvéses, császárra számítsak. 39. hétre keddre ki is lettem írva, és bár nem tetszett a dátum, mivel nem voltam tisztában gyakorlatilag semmivel, csak emésztgettem a dolgot, de nem volt bennem nagy bánat. Hétvégén készültünk el a gyerekszobával, utolsó pillanatra maradt. Hétfőre virradóra hajnalban arra ébredtem, hogy távozott a nyákdugó, 1 óra múlva pedig elfolyt a magzatvíz, így legalább nem a kiírt napon mentünk a kórházba, hanem a kislányom döntött. A műtét közben a fejem felett a hétvégi Sztárban sztárról beszélgetett az orvosom és a csapata.

Ahogy kiemelték a kicsimet, pucéran odaemelte a szülésznő a fejemhez.

Hát a pici ahogy rám nézett, azt nem lehet elfelejteni! Az egészet nem éltem meg traumaként, csak borzalmas fizikai fájdalomként. Akkor… Aztán minél több szüléstörténettel találkoztam, annál jobban megértettem, miről maradtam le és óriási űr tátongott a lelkemben. Egyre inkább azt éreztem, nekem nincs szüléstörténetem és nem szültem, hanem műtétem volt. A legrosszabb mégis az éveken át tartó lelkiismeret furdalás volt, hogy nem készültem fel kellőképpen a kicsim érkezésére. Nehéz volt az egymásra találás, a szoptatás, az első hetek és vajon tudtam-e ezt utólag kompenzálni.

Már kezdtem vágyni a kistesóra, amikor felkerestem a kiszemelt szülésznőmet. Akkor tudtam meg, hogy a Szent Imrében első szülésnél se lett volna programcsászár a farfekvés miatt. Egy hétig nem tértem emiatt magamhoz. Már megint valami, amit nem tudtam, ami csak azt bizonyítja, hogy nem készültem fel eléggé. Napi többször eleredtek a könnyeim, és a férjem próbálta, de nem tudta megérteni, mi is a bajom. Ő végig azt mondta, örüljünk, hogy egészséges gyerekünk van. Elmentem hát egy VBAC klubba, ahol egy dúla két telitalálat mondattal helyre tette a gondolataimat egy időre, ezúttal is köszönöm neki.

Egy hónapra rá megfogant a hugi.

Felkértem az orvosomat, elkezdtem bújni a könyveket, jógáztam, apás szülésfelkészítőre mentünk – ez utóbbi után és a sok-sok beszélgetésnek köszönhetően már a férjem is egyre támogatóbb lett. Volt még mindig, hogy sírtam, de tudtuk, hogy ez is a feldolgozás része. Két hónappal szülés előtt a jógát tartó dúlával átbeszéltük a történeteket, azt, hogy mit szeretnék, és mit tudok ezért még megtenni. Azt javasolta, írjam össze, mit köszönhetek a császáromnak. Ezt jó szívvel tanácsolom bárkinek! Ettől a ponttól kezdve teljes lelki nyugalomban készültem és bár megvolt a B terv, azért valahol belül meg voltam róla győződve, hogy hüvelyi úton fog megszületni a második babánk.

A babaöblöt megint egy vasárnap szerelte össze a férjem. Előtte szerdától távozgatott a nyákdugó és előző este volt pár fájásom. Már ettől annyira izgultam!!! Ez a csaj is megérezte, hogy már van hol aludnia? Aztán vasárnap este nem akartak múlni a fájások. Hol rendszeresek lettek, hol volt akár fél óra pihi, de teljesen nem álltak le. Férjemet hagytam aludni, ki tudja, mennyi van még hátra alapon. Ezt utólag picit megbántam, mert így a vajúdás nagy részét egyedül éltem meg, és épp azt szerettem volna, ha ez egy közös élmény, ami még jobban összekovácsol minket. A szülésznőm tanácsára éjjel beültem egy pohár borral a kádba, de valahogy az egészet olyan bénának éreztem, nem is haladt a dolog sehova, hát kiszálltam és próbáltam pihenni. Reggel 7-kor, amikor már a férjem fent volt, megint beültem a kádba és közöltem vele, hogy nem megy be dolgozni.

Elkezdtük mérni a fájásokat. Szinte azonnal 4 percesek lettek.

Végig arra koncentráltam, hogy ellazult maradjak, az államat ne szorítsam, és hosszan lélegezzek. Ezekkel a technikákkal könnyebben viseltem a fájásokat. Férj már ment volna a kórházba, de a nagylányunkat még el kellett vinni bölcsibe. Ő egyébként irtó cuki volt, jött a fürdőszobába megsimogatni aztán az átlagnál együttműködőbben reggelizett, indultak.

Férjem egyszerre dolgozott, intézte őt és mérte a fájásaimat. Be-bejött a fürdőbe és meleg vízzel locsolgatott, ami nagyon jólesett. Kérte, hogy mire hazaér, induljunk, mert már 3 percnél rövidebb időközökkel jöttek a fájások. Én egyre hangosabb is voltam már. Valahogy kikászálódtam az ágyból és befeküdtem az ágyba.

Hopsz elfolyt a magzatvíz!

Hazajött, elkezdett izgulni, h még nem vagyok készen?! Összevissza ruhákat kivett a szekrényből és felöltöztetett. Két fájás közt nagy levegőt vettem és legyalogoltam a másodikról. Onnan is tudom, hogy már rég hangos lehettem, mert az alsó szomszéd kijött és kérdezte, segíthet-e. Csak nyögtem egyet és mentem tovább. Kocsiban hátul négykézláb kapaszkodtam, persze egy teherautó elakadt előttünk, férj ideges. Kiabálva ugyan, de kértem, hogy ne legyen ideges. Lányos zavarában a kereszteződésben megkérdezte, a Bartók Béla úton vagy a Tétényin van-e a kórház. Ráüvöltöttem, hogy a “Tétééééényi b+!” – mentségére szóljon, hogy csak egyszer jártunk arra előtte.)

Hirtelen azt éreztem, nyomnom kell.

Na akkor én is megijedtem! Ezért nem is cécóztunk a parkolással, hanem bekéredzkedtünk a mentős bejáraton. Engem kiszedtek az autóból, a mentős hívott segítséget, mert járni nem bírtam. Hordágyon vittek fel, semmi papírozásra nem volt idő, megvizsgáltak, eltűnt méhszáj. Hoppá! Jöttek a hülye felvételi kérdések. Még jó, hogy mindent összeírtam előre egy lapra, ami ki tudja, hol volt.

Hívtam a szülésznőt, szerencsére épp amúgy is bent volt a kórházban. Onnantól, hogy ő megjött, tudtam, minden rendben lesz. Felhívta a dokit, aki 5 perc múlva szintén beért. A férjem is beesett, szegényt a folyosón már azzal riogatták, hogy lehet, lemaradt. Így aztán mind utcai ruhában voltunk. Az előkészített masszázsolaj, vajúdós hálóing, zene mind a csomagomban maradtak.

Vajúdás közben végig négykézláb esett jól lenni, ezért tolófájásoknál is ezt kértem. Javasolták, inkább forduljak meg, hátha jobban menne. Így végül guggoltam a szülőágyon. Férjem jobbról, doki balról biztatott, én meg üvöltöttem, ahogy az amcsi filmekben szokás. Fél óra múlva kicsusszant belőlem a kis lila kincsünk. Leírhatatlan érzés volt, hogy 12 óra alatt ide jutottunk ő meg én és persze, iszonyat fájt, de végre itt a hiányolt szüléstörténet. Egyből rám tették!

Végre megtudtam, milyen illata van a magzatmáznak!

Egyedül sétáltam át a gyermekágyas szobába és láttam el a kicsit, végül is alig kellett felépülni. Inkább magamhoz térni. Ugyan csak két gyereket terveztünk, de azóta is azon gondolkozom, hogy csak a szülésért bevállalnék egy harmadikat. Férjem büszke rám, hogy ilyen tudatosan készültem erre a várandósságra, nekem pedig begyógyultak a hároméves sebeim és baromira szerencsésnek tartom magam.

Olvass további csodaszép szüléstörténeteket!

Hamarosan új szülésfelkészítő csoport indul. Kattints ide, és olvasd el a szülésfelkészítő részleteit!

The post VBAC – Léna születése avagy begyógyult sebeim appeared first on Lénárd Orsi dúla.

Miért kezdted el hordozni a kisfiad?

Őszintén szólva már nem is emlékszem igazán, hogy hogyan kezdődött az egész. Valahogy magától értetődő volt ez számomra. Még várandósan nézegettem a hordozós tanfolyamokat, de konkrét elképzelésem nem volt. A végső lökést talán az adta, amikor az unokanővéremtől a rengeteg babaruha mellé kölcsön kaptam egy rugalmas kendőt. Csak sitty-sutty megmutatta hogyan kell megkötni. Aztán amikor Marcival hazajöttünk a kórházból pár napra rá, ki is próbáltam és nagyszerű volt!

Egy új dimenzió nyílt meg előttem. Fantasztikus sikerélmény és szuperség érzése vett rajtam erőt, és úgy gondoltam akkor, hogy innentől kezdve nincs lehetetlen. Azt éreztem, hogy az életem így ott tud folytatódni, ahol a szülés előtt abbahagytam. Aztán pár hónap múlva elmentem egy hordozási tanácsadóhoz, akinél kipróbáltam egy szövött kendőt és megjött az AHA! élményem. Onnantól tudtam, hogy jó volt ez a rugalmas kendő, de ha újra kezdhetném akkor csak szövött kendőt használnék. Esztivel már így is tettem.

Miben segített neked a legtöbbet a hordozás Marcinál és most Esztinél?

Marci idejében kezdett egyre ismertebbé válni a babahordozás, én mégis alig láttam hordozó embert arra amerre jártam. Akkoriban még különlegesnek éreztem magam, sokan megnéztek és furcsa megjegyzéseket tettek. Jó értelemben valami másnak éreztem magam, ami jót tett az önértékelésemnek. Segített egy másfajta gondolkodásmód kialakításában – mintha az agyamban új idegpályák jöttek volna létre, hogy nem volt minta, akiről másolhattam volna a gyermekgondozást. Hogyan oldjam meg a szoptatást nyilvános helyen, a gyors le- és felvételt, a kötésjavítást az utcán, a peluscserét a padon vagy füvön, az itatás és etetést a hátamon, az öltözködést, sapkahúzást. Szerencsére ezekre a helyzetekre már van minta, az internet, a Facebook, a hordozós klubok ebben sokat segítenek.

Esztinél már mindez mondhatni rutinból ment, sőt. Sokkal bátrabb, bevállalósabb és lazább lettem. Ha van az embernek egy nagyobb gyermek mellé egy kicsi is, akkor sincs megállás, mert a naggyal menni kell oviba, játszótérre, boltba, főzni is kell, intézkedni vagy csak úgy. Az élet folytatódik és helyt kell állni. Nap mint nap újabb és nagyobb határokat feszegetek vele, mint például buszon kanyarban batyut kötni (javaslom senki ne ezzel kezdje).

Kiknek és miért ajánlod a hordozást?

Természetesen mindenkinek ajánlom! Leendő és már gyakorló anyukáknak, apukáknak, nagyszülőknek, rokonoknak. Egy új, addiktív közelség élményt ad a mai elidegenedő világban. Így hogy a második gyermekemet is végig – most már egy teljesen más tudatossággal hordoztam – bizton állíthatom, hogy rengeteget tanulunk általa a babánkról, magunkról, a képességeinkről, a kompetenciánkról, a tűréshatárunkról, az elengedés folyamatáról.

Mikortól köthetik magukra először a szülők az újszülött babát? Milyen eszközt érdemes választani az újszülött babának?

A babákat már újszülött kortól lehet hordozni. Erre alkalmas például egy karikás kendő, amelyet a hordozós kor végéig nagyon jól ki tudunk használni. Eleinte elől- vagy csípőn hordozva, aztán ahogy nő a babánk és egyre súlyosabb lesz már csak egyre rövidebb időkre tudjuk felvenni őt a csípőnkre. Leginkább egy-egy rövidebb útra, vagy szoptatni, vagy amíg levisszük a kocsiba, vagy onnan haza. Akkor is úgy, hogy rendszeresen oldalt váltunk az egyenletes terhelés miatt. Sokan szeretik a rugalmas kendőket. Könnyen előkészíthető, megköthető, garantált a sikerélmény, azonban mégis érdemes vigyázni vele. Lehetőleg új és minőségi kendőt használjunk, hogy biztosan tartson és ne legyen kinyúlva. Ne feledjük azt sem, hogy a rugalmas kendőt csak pár hónapig nyúzhatjuk, maximum míg 5-6 kg nem lesz a babánk. Utána már megnyúlhat az anyag és a babóca erősen rugózni kezd benne. Ez már egy jel a sok közül arra, hogy ideje eszközt váltanunk. Akkor is, ha már elmúlt négy hónapos, vagy elérte a maximum 7 kg-ot. Rugalmas kendővel pedig nem hordozunk háton vagy csípőn.

Talán a legjobb választás a hosszú szövött kendő. Ezzel akár újszülött kortól hordozhatunk elől, csípőn és a hátunkon is. Ha úgy döntünk, hogy újszülöttünket elől hordozzuk, a későbbiekben, ha már elérte babánk a maximum 7 kg-ot, vagy a 4 hónapos kort akkor eszközcsere nélkül tudunk váltani a háti hordozásra a saját egészségünk és babánk igényéből fakadóan. Ez az eszköz a legsokoldalúbb és a legpraktikusabb az összes hordozóeszköz közül. Mindig jó lesz a mérete, mindig az optimális lábtartást fogja adni – ha a megfelelő kötéssel jól tudjuk megkötni -, mindig a lehető legbiztonságosabban fogja körülölelni a babánkat. Ha egy ilyen eszközre ruházunk be, az egy igencsak értékálló döntés lesz. Ebben az esetben a különböző kötéseket meg kell mindenképp tanulni.

Milyen eszközt válasszanak a későbbi időszakra a szülők?

Ha nagyon ódzkodik valaki a hosszú szövött kendő használatától, akkor stabil ülni tudástól szoktam ajánlani a mei tai-t vagy a félcsatos hordozót. Villámgyorsan felvehető, kényelmes, praktikus. Erről tudni kell, hogy akkora terpeszszélességet ad, mint a hordozó személy háta. Amit ha jól végiggondolunk, ahány ember, annyi féle. Fontos hogy olyan darabot válasszunk, amely mindenhol állítható. Vagyis mindig a babánk méretére tudjuk állítani az eszköz terpesz szélességét és magasságát.

Amint önállóan elkezdett járni gyermekünk, válthatunk csatos hordozóra. Itt is jó tanács, hogy válasszunk mindenhol állítható, kendőből készített darabot, amíg még a standard méretű hordozó jó a babánkra. Jobban körülöleli őt, kényelmesebb is. Amint kinövi és váltanunk kell toddler vagy aztán preschool méretre, érdemes inkább sávolyos hordozót választanunk, jobban ellenáll a nagy testsúlyból fakadó igénybevételnek.

“Hard core” hordozóknak szoktam mesélni a podegiről, stabil járni tudó babák szüleinek meg az onburól. Más eszköz, más technika, más élmény, más érzés. Érdemes kipróbálni, már csak játékból is. Ennyivel is gazdagabbak leszünk!

Mit kerüljenek a hordozóeszköz vásárlás előtt álló családok?

Semmiféle képpen ne vásároljanak ajánlásra. Például a barátnőmnek/unokatestvéremnek X vagy Y típusú formázott hordozó bevált, akkor az nekünk is jó lesz! Vagy “A Facebookon azt írták, hogy ez vagy az a márka csúcs szuper, “álomporos”, és utána is néztem, a forgalmazó vagy a márka oldalán, hogy 0-3 éves korig használható. Újszülött szűkítő is van hozzá, akkor ez nekünk is biztosan jó lesz.” Nem, sajnos ez nem így van. Próba nélkül sose vásároljunk formázott hordozót! A próba pedig minimum aktív egy hetes hordozást jelent. Ne sajnáljuk rá az időt, menjünk el egy vagy több hordozós klubba, kérjünk segítséget egy hordozási tanácsadótól! Próbáljuk fel a már előre kinézett darabot, hogy valóban kényelmes-e és hogy a babánknak is megfelelő-e. Emellett hallgassuk meg a hordozási tanácsadó véleményét, ő jó szívvel és a legjobb tudásával segít megtalálni számunkra a legmegfelelőbb eszközt. Azon kívül tényleg nagyon olcsón lehet bérelni hordozót. Használjuk ezt ki! A pénztárcánk és mi is hálásak leszünk azért, hogy számunkra is valóban kényelmes, a babánk számára pedig anatómiailag legmegfelelőbb hordozót találjuk meg.

Ne vásároljunk használt hordozót olyan embertől, akit nem tudunk leinformálni. Nem tudjuk hogy hogyan bánt a hordozóval, hanyadik tulajdonosa, hány gyereket szolgált már ki a hordozó. Ez mind-mind rizikófaktor, mert a hordozók is – mint minden más eszköz – amortizálódik. A mi gyermekünk is megérdemli a biztonságos hordozóeszközt.

Meddig lehet hordozni?

Ha jobban belegondolunk a hordozás addig tart, amíg a gyermekünk felkéredzkedik. Amint megtanul járni úgyis egyre kevesebb időt fog a hátunkon vagy a csípőnkön tölteni mert rájön, hogy ő menni akar, meg amúgy is hagyjuk őt békén – gondolja ő – mert sok a dolga, annyira izgalmas a világ és a lábait is erősítenie kell. Aztán elfárad, nem bírja az iramot, a távolságot és már jönne a karjainkba – nem pedig a babakocsiba. Ekkor vegyük a hátunkra. Ott nekünk is könnyebb és ő is jobban kilát.

Aztán persze van, hogy mi akarunk haladni. Intézkednünk kell, haza-, időre- vagy boltba menni, nem mindig csak az egyet előre kettőt hátra sétálás a cél. Rengeteg helyen és helyzetben egy babakocsival ellehetetlenül az ember. Vagy egyszerűen szeretnénk sportolni, túrázni. Nyaraláskor még cipeljük a babakocsit is? Felesleges. Egy plusz kendővel egyszerre megoldjuk a pelenkázót, ha peluscsere szükséges, a plédet ha le kell ültetni valahová, a takarót, ha elalszik vagy ha fázunk, és a babakocsit is, ha éppen sétálunk!

Mennyivel tud többet nyújtani egy hordozási tanácsadó, hiszen az internetről is meg lehet tanulni hordozni?

Az interneten sajnos rengeteg az egymásnak ellentmondó információ a hordozással kapcsolatban és nagyon nehéz kiszűrni a jó információkat a rosszak közül. Ugyan ez a helyzet az oktatóvideókkal kapcsolatban is. A legtöbbször vagy nem beszélnek a videókon, vagy olyan nyelven beszélnek amit nem értünk pontosan, vagy feliratozva van. Ilyenkor vagy a beszédre/feliratra figyelünk, vagy a kötésre. Ez kezdőként nem megy, garantált a kudarcélmény. Kulcsdolgokat nem árulnak el, nem mutatják meg, vagy az ő babájuk egyszerűen már nagyobb, máshogyan viselkedik mint a miénk.

Ennek folyományaként sok olyan anyukával találkoztam, aki hordoz ugyan, de bizonytalan. Lefényképezi a kötését, feltölti a tematikus Facebook csoportba ahol aztán vagy nagyon megdicsérik és ez szuper, vagy nagyon lehordják és ez nagyon szomorú, hiszen ezzel a saját kompetenciájában ingatják meg. Abban biztosak lehetünk, hogy minden szülő a legjobbak akarja a gyermekének. Emellett ha valaki ráadásul úgy dönt, hogy hordoz is, de bizonytalan, és egy rossz napon, egy rossz fénykép alapján kap egy rossz kritikát vagy tanácsot, akkor szinte borítékolható a kudarc.

Vagy a másik tipikus probléma, hogy a már fél éves – vagy annál is nagyobb – babáját még mindig elől hordozza, mert nem tudja a hátára tenni. Mindezt azért, mert vagy nem ismeri a technikát, vagy annyira félti, hogy nem tudja elengedni őt. Nehéz helyzet.

Emellett nagyon sok babát látni nem megfelelő formázott hordozóban. Vagy túl nagy még a babának akár a body magassága, vagy a szélessége, vagy már túlontúl kicsi. Ez úgy történik, hogy elmentek hordozót venni, ahol akkor éppen a babájukra igazgatták a hordozót – ha lehet ilyet és nem fix méretű a hordozó -, vagy olyat adtak ami éppen volt raktáron és éppen jó volt a babának és elmondják, hogy az a hordozós kor végéig jó lesz.

Gondoljuk végig logikusan Hogyan lehet jó egyszerre egy formázott hordozó egy újszülött babának vagy csecsemőnek és egy már másfél éves totyogó kisgyereknek egyaránt? Amikor megszületik a babánk, még egy óriás pihe-puha gombóc, aztán majd egy méteres kisgyerek lesz belőle, azaz jó esetben 56-os ruhaméretről megnő 92-es méretre. 3,6 kg-ról 10 kg fölé! Ráadásul úgy, hogy az egyik baba hosszú combú, a másiknak a törzse hosszú, vagy éppen hogy kicsi, mert a szülei is kis termetűek. Ahányan vagyunk annyi félék – ugyan így a babák is. Egy hordozási tanácsadó aki ott van velünk, személyre szabott megoldást nyújt. Segít kötni, megmutatja, hogy mi a titka a kötésnek, mire kell figyelni. Olyan kérdésekre is választ tud adni, hogy egyáltalán jól kötöttük-e meg a kendőt? Mit csináljak ha fáj a hátam, a derekam? Hogyan szoptassak kendőben? Ha valamiféle egészségügyi probléma van a babámmal vagy velem, akkor is hordozhatok? Egyáltalán hogyan hordozzak ilyen esetben? Mi van ha apa is hordozni szeretne, de ő csak csatos hordozóban hajlandó? Hogyan oldjuk meg, ha a babánk nem közreműködő? Jó a babámnak/nekem ez a hordozó ami van nekünk?

Ráadásul addig nem megy el, amíg minimum egyszer önállóan be nem kötöttük a babánkat a kendőbe, vagy fel nem vettük a kiválasztott formázott hordozóval. Nem csak egy egyszerű technikát tanít, hanem egy olyan támogató plusz emberi kapcsolat is, aki bíztat, megerősít és utánkövetéssel hosszabb távon is segít az egyéni helyzetek megoldásában, a kompetencia megtartásában.

The post Hordozás – az első pillanattól kezdve appeared first on Lénárd Orsi dúla.

8 évet vártunk második gyermekünk megfoganására. Pár évvel ezelőtt el is engedtük a dolgot, aztán jött a nagy meglepetés.

A várandósságom eleje nem volt zökkenőmentes, mert 11 hetesen éjjel nagyon elkezdtem vérezni, és így egy héten át az Uzsoki Kórházban „üdültem”. Utána 6 hétig szigorú fekvésre voltam ítélve. A további időszak boldogan telt. Alig híztam pár kilót, és pont időre be is fordult a pici a helyére.

Pontosabban akkor már tudtuk, hogy kisfiú lakik odabent.

A kislányomat egy héttel túlhordtam, és most is volt egy ilyen érzésem, hogy a baba nagyon jól érzi magát a pocakomban. Rengeteget beszélgettem vele és sok-sok zenét hallgattunk, főleg Mozartot és Vivaldit. Eljött a kiírt időpont, és a pici még vígan elvolt a hasamban. Az orvosom, Dr. Alexanajn Nelli nagyon alaposan elmagyarázott mindent, hogy mi, hogyan lesz, mire számíthatok.

Meglátogattuk a szülőszobát is. Örültem, hogy ebben a kórházban fogok szülni. Kérdeztem tőle, hogy melyik szülésznőt ajánlja, érdemes-e külön  választanom. Azt mondta, mindegyik szülésznő kiváló, szerinte nem kell. Eltelt egy hét, már naponta jártam CTG-re és kétnaponta nézte a doktornő a magzatvizet. Néha felerősödtek a jósló fájásaim, és volt, hogy 1 órán át tartottak, majd kezdtek rendszeressé válni. Mire viszont hívtam volna az orvosomat, és elindultunk volna a kórházba, mindig alábbmaradtak a fájások.

Húsvét utáni vasárnap volt, amikor eljött az újabb CTG és magzatvízvétel ideje. Nem szeretem ezt a vizsgálatot, nekem több mint kellemetlen. Két tüneményes szülésznő volt bent pont akkor. Az egyikőjük, Szőke Csilla még gyakornokként volt a kórházban. Fogta a kezemet a vizsgálat alatt, és a CTG-n is ott volt velem. A vizsgálat eredménye az lett, hogy kezd zavarossá válnia magzatvíz. Míg előző nap a CTG azt mutatta, hogy rendkívül aktív a pici, most szinte meg sem mozdult.

Így hát szülünk.

Azt hittem, kiugrik a szívem a helyéből, amikor a doktornő ezt közölte. Mondta, hogy úgyis ügyeletes, nem kell rohannunk. Adjuk le a leánykámat a nagyszülőknek, hozzuk az összekészített táskát. Szülünk, mert ha tovább marad bent a baba, az semmiképpen sem jó. Így is túlhaladtam a terminust egy héttel. Ez volt dél körül.

Hazamentünk, leadtuk a 8 éves  kislányomat a nagyszülőknek, és elindultunk a szülőszobára. Fura érzés kerített hatalmába. Tudtam, mire számíthatok, hiszen egy szülésem már volt. Igaz, ott a fájások maguktól indultak be. Akkor 10 perces fájásokkal sétáltunk, énekelve, kézen fogva a kórházba. Most pedig itt ülök az autóban, indítják a szülést, és nemsokára láthatom a kisfiamat. Tele voltam izgalommal és várakozással.

Minden olyan hirtelen történt.

Amikor beérkeztünk, a szülésznő, Szőke Szilvia fogadott, és nagyon kedves volt. Megkaptam a beöntést, kiigazította, amit ott kellett még lent, lezuhanyoztam és bekísért a szülőszobára. 14:00-kor kötötte be az oxitocint. 14:15-kor repesztett burkot a doktornő. Pár percig még viccelődtem. A fájások erősödni kezdtek, és én tudtam, hogy minden egyes fájással előrébb kerülök ahhoz, hogy láthassam a kisfiamat. Sütött kint a nap, és én meglepően jól viseltem az egyre erősödő és sűrűsödő fájásokat.

Kértem, hadd álljak fel. Na, ott azt éreztem, hogy ezek már a tolófájások. Bejött épp az orvosom, és azt kezdte el magyarázni, hogy ha majd jönnek a tolófájások, akkor szóljak. Ránéztem, és csak annyit mondtam: ezek már azok! Rám mosolygott és annyit válaszolt, hogy: Remek, megnézzük, és akkor szülünk! Én is örültem a hírnek. Az órára néztem és láttam, hogy ¾ 2 lesz. Fél órája vajúdok. ☺

15:05-kor, 50 perc leforgása alatt megszületett a kisfiam, Máté.

A tolófájások alatt is azt a légzéstechnikát alkalmaztam, amit még anno az Edina kismamatornán tanultam 8 évvel ezelőtt. Ura voltam a testemnek, kontrolláltam a fájásokat. Nem volt szükségem kiabálásra ahhoz, hogy szabadnak érezzem magam szülés közben. A szülésznőm, olyan profin nyújtotta a gátat, amikor kellett, hogy – ez bután hangozhat -, de kifejezetten jó érzés volt. Segített a tolófájásoknál. Végig összhangban volt Alexanjan doktornővel. A szülésznő gyakornok az egyik oldalamon a férjem pedig a másik oldalamon támogatott. Szuper csapat vett körül. Biztonságban éreztem magam. A szülőszoba szép, tágas volt, tiszta. Mindenki mosolygott végig és biztatott, dicsért.

Mátét azonnal a mellkasomra helyezték.

Annyira vártam ezt az érzést, és olyan jó volt újra átélni,hogy még össze vagyunk kötve a köldökzsinórral, de már kint van és együtt dobog a szívünk. Utána a bizonyos aranyórán túl még 2 órán át lehetett velem a pici. Ez egy olyan ajándék volt, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok.

Picit repedtem, és a varrás alatt is rajtam, velem lehetett a kisfiam.  A mai napig, amikor a mellkasomra hajtja a fejét Máté, ez a kép, ez az érzés azonnal átitat. Örökké mélyen belém vésődött a teste érintése, az illata, a dobogó szíve, tekintete, ahogy megnyugszik a karjaimban, az egész élmény.

Boldog vagyok, hogy ezt átélhettem és édesanya lehetek.

Kattints ide, és olvass további szüléstörténeteket!

Legyél tájékozott és jó felkészült kismama! Gyere el a Szülésfelkészítő tanfolyamra, ahol sok mindent megtudhatsz a vajúdás indulásáról és szülés szakasziról, a vajúdást segítő technikákról, a szülési alatti fájdalomcsillapításról, a szoptatásról és a kisbabáról.

The post Szülésem története – Máté születése appeared first on Lénárd Orsi dúla.

Heni története nem mindennapi… Ő is, a párja is nagyon vágyott már kisbabára, de a fogantatás váratott magára. Azután kiderült, hogy inzulinrezisztencia (IR) terén érintett, talán emiatt késik a baba. Sok orvost megjárt, míg talált egy olyan szakembert, aki biztatta, és a gyógyszeres kezelést nem hormonkészítménnyel kezdte. A siker hamar meg is érkezett: Heni másfél hónap után várandós lett … rögtön három babával!

The post Így lettünk egyik pillanatról a másikra trikres nagycsalád appeared first on Lénárd Orsi dúla.