VBAC – Léna születése avagy begyógyult sebeim

Manapság ha farfekvéses egy baba, sajnos kevés esélye van hüvelyi úton megszületni. Így történt ez Enikő első kislányának születésekor is. A második baba érkezésére készülve édesanyja jóval tudatosabban készült, és a baba méhen belüli helyzete is optimális volt. Enikő vágya valóra vált: Léna császármetszést követően természetes úton született – ezt jelenti a VBAC mozaikszó.

VBAC-Léna születése

2013 novemberében született az első kislányom a János kórházban. A problémamentes terhesség 36. hetében közölte az orvos, hogy mivel farfekvéses, császárra számítsak. 39. hétre keddre ki is lettem írva, és bár nem tetszett a dátum, mivel nem voltam tisztában gyakorlatilag semmivel, csak emésztgettem a dolgot, de nem volt bennem nagy bánat. Hétvégén készültünk el a gyerekszobával, utolsó pillanatra maradt. Hétfőre virradóra hajnalban arra ébredtem, hogy távozott a nyákdugó, 1 óra múlva pedig elfolyt a magzatvíz, így legalább nem a kiírt napon mentünk a kórházba, hanem a kislányom döntött. A műtét közben a fejem felett a hétvégi Sztárban sztárról beszélgetett az orvosom és a csapata.

Ahogy kiemelték a kicsimet, pucéran odaemelte a szülésznő a fejemhez.

Hát a pici ahogy rám nézett, azt nem lehet elfelejteni! Az egészet nem éltem meg traumaként, csak borzalmas fizikai fájdalomként. Akkor… Aztán minél több szüléstörténettel találkoztam, annál jobban megértettem, miről maradtam le és óriási űr tátongott a lelkemben. Egyre inkább azt éreztem, nekem nincs szüléstörténetem és nem szültem, hanem műtétem volt. A legrosszabb mégis az éveken át tartó lelkiismeret furdalás volt, hogy nem készültem fel kellőképpen a kicsim érkezésére. Nehéz volt az egymásra találás, a szoptatás, az első hetek és vajon tudtam-e ezt utólag kompenzálni.

Már kezdtem vágyni a kistesóra, amikor felkerestem a kiszemelt szülésznőmet. Akkor tudtam meg, hogy a Szent Imrében első szülésnél se lett volna programcsászár a farfekvés miatt. Egy hétig nem tértem emiatt magamhoz. Már megint valami, amit nem tudtam, ami csak azt bizonyítja, hogy nem készültem fel eléggé. Napi többször eleredtek a könnyeim, és a férjem próbálta, de nem tudta megérteni, mi is a bajom. Ő végig azt mondta, örüljünk, hogy egészséges gyerekünk van. Elmentem hát egy VBAC klubba, ahol egy dúla két telitalálat mondattal helyre tette a gondolataimat egy időre, ezúttal is köszönöm neki.

Egy hónapra rá megfogant a hugi.

Felkértem az orvosomat, elkezdtem bújni a könyveket, jógáztam, apás szülésfelkészítőre mentünk – ez utóbbi után és a sok-sok beszélgetésnek köszönhetően már a férjem is egyre támogatóbb lett. Volt még mindig, hogy sírtam, de tudtuk, hogy ez is a feldolgozás része. Két hónappal szülés előtt a jógát tartó dúlával átbeszéltük a történeteket, azt, hogy mit szeretnék, és mit tudok ezért még megtenni. Azt javasolta, írjam össze, mit köszönhetek a császáromnak. Ezt jó szívvel tanácsolom bárkinek! Ettől a ponttól kezdve teljes lelki nyugalomban készültem és bár megvolt a B terv, azért valahol belül meg voltam róla győződve, hogy hüvelyi úton fog megszületni a második babánk.

A babaöblöt megint egy vasárnap szerelte össze a férjem. Előtte szerdától távozgatott a nyákdugó és előző este volt pár fájásom. Már ettől annyira izgultam!!! Ez a csaj is megérezte, hogy már van hol aludnia? Aztán vasárnap este nem akartak múlni a fájások. Hol rendszeresek lettek, hol volt akár fél óra pihi, de teljesen nem álltak le. Férjemet hagytam aludni, ki tudja, mennyi van még hátra alapon. Ezt utólag picit megbántam, mert így a vajúdás nagy részét egyedül éltem meg, és épp azt szerettem volna, ha ez egy közös élmény, ami még jobban összekovácsol minket. A szülésznőm tanácsára éjjel beültem egy pohár borral a kádba, de valahogy az egészet olyan bénának éreztem, nem is haladt a dolog sehova, hát kiszálltam és próbáltam pihenni. Reggel 7-kor, amikor már a férjem fent volt, megint beültem a kádba és közöltem vele, hogy nem megy be dolgozni.

Elkezdtük mérni a fájásokat. Szinte azonnal 4 percesek lettek.

Végig arra koncentráltam, hogy ellazult maradjak, az államat ne szorítsam, és hosszan lélegezzek. Ezekkel a technikákkal könnyebben viseltem a fájásokat. Férj már ment volna a kórházba, de a nagylányunkat még el kellett vinni bölcsibe. Ő egyébként irtó cuki volt, jött a fürdőszobába megsimogatni aztán az átlagnál együttműködőbben reggelizett, indultak.

Férjem egyszerre dolgozott, intézte őt és mérte a fájásaimat. Be-bejött a fürdőbe és meleg vízzel locsolgatott, ami nagyon jólesett. Kérte, hogy mire hazaér, induljunk, mert már 3 percnél rövidebb időközökkel jöttek a fájások. Én egyre hangosabb is voltam már. Valahogy kikászálódtam az ágyból és befeküdtem az ágyba.

Hopsz elfolyt a magzatvíz!

Hazajött, elkezdett izgulni, h még nem vagyok készen?! Összevissza ruhákat kivett a szekrényből és felöltöztetett. Két fájás közt nagy levegőt vettem és legyalogoltam a másodikról. Onnan is tudom, hogy már rég hangos lehettem, mert az alsó szomszéd kijött és kérdezte, segíthet-e. Csak nyögtem egyet és mentem tovább. Kocsiban hátul négykézláb kapaszkodtam, persze egy teherautó elakadt előttünk, férj ideges. Kiabálva ugyan, de kértem, hogy ne legyen ideges. Lányos zavarában a kereszteződésben megkérdezte, a Bartók Béla úton vagy a Tétényin van-e a kórház. Ráüvöltöttem, hogy a “Tétééééényi b+!” – mentségére szóljon, hogy csak egyszer jártunk arra előtte.)

Hirtelen azt éreztem, nyomnom kell.

Na akkor én is megijedtem! Ezért nem is cécóztunk a parkolással, hanem bekéredzkedtünk a mentős bejáraton. Engem kiszedtek az autóból, a mentős hívott segítséget, mert járni nem bírtam. Hordágyon vittek fel, semmi papírozásra nem volt idő, megvizsgáltak, eltűnt méhszáj. Hoppá! Jöttek a hülye felvételi kérdések. Még jó, hogy mindent összeírtam előre egy lapra, ami ki tudja, hol volt.

Hívtam a szülésznőt, szerencsére épp amúgy is bent volt a kórházban. Onnantól, hogy ő megjött, tudtam, minden rendben lesz. Felhívta a dokit, aki 5 perc múlva szintén beért. A férjem is beesett, szegényt a folyosón már azzal riogatták, hogy lehet, lemaradt. Így aztán mind utcai ruhában voltunk. Az előkészített masszázsolaj, vajúdós hálóing, zene mind a csomagomban maradtak.

Vajúdás közben végig négykézláb esett jól lenni, ezért tolófájásoknál is ezt kértem. Javasolták, inkább forduljak meg, hátha jobban menne. Így végül guggoltam a szülőágyon. Férjem jobbról, doki balról biztatott, én meg üvöltöttem, ahogy az amcsi filmekben szokás. Fél óra múlva kicsusszant belőlem a kis lila kincsünk. Leírhatatlan érzés volt, hogy 12 óra alatt ide jutottunk ő meg én és persze, iszonyat fájt, de végre itt a hiányolt szüléstörténet. Egyből rám tették!

Végre megtudtam, milyen illata van a magzatmáznak!

Egyedül sétáltam át a gyermekágyas szobába és láttam el a kicsit, végül is alig kellett felépülni. Inkább magamhoz térni. Ugyan csak két gyereket terveztünk, de azóta is azon gondolkozom, hogy csak a szülésért bevállalnék egy harmadikat. Férjem büszke rám, hogy ilyen tudatosan készültem erre a várandósságra, nekem pedig begyógyultak a hároméves sebeim és baromira szerencsésnek tartom magam.

Olvass további csodaszép szüléstörténeteket!

Hamarosan új szülésfelkészítő csoport indul. Kattints ide, és olvasd el a szülésfelkészítő részleteit!

Leave A Comment

ÍRJ NEKEM!