Ahogy a császármetszések száma egyre emelkedik a világban és hazánkban is (ma 33% körül tartunk Magyarországon), egyre fontosabb kérdés az édesanyák számára, hogy van-e lehetőség a következő babánál a hüvelyi szülésre? A napokban egy orvosi konferencián jártam, ahol szintén ezt a témát járták körül, és a válasz a legtöbb szakértő értelmezése szerint egyértelmű igen volt. Számadatokkal is alátámasztott tény, hogy az édesanya és a születendő kisbaba testi-lelki egészségének is kedvezőbb a császármetszés után a hüvelyi szülés megkísérlése. Ennek sikeressége persze több dologtól is függ – az ezzel kapcsolatos cikket itt találod a Dúla blogon.

Azt gondolom, sokat tanulhatunk egymás szüléstörténeteiből is. Évi is megírta, hogyan készült első, császármetszéssel született kislánya után a kistestvér érkezésére. Tanulságos utat járt be – sokaknak segítségére lehetnek tapasztalatai.

VBAC - császármetszés utáni hüvelyi szülésNemrég szültem meg  második kislányomat Dékány Ágnessel. Hálás vagyok a sorsnak, hogy hozzá vezérelt, és örökké hálás leszek neki, hogy teljesülhetett a vágyam!!!

Miután az  első szülésem 2 évvel ezelőtt császárral végződött (ami minden bizonnyal teljesen jogos volt – farfekvés, gyenge fájások stb., de számomra mégis elég nagy csalódás és kudarcélmény volt), a  második szülést “tiszta lappal, új csapattal” képzeltem el. És tudtam is, hogy meg fogom találni a megfelelő segítőket. Nem hajszoltam a dolgot, nem tervezgettem annyira a szülésemet, mint első alkalommal, próbáltam “elengedni” az egészet, nehogy megint kudarc érjen. Pedig a második kislányom szépen, időben befordult.

Én úgy gondolom, nincsenek véletlenek, biztosan megvolt az oka a császárnak is. Ettől függetlenül egészen a második szülésemig érzékenyen érintett, azaz hiába ez az elvem, csak nem sikerült teljesen feldolgoznom a történteket. Viszont a várandósság alatt nagyon sok mindent helyre tettem magamban.

Nagyon akartam “rendesen” szülni, és valahol mélyen tudtam, hogy meg kell történnie, hiszen egyszer, hosszú évekkel ezelőtt szültem álmomban. Olyan erőteljes és ismeretlen fájdalmakat éreztem, amilyeneket a valóságban még soha. (Elég sok eseményt álmodtam már meg, ami később pontosan bekövetkezett…)

Persze azért igyekeztem felkészülni arra is, hogy császár után megnő az esélye még egy császárnak. És igyekeztem “edzeni” a lelkemet, hogy könnyebben fel tudjam majd dolgozni, ha esetleg így lesz. A megfelelő segítők megtalálása ezért is volt fontos: mivel maximálisan támogatták minden elképzelésem (beavatkozások, fájdalomcsillapítás és – lehetőleg – gátmetszés nélküli, szabadon választott pozícióban történő szülés, a babámnak minél nyugalmasabb, stresszmentesebb körülmények stb.), bízni tudtam abban, hogy ezúttal csak akkor lesz császár, ha nagyon muszáj – legvégső esetben.

Fontos volt még azért is, hogy az előző szülés kapcsán felmerült kérdéseimet feltehessem. Fel is tettem. Doktornőmnek és szülésznőmnek is. Kimerítő, egyenes válaszokat kaptam, ami nagyon sokat segített a felkészülésben. Ági szülésfelkészítőjére is elmentem Apával együtt, ami szintén nagyon hasznos volt mindannyiunknak. Át tudtam gondolni, mi volt az, ami történhetett volna másképpen, ha hajlandó lettem volna jobban számításba venni a műtét lehetőségét (hiszen farfekvéses volt a kislányom), mit kérhettünk volna, amit nem tettünk, és mi az, amit ilyenkor nem kérhetünk. Nem tudhatom, mennyivel lett volna így kisebb a kudarc (mert hazugság volna azt állítanom, hogy így már nem is lett volna az, ha megint császároznak), de az biztos, hogy ha az ember minden eshetőségre fel van készülve, és tudja, hogy adott szituációban mire kell gondolnia, és a rosszból így a lehető legjobb van kihozva, akkor sokkal könnyebben fogadja azt.

Csak egyetlen példa: én közvetlenül a műtét után nagyon gyenge voltam, de utólag úgy éreztem, segítséggel képes lettem volna mellre tenni a lányomat. Csak éppen nem tudtam, hogy ez lehetséges! Nem is gondoltam akkor arra, hogy rákérdezzek. Ez utólag nagyon fájt! Másodszor már tudtam, hogy lehet, és kérnem sem kellett volna, mert minden “le volt beszélve”, tudták, milyen helyzetben mit szeretnék.

Amit pedig az első várandósság alatt tettem: túl sokat olvastam/túl sok videót néztem szép szül(et)ésekről, amivel még önmagában nem lenne baj (szerintem azoknak, akik félnek a szüléstől, kifejezetten hasznos lehet), túlságosan beleéltem magamat abba, hogy nekem is ilyen lesz, alternatív szülőszoba, kádban vajúdás stb. Az én személyes tapasztalatom tehát az, hogy nem érdemes előre mindent pontosan eltervezni, fel kell készülni minden eshetőségre, meg kell találni a jó segítőket, velük megbeszélni mindent, akár felkészítőn, akár a vizsgálatokon, és esetleg 1-2 hasznos könyvbe beleolvasni.

Én ezúttal már attól is boldog voltam, hogy Ági császár után is biztat a rendes szülést illetően, mert ahogy látom, még nagyon sok orvos nem vállalja, sőt, lebeszéli róla a kismamát.

A szülés egyébként nagyon hosszú volt, nem volt könnyű, de végig hagytak a számomra legkényelmesebb pozícióban vajúdni (nekem pl. a fekvőpozíciók abszolút nem estek jól a rossz csípőm miatt, nem tudom, mi lett volna velem, ha “kötelező jelleggel” végig feküdnöm kellett volna) – sőt, ezt minden eszközzel elő is segítették. Pedig az előzetes császár miatt jobban kellett figyelni a kislányom szívhangját. Ági pedig csupa jókor hozott jó döntéssel segítette a szülés haladását. A második kislányom neki, a szülésznőmnek és a páromnak köszönhetően úgy született meg, ahogy mindig is szerettem volna: nyugalomban, félhomályban (holott fényes nappal volt), gátmetszés nélkül. Csak egy pillanatra sírt fel, azonnal a hasamra tették, ott csak szuszogott és nézelődött.

Most sem lehettem alternatív szülőszobában, de azt hiszem, ennél egy otthonszülés sem lehetett volna sokkal szebb. Legalábbis számomra, ebben az esetben. A két napig tartó, erős jóslófájások és a 12 órás szülés után mondom (már aznap ezt mondtam!), hogy újra ezt csinálnám végig, ha választanom kéne!!! Ha másodszor is császároztak volna, könnyen lehet, hogy nem vágynék több gyerekre. Legalábbis azonnal biztosan nem. Így viszont bennem is ott van a kíváncsiság, hogy milyen lenne úgy szülni, hogy már pontosan tudom, mi vár rám, és azt hogyan lehet kezelni. Vajon képes lennék-e jobban ellazulni, és – ahogy erről sokat olvastam – engedni, hogy a fájások úgy “vigyenek magukkal”, mint a tenger hullámai. Mert azért bevallom, így elsőre, főleg 6-8-10 óra vajúdás után ez még nem egészen jött össze, hiába igyekeztem tudatosítani magamban.. De ettől még csodás volt az egész!

Nagyon boldog vagyok!

Azért is írtam le mindezt, mert nem tudom másképp kifejezni a hálámat. Hátha másoknak is reményt ad a történetem, ahogy nekem adott szülés előtt az előttem szólóké, aztán a remény meg elvezeti őket is egy szép szülésélményhez… Kívánom, hogy így legyen!

Olvass még több szüléstörténetet a Dúla blogon!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!