Váratlan öröm: Noémi apás szüléstörténete

Apás szülés legyen, vagy apa maradjon inkább odakint? Esetleg a vajúdás alatt maradjon a szülőszobán, de a kitoláskor menjen inkább ki? Noémiék is átgondolták, hogyan szeretnék: apa kint várja meg a kisbaba születését. Az élet azután máshogy hozta, végig felesége mellett maradt.

A mi kislányunk a vártnál majdnem egy hónappal korábban érkezett, első kisbabaként. Alig néhány napja hagytam csak ott a munkahelyemet, hogy felkészüljek a nagy eseményre. Pihenni kellett volna, nagy volt a meleg is. De valami nem hagyott nyugodni, folyamatosan a kelengyelistát bújtam, szereztem be a hiányzó dolgokat. A kórházi holmi már régen össze volt készítve, csak be kellett dobálni a táskába.

Apás szüléstörténet


Végre aztán úgy érezhettem, hogy minden megvan. Egyetlen dolog volt még hátra: elmenni fodrászhoz, hisz a baba érkezése után egy darabig ezt lehet, hogy nélkülöznöm kell. Ám a szépítkezés napján teljesen máshogy alakult a program.

Hajnalban arra ébredtem, hogy valami szivárog. Felpattantam, elmentem pisilni. Azt hittem, csak a baba nyomta a hólyagomat. Majd szépen visszafeküdtem. Nem sokkal később azonban újra erre ébredtem, és egy pukkanásszerű hangot is hallottam. Akkor már kezdett gyanús lenni a dolog. Még fél óra volt addig, hogy a férjem ébresztőórája csörögjön, gondoltam azt megvárom. Addig a telefonomon lelkesen bújtam az internetet, vajon milyen az, mikor elfolyik a magzatvíz?

A férjem felkelt, hogy munkába menjen. Megvártam, míg kávézik és felöltözik nyugodtan. Aztán elkezdett ömleni a magzatvíz. Szóltam Apának, és ebben a pillanatban kezdtünk mindketten félelemmel vegyes izgalmat érezni.

A kórházban csendes nyugalomban telt az idő, reggel fél 8-tól délután 4-ig. Néha megvizsgáltak, vizsgálták a szívhangot. Fogadott orvosunk nem volt, hidegfront miatt pedig szülésdömping volt, délutánig nem is kaptunk szülőszobát. A szülésznők úgy hitték, aznap nem lesz szülés, úgyhogy békében és nyugalomban telt az idő, fájdalmak nélkül. Már kezdtem aggódni, látva a szenvedő anyukákat, hogy mikor kezd már fájni?

Este 7 körül indultak be a kontrakciók. Egész nap nem tágultam 3 cm-nél tovább, de akkor hirtelen behoztuk a lemaradást. Eleinte csak izomösszehúzódások voltak, később egyre erősödő fájdalom. Végig 2-3 perces fájásokkal. Még a fájdalomcsillapításokról sem volt időm tájékozódni, de elérkezett a pont, hogy azt mondtam, adjanak valamit. Bármit.

Ekkor kaptam valamit, ami semmit sem ért. Fél óra  múlva ismét könyörögtem egy szuriért. Megvizsgáltak, akkor már 9 cm-re tágultam, így nem adtak már fájdalomcsillapítót. Közel voltunk a végéhez. Kimerült voltam már, néha még szundítottam is két fájás között egy pillanatot.

Hirtelen azt éreztem, hogy nyomni kell. Minden átmenet nélkül. Apa rohant a szülésznőért. Ő visszaküldte hogy persze-persze apuka, hol van az még? Forgolódjak, jobbra 3 fájás, balra 3 fájás. Ez nagyon rossz volt, mintha az oldalt fekvésnél beszűkült volna a szeméremcsontom, és éreztem volna, hogy jön a baba, de a csontok visszatartják.

Pár perc múlva megint küldtem a férjemet, hogy most aztán vissza ne jöjjön szakember nélkül, mert nyomnom kell. Nem terveztünk apás szülést, de máshogy alakult. Bejött a szülésznő, döbbenten látta, hogy látszik a kis buksi. Akkor kértem, hogy apa menjen ki. De úgy alakult hogy mire az ajtóhoz ért volna, már meg is született volna a kislányunk, így inkább befogták segítségnek.

Mivel hamar jött a baba, sem légzésgyakorlatokkal, sem mással nem készültem a szülésre. És ezzel együtt félni sem volt időm a szüléstől. Hiába mondta a szülésznő, hogy látja a fejét, mindjárt meglesz. Egészen addig nem hittem el, amíg a férjem meg nem erősítette. Akkor viszont elszállt minden aggodalmam, szorgalmasan engedelmeskedtem, vettem a levegőt és nyomtam.

Időközben valamikor beszaladt egy orvos, be is mutatkozott, de normál esetben sem tudom megjegyezni az emberek nevét. Elhadarta hogy egy kicsi gátmetszés kell, mert koraszülött babáknak gyengébb lehet a koponyájuk. És levegő, nyom, levegő, nyom, pici feszülő és égő érzés, és világra jött a kislányunk! Hallottam a lányos kis hangját, ahogyan felsírt. Rögtön a hasamra tették és betakarták. Olyan meleg volt és picuri. Néhány öltésre volt szükség, amiket egy picit éreztem. Olyankor a babám is nyugtalanabb lett, teljesen együtt éltük meg a dolgot. Mintha még csak a pocakban lett volna.

A vizsgálatok után egészségesnek találták, felöltöztetve, de magzatmázasan megkaptam a karomba. Nagy, érdeklődő és fáradt szemekkel nézett rám, nagyokat pislogott, nyugodt volt. Kölcsönösen vizsgálgattuk egymás arcát. Ő hát az, akivel 8 hónapig egy test voltunk. :-)

Utólag azt gondolom, jó az apás szülés. A fájdalmam sokkal enyhébb volt, mikor a férjem velem volt. Amint egyedül maradtam, felerősödtek. Neki elhittem, hogy mi zajlik körülöttem, hogy mennyire közel van már hogy világra jöjjön a kicsikénk.

Külön áldásként élem meg, hogy nem volt alkalmam az utolsó hónapot megtapasztalni. Azt az egy hónapot szülésfelkészítő tanfolyamra, légzésgyakorlatokra, információszerzésre és könyvolvasásra szántam volna. Magamat ismerve rettegtem volna, és túl sok plussz információ kavargott volna bennem. Valamint pontosan tudtam volna a szüléstől a szoptatáson át a gyermek 18 éves koráig mindent, és fogalmam sincs, hogy viseltem volna, ha már az elején nem úgy alakulnak a dolgok ahogyan olvastam.

A félelem növeli a fájdalmat. Ne féljünk! A szülés egy természetes dolog, egy csoda. Ne arra törekedjünk hogy túléljük, hanem arra hogy megéljük végig, az egészet. Pontosan érzi azt az ember lánya, mikor mi fog következni. Mikor kell indulni, vizsgálatot kérni, hogy kell venni a levegőt vajúdás közben, és hogy mikor kell nyomni.

Hozzászólások

ÍRJ NEKEM!