Egy nagyon szép kis filmet találtam a neten barangolva. Az én szívemnek azért is különösen kedvesek a képsorok, mert Eliza pont azon a napon született, amikor Zsuzsi baba. Érdekes elképzelni, hogy a világ egy másik, igen távoli pontján ugyanabban az időben egy másik édesanya éppúgy vajúdik, mint Zsuzsi mamája, majd nagyjából egy időben megszületnek a kislányok! :-)
Tavaly év végén az Észak Amerikai Dúla Szövetség (DONA) képzésén vettem részt. Azóta tartogatom a Dúla blog számára is ezt a kis rövidke írást, ami a dúla munkájának lényegét foglalja össze. Pár mondat, és mégis benne van a lényeg: az a szemlélet és gondoskodó szeretet, amivel a dúla a várandós és vajúdó és párja mellett áll.
A DÚLA
kulcsfontosságú élményként ismeri el a szülést, amire az anya élete végéig emlékezni fog.
tisztában van a szülés fizikai történéseivel, és képes megérteni a vajúdó anya érzelmi szükségleteit.
támogatja az anyát és partnerét a szülés megtervezésében, és terveik minél teljesebb kivitelezésében.
Egy dúlatársam az édesanyák véleményét gyűjti arról, hogy milyennek élték meg szülésüket a különböző budapesti szülészeti intézményekben. A kérdőív kitöltésével Te is hozzájárulhatsz a felmérés sikerességéhez, és ahhoz, hogy árnyaltabb és első kézből származó információkat kapjunk a fővárosi kórházakhoz köthető szülészeti ellátás színvonaláról.
Felmérést készítünk a budapesti szülészetekről, hogy a jövőbeli kismamák reálisabb képet kaphassanak választott kórházukról. Kérlek, ha 2009-2010-ben volt személyes tapasztalatod valamelyik budapesti szülészettel, töltsd ki a kérdőívet!
A felmérés ide kattintva érhető el. Kitöltése csak öt percet vesz igénybe. Köszönjük, hogy ezzel segíted munkánkat!
Ezt a videót nagyon szeretem, és már rég szerettem volna megosztani Veletek itt, a Dúla blogon. A Péterfy Kórház szülészetén császármetszést követően lehetőség van arra, hogy az apa meztelen mellkasárahelyezzék a kisbabát, így segítve a korai kötődést. Akárhányszor is nézem végig, mindig meghat az a nagy gyöngédség és szeretet, ahogyan az édesapák újszülött gyermekeik felé fordulnak.
Van olyan, hogy egy dúla egy édesanyát csak egy rövid ideig kíséri, és nem a várandósság egész folyamatában. Legalább olyan fontos és örömteli feladat mellette állni a baba fogantatása idején és a várandóssága első hónapjaiban. Kedves Vali! Köszönöm, hogy megosztottad velünk szüléstörténetedet!
40. hét. Csütörtök. Immáron másodszor jelentkeztem az orvosomnál CTG-re és vizsgálatra. 8-9 perces fájások, de ez már nem újdonság, és továbbra is zárt a méhszáj. Abban maradtunk az orvosommal, hogy ha újra sűrűsödnek a fájások, induljunk a kórházba, mert akkor már biztosan szülünk. A csütörtök ezután viszonylag nyugodtan zajlott, a fájások maradtak ugyan, de éjszakára megint lecsengtek. Péntek reggelre visszatértek a fájások, és hosszas dilemmázás után végül megkértem páromat, maradjon velem otthon. Délelőtt átjött a dúla, aromaterápiás olajokkal felszerelkezve, és megmasszírozott. Ez határozottan jól esett az akkor már egyre jobban fájdogáló derekamnak. A dúla ezután magunkra hagyott, hogy pihenjek, kapcsoljak ki. Délben elvitte a nagyi a kislányunkat, éreztem, hogy addig nem fogunk haladni, amíg ott van mellettem. Ezután már nem volt kérdés, hogy most már szülni “kell”, de valahogy nagyon lassan zajlottak az események. Este megint átjött a dúla masszírozni, aztán tanácsolta, hogy menjünk el a párommal kettesben kikapcsolódni, mert nagyon görcsössé váltam. Eldöntöttem, hogy aznap szülni akarok, ahelyett, hogy hagytam volna, hogy történjenek a dolgok, ahogy történniük kell…
Szakál Szilvi képeit már megcsodálhattátok itt a Dúla blogon. Most újra nagyszerű dologra akadtam az oldalán. Fényképezőgéppel kísérte Tina vajúdását, majd a kicsi Lizi baba megszületését. Azt hiszem, nincs szükség túl sok szóra…
Ha Te is szeretnél hasonló képsorozatot, keresd Szilvit az oldalán található elérhetőségeken.
Magdival kislánykorunk óta vagyunk barátnők. Az élet hol közelebb visz, hol távolabb sodor minket egymástól, de karácsony közeledtével minden évben összejövünk - ez már hagyomány. A karácsonyi találkozón mondta el, hogy várandós, és a nyolc (!) fiú és két kislány után újra kisbabát vár. Július 3-án hajnalban aztán megszületett Erzsébet baba.
Pár éve a Nők Lapjában is szerepeltek, itt még "csak" 9 gyerekkel
Palkóval együtt ünnepelünk: a fiatalember egy idős a blogommal. Kriszti, az édesanyja születésnapi ajándékként az ő születésének történetét küldte el nekem. Köszönöm! Ennél szebb ajándékot aligha kaphattam volna. :-)
Drága kicsi Palkó, Isten éltessen sokáig!
Julcsi lassan a 2. életévének betöltéséhez közeledett, amikor eldöntöttük, hogy lehetne még egy gyerek a háznál. Ezennel már eleve nagyobb korkülönbség lett volna, mint Marci és Julcsi között, akiknek születése között csupán 20 hónap telt el. De nem gondoltuk volna, hogy majdnem egy teljes év telik el, mire megfogan a harmadik babóca. Munkahelyemen már jeleztem, hogy baba nincs, letelik a 3 év, megyek vissza dolgozni. Mindez után a következő lehetőséggel megfogant a baba. Teljesen működött a női-anyai megérzésem, mert még semmi jele nem volt a várandósságnak, mégis magabiztosan vettem meg a tesztet, és csak ellenőrzésképpen csináltam meg. Az öröm hatalmas volt!
Eljött a 40. hét is. Nem gondoltam volna, hogy így lesz - meg igazából senki sem -, miután 2,5 hete „majdnem szültünk”. 3-5 perces, rendszeres fájásokkal mentem be a dokihoz, épp a betöltött 36. hét után pár nappal. Akkor már egy egész éjszakán és egy délelőttön keresztül fájásaim voltak, egyre sűrűbben és egyre intenzívebben, de mint kiderült, a méhszáj zárva maradt. Az orvosom még visszarendelt délutánra, de a helyzet nem változott, így hazaküldött azzal, hogy aznap még minden bizonnyal nem szülünk. Igaza lett… Ugyanezt megismételtük 1 hete ugyanilyen sikerrel, de már kisebb felhajtással. Most már tudom, hogy ezt hívják jóslófájásnak.
Megkezdtük a 36. hetet. Míg múltkor még azt mondtam, hogy egyszer fent, egyszer lent, hogy van, mikor teljesen fittnek érzem, máskor megmozdulni is alig tudok, mostanra leginkább az utóbbi állapot uralkodott el rajtam. A fittség érzése pedig már teljesen a múlté. Sokszor nyavalygok, hogy itt is fáj, ott is fáj, alig tudok aludni, a derekam is sokat fájdogál, nehézkes vagyok. Pedig nem akarok ennyire negatív lenni, de már képtelen vagyok felülkerekedni ezeken az érzéseken. Várom már a pillanatot, amikor kibújik a pici babám. Ahogy megfigyelem magam, sok változás zajlik bennem. Tényleg várom már a szülés pillanatát, amikor megismerhetem a pocaklakót, és persze azt a pillanatot, amikor könnyebb lesz… Továbbra is érdekelnek az egyéb teendőim - a lakberendezés, a tanulás, a homeopátia - de észrevettem, hogy mindez mégis valahogy szép fokozatosan, észrevétlenül háttérbe kezd szorulni. És kezdek azzá válni, amivé általában nem akarok: “teljes munkaidős” Anyává.
