Csodaszép szülések: Mint egy gyorsvonat…

Eszter küldte el a szüléstörténetét, köszönöm neki! :-) Várandóssága második felében találkoztunk először, amikor kismama masszázsra jött hozzám, mert fájdogált a dereka. Ezután párjával együtt szülésfelkészítő konzultációra is eljöttek, együtt készültek a vajúdásra és szülésre. Végül eljött A Nagy Nap, ami úgy sikerült, ahogy Eszter szerette volna. Kicsi Linett, nőjj nagyra és legyen boldog életed!

Linett a SOTE 1. Klinikán születettTavaly kora ősszel eldöntöttük, hogy 13 éve alkotott kétfős csapatunkat kibővítjük. Nem is gondoltuk volna, hogy ilyen hamar sikerülni fog a bővítés, ugyanis október közepén már útban is volt a mi első bébink. Az innentől kezdődő kilenc hónap maga volt a csoda. Azt hiszem, hogy mindenki ilyen terhességre vágyik: nem voltak rosszullétek, egyszer sem hánytam, nem szédültem, elkerültek az alvási problémák és kívánós sem voltam. Egy-két kellemetlen tünetet leszámítva gyakorlatilag problémamentesen és vidáman teltek ezek a hónapok. Az egyik ilyen kellemetlen tünet volt a derékfájás, ami miatt úgy döntöttem, hogy kipróbálom a kismama masszázst. Így kerültem kapcsolatba Orsival, aki később segített a szülésre való felkészülésben is. Sok kérdésre választ kaptam tőle, és ő segített megérteni, hogy mit is várok el vagy nem várok el valójában a szülés körülményeivel kapcsolatban. Az egész terhesség alatt valami mélyről jövő belső nyugalom szállt meg, sokkal több volt a pozitív gondolatom, mint bármikor eddig. Szerintem ennek köszönhető, hogy egyetlen vizsgálat után sem aggódtam az eredmények miatt, mert valahogy teljesen magától értetődő volt, hogy minden rendben lesz. Februárban végre az is kiderült, hogy kislányunk lesz. A kezdetektől egy percig sem képzeltem el magam fiús anyukaként, ezért óriási volt az öröm bennem. 

Tovább olvasom

Szerelemgyümölcs született

Alidának szívből gratulálok, neki kedvezett a szerencse, és ő nyerte a Szép Szüléstörténet Pályázat fődíját, a Születésvideo baba- és családi fényképsorozatát. Következzen Alida szüléstörténete: apás szülés lett, pedig eleinte nem így tervezték, és hüvelyi szülésre készültek, de a kicsi Kira végül császármetszéssel jött a világra. Kedves Alida, köszönöm, hogy megírtad és elküldted a történetedet!

Kira baba császármetszéssel született a SOTE I. KlinikánMuszáj kicsit messzebbről kezdenem a történetet. 2010-ben endometriózist diagnosztizáltak nálam, laparoszkópiás műtétem volt. Aki nem ismeri ezt a betegséget (az örüljön), annak elmondom, hogy egy alattomos nőgyógyászati betegség, amely összenövéseket okoz a méhben és a körülötte lévő szervekben, meddőséget okozhat. Nekem ez egy akkora csapás volt, mert világéletemben édesanya szerettem volna lenni. Borzasztó nehéz volt együtt élni a tudattal, hogy talán nem, vagy csak nagyon nagy küzdelmek árán fog csak sikerülni. Aztán eltelt majdnem 3 év, egymásra találtunk a férjemmel, és láss csodát, alig 2 hónap alatt megfogant a kis gyümölcsünk, akiről bizton állíthatom, hogy igazi szerelemgyerek! A terhességem végig problémamentesen zajlott, kivéve egy-egy kisebb gondot, de ezek elenyészőek voltak. Nagyon boldogok voltunk, és igen nagy szeretetben vártuk a kislányunkat. Úgy érzem, én mindent megtettem, tájékozódtam, jártam tornázni, jógázni, fel akartam készülni, amennyire csak lehet. Egy dolog volt, amiről hallani sem akartam, az pedig a császármetszés. Szándékosan nem is olvastam utána, mert biztos voltam benne, hogy sikerül természetes úton életet adnom a babánknak, és ez nagyon fontos is volt számomra, az orvosommal is megbeszéltem.

Tovább olvasom