A 2011-es évem
Szilveszter éjjel kezdtem el azt a bejegyzést írni, de egy nagyon-nagyon örömteli esemény elszólított a gép mellől. Jött a telefonhívás: drága sógornőm méhösszehúzódásai egyre erősebbek és sűrűbbek, indulni kell a kórházba! A 2012-es évem szüléskíséréssel indult: egy pár óra múlva már kezemben tarthattam és ringathattam Levi unokaöcsémet, egy gyönyörű 4180 grammos fiatalembert! Úgy tartják, amivel az év első napját töltjük, azzal telik majd a következő esztendő. Dúla szívem ennél többet és szebbet nem is kívánhat. :-)
És akkor következzen a 2011-es beszámoló. Az év végre érve olyan jó visszagondolni az elmúlt időszakra, és átgondolni, mi minden történt velem és a Dúla bloggal, kikkel találkoztam, kiktől tanultam és milyen várandóssággal, szüléssel-születéssel kapcsolatos eseményeken vehettem részt.
Januárban befejeztem egyetemi tanulmányaimat, majd záróvizsgát tettem a Károli Pszichológiai Intézetének mentálhigiéné szakán. A diplomamunkám témája egy projektcsoport létrehozása és kísérése volt: serdülőkorú lányoknak szerveztem női kört csoporttársammal. A szakdolgozatomban a női élet fontos mérföldkövére, a menstruációra is kitértem, amiből részleteket itt, a Dúla blogon is olvashatsz. A hónap végén részt vettem a Szt. Imre Kórházban a MOTESZ (Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége) konferenciáján, melynek témája a születésházak és az otthonszülés volt.
Februárban elindult a Dúla blog “Szép szüléstörténet” pályázata. Rengeteg csodaszép írás érkezett, köszönöm a pályázóknak! Az olvasók által beküldött szüléstörténeteket ide kattintva tudod elolvasni. Ugyanebben a hónapban Mészáros Anikó beszélgetett velem a Muzsikus Rádióban a dúla munkájáról és szerepéről.
Tovább olvasom: A 2011-es évem
Dúlás szülés: Míra születése
Drága kicsi lány, megszületett, itt van. Szüleivel kétféle szülésre készültünk – Míra ugyanis farfekvésben kívánkozott világra jönni. Nem hiába szerepelt terveinkben a normál hüvelyi szülés is – sikerült! Édesanyja gondos készülődése és bátorsága meghozta gyümölcsét. Köszönet és hála a bábalelkű szülészorvosnak és az ügyeletes szülésznőknek.
Míra azt jelenti, “csodálatos”, és azt hiszem, ez a szó illik legjobban az érkezésére is. Pöttöm kislány, Isten hozott!
Nézd meg a többi újszülött babát is a Dúla blogon!
Iratkozz fel a hírlevélre!
Tovább olvasom: Dúlás szülés: Míra születése
Köszöntők babaszületésre
Tegnap lezárult a szülési értesítők, versecskék, idézetek Facebook-os versenye. Köszönöm a beküldőknek a lelkes részvételt! Kisorsoltam az ajándékokat: a kényeztető thai kismama- vagy női masszázst Kaufmann Ildikó nyerte, a marokállatnak Tollár Mónika kisfia örülhet, a kozmetikum próbacsomag pedig Krausz Krisztináé. Gratulálok Nektek!
Most következzenek a nyertesek által beküldött gyöngyszemek:
A szülő legnagyobb ajándéka gyermekének, ha mindig büszke rá!
Ma hajnalban új Valaki született és most kéri számon rajtunk a jelen időt.
Egy kisfiú tett minket családdá 2004. május 26-án este. Marci 3990 g és 54 cm. Jól vagyunk.
Tovább olvasom: Köszöntők babaszületésre
Zsuzsi megszületett!

Tegnap éjjel megszületett Zsuzsi baba. Születését hosszú vajúdás előzte meg: már pénteken küldte jelzéseit, hogy eljött az ő ideje. A vajúdás során a szülőszobán töltött órák újra megerősítettek a nőiség és szülés elsöprő, mindent legyőző erejébe vetett hitemben: csodálattal néztem a bátor és kitartó édesanyát, ahogy fáradhatatlanul, újra és újra erőt gyűjtve világra hozta kisbabáját.
Tovább olvasom: Zsuzsi megszületett!
Ádám baba megszületett!
Vali kisfia, Ádám július 3-án délután 5-kor világra jött. A fiatalúr 3.770 grammal és 53 cm hosszal látta meg a napvilágot. Isten éltessen Ádám, nőjél nagyra, legyél nagy és erős fiú!
Tovább olvasom: Ádám baba megszületett!
Bence baba
Kicsit megkésve adok hírt egy fiúcska megszületéséről. Egy héttel ezelőtt világra jött Kristóf Bence.
Isten hozott drága kicsi baba!
Kisfiú született!
Tegnap este megszületett Bence. Édesanyjával már nagyon készültünk az érkezésére – jó egy héttel megvárakoztatott bennünket.
Tovább olvasom: Kisfiú született!
Nórika megszületett
Egy aranyos-drága, picike leány született ma, nem sokkal éjfél után. Kicsi Nóri, Isten hozott!

Tovább olvasom: Nórika megszületett
Megszületett Máté
Tegnap hajnalban indultunk be a kórházba, mert az édesanyának fájásai voltak. Első körben a vajúdóba került, az édesapát és engem pedig hazaküldtek. Másnap délelőtt újra együtt volt a csapat, majd délután 4 óra előtt világra jött Máté.

Máté baba
Tovább olvasom: Megszületett Máté
Hurrá, kislány!
Ma kevéssel éjfél után megszületett Léna 2660 grammal, 51 centiméteresen. Születése hatalmas élmény volt a szüleinek és nekem, a dúlájuknak is.

Kicsi Léna Isten hozott!
Kattints, és nézz meg még több babát a Dúla blog fényképalbumában!
Iratkozz fel a hírlevélre!
Tovább olvasom: Hurrá, kislány!







