Csodaszép szülések: Otthon ért a csoda

2011. április 30.

Eszter villámszülését már olvashattad a Dúla blogon, most következzen egy másik nem tervezett otthonszülés. Kitti az egri kórházban szült volna, de Áron “beelőzött”. A vajúdás és a szülés is szépen, rendben zajlott – a bába a kórházból telefonos instrukciókkal segítette a szülőket.

Harmadik szülésem egész másképp alakult, másképp zajlott, mint az előző kettő. Félidősen álmodtam először, hogy állva szépen kicsúszik belőlem Áron, az erős fájdalom nélkül, amit előző szüléseimnél éreztem. Aztán még vagy 3-4-szer ugyanezt álmodtam. El is meséltem a bábámnak, azt mondta, biztos így is lesz, ám ő ezt kórházi körülmények közt, előre tervezetten sajnos nem vállalhatja… 37 hetesen kezdődtek a rendszeres összehúzódások, de sosem lett belőle semmi. Minden nap volt, hogy rendszeressé váltak, olyan is előfordult többször is, hogy 5 percesek voltak egy órán keresztül, de volt, hogy 4-8 órán is jöttek folyamatosan összehúzódások. Kicsit féltem is, hogy fogom felismerni, ha tényleg eljön az idő?

Tovább olvasom: Csodaszép szülések: Otthon ért a csoda

Csodaszép szülések: Késő Esti Kornél

2011. március 19.

Zita és Kornél baba története is izgalmasan kezdődött. Magas vérnyomás, fehérje a vizeletben – minden szülés előtt álló édesanya megszeppenne ezek hallatán. Mégsem lett belőle császármetszés – Kornél még aznap éjjel világra jött.

„… A homeopátiás szerektől majd szép vajpuhára felpuhul a méhszáj, és annyival is könnyebb lesz majd. Gyengéd védelem…” Kavarognak a gondolataim. Az ablakon kitekintve egy tévétornyot bámulok. Hol a férjem? Úgy fél órája szóltak, hogy kérem, szülünk, szóljon az urának. Biztos a forgalom. Ez most fájás volt? Fiam, hogy vagy ott bent? Apát azért megvárod, ugye? Ránézek az NST készülék által printelt szalagra. Fájás volt. Ez vajon már a nagyon fájós fájás? Hm. Fene tudja. Fiam, szerinted? Fiam nem moccan. Reggel NST-re menet még azt hittem, ki akarja rúgni a ház oldalát. Nevetve kértem, hogy azért ennyire ne feszítse be magát, mert fáj. Aztán mellesleg közölték a vizsgálatnál, hogy vajúdok, magas a vérnyomásom, vizeletemben sok fehérje, úgyhogy maradjak a folyosón, a doktor úr majd megmondja, hogy mi legyen. Férjem boldogan pattant fel, hogy akkor most már mehetünk haza. Nem tudom, milyen arcot vághattam, mert a lendülete lelohadt. Egymás kezét szorongattuk a folyosón.

Tovább olvasom: Csodaszép szülések: Késő Esti Kornél

Szülőszobai útmutató – apáknak

2011. március 08.

Csodálatos dolog apává válni. Csodálatos és nagyon izgalmas kaland. Az elején pároddal együtt örültetek a megfogant kisbabának, majd közösen éltétek át a várandósság csodáját. Most pedig közeledik a szülés időpontja.  A szülőszobai tartózkodás, a vajúdás “tétlen” szemlélése ugyanakkor nagy kihívást is jelenthet számodra. “Mi lesz, ha nem tudom majd, hogy mit kell csinálni?”, “Vajon hogyan bírom majd a sok órás vajúdást?” és “Hol kell majd állnom?”- ilyen és ehhez hasonló gondolataid lehetnek a szülőszobára készülve.

Hogyan érezd magad jól, és minél hasznosabbnak a szülőszobán? A következő útmutatóval ebben szeretnék segíteni Neked.

  • Érkezz meg a szülőszobára!

A szüléshez sok idő kell. Légy nyugodt, kisbabád nem fog csak úgy hirtelen előbukfencezni a mamája pocakjából. :-) A vajúdás első jeleinek érzékelése után még hosszú órák telnek el a baba megszületéséig, így lesz elég időtök, hogy megérkezzetek a kórházba.

Tovább olvasom: Szülőszobai útmutató – apáknak

Szülések segítői – dúla interjú a lombikbabahirek.hu-n

2010. november 02.

Az utóbbi években egyre gyakrabban hallani azt a szót, hogy dúla. Arról, hogy ezen idegen kifejezéspontosan mit takar, egy szakavatottat, Lénárd Orsit kérdeztük. A háromgyermekes édesanya eredeti végzettsége szerint némettanár. Míg a fiait várta, érezte, hogy egyre jobban vonzza és érdekli a fogantatás, a várandósság és a szülés csodája. Harmadik kisfia születése után döntötte el, hogy dúla lesz.

- Ki lehet Magyarországon dúla, és milyen tanulmányok szükségesek hozzá?

- Dúla abból lesz, aki mély elhivatottságot érez a szülés-születés csodája iránt, és ezért azután elvégzi a dúlaképzőt. A tréning bentlakásos formában zajlik, tapasztalt dúlák és más szülés körüli segítők (bábák, homeopata orvos, pszichológus, szoptatási tanácsadó) bevonásával. A szakmai tudás mellett nagyon fontos, hogy a dúla empatikus és szeretetteljes legyen, hogy mindig szívvel-lélekkel tudjon az anya, az apa és a kisbaba mellett állni.

Tovább olvasom: Szülések segítői – dúla interjú a lombikbabahirek.hu-n

Császármetszés és korai szőrkontaktus

2010. augusztus 09.

Ezt a videót nagyon szeretem, és már rég szerettem volna megosztani Veletek itt, a Dúla blogon. A Péterfy Kórház szülészetén császármetszést követően lehetőség van arra, hogy az apa meztelen mellkasára helyezzék a kisbabát, így segítve a korai kötődést. Akárhányszor is nézem végig, mindig meghat az a nagy gyöngédség és szeretet, ahogyan az édesapák újszülött gyermekeik felé fordulnak.

Olvass csodaszép szüléstörténeteket a Dúla blogon!

Iratkozz fel a hírlevélre!

Tovább olvasom: Császármetszés és korai szőrkontaktus

Gyermekágy avagy a boldogasszony ágya

2010. március 11.

Vannak olyan témák, amelyek újra és újra “szembejönnek”, kínálják magukat, hogy írjak róluk. Ilyen a gyermekágy tematikája is. Legutóbb a Dúlaműhelyen került szóba, előtte pedig a Vadaskert Alapítvány képzésén Molnár Judit pszichológus  előadásán voltam, aki szintén érintette ennek a fontos  időszaknak a lelki történéseit.

A magyar népi hagyomány a szülést követő időszakot boldogasszony ágyának nevezte. Milyen kifejező név! A frissen szült anyának 6 héten keresztül teljes kiszolgálás járt: főztek rá, és vezették a háztartást helyette. Az ágyát lefüggönyözték, és szigorúan megszabták, ki gondozhatja és látogathatja őt és kisbabáját. Ennek az volt a célja, hogy védjék őket megigézéstől, a szemmelveréstől és a betegségektől, az édesanyát pedig a tej elapadásától.

Tovább olvasom: Gyermekágy avagy a boldogasszony ágya