Végre kiírhatom már magamból azt sok dolgot, ami a fejemben járt akkor. Minden nap úgy mentem dolgozni, hogy már bármikor történhet bármi, bár valahogy éreztem, hogy nem akkor fog elindulni a kicsike, amikor épp nem leszek otthon. Be is jött, mert csütörtökön, amikor hazaértem, még megvacsoráztunk, aztán belenéztünk a sorozatunkba. Andi érezte, hogy mintha valami megindult volna, de nem volt semmi kapkodás, nyugodtan tettük a dolgunkat. A magzatvíz elkezdett csöpögni és szép lassan meg is érkeztek a fájások. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam feszült, de nem annyira, mint egy héttel korábban, amikor a nappaliban ültünk, és Andi felsikkantott. Nem volt semmi probléma, csak a szokásos fájások között volt egy intenzívebb, na nálam akkor történt meg a „beavatás”. Lepörgött minden a fejemben, hogy úristen, akkor indulás, a kocsival kiállni, csak az aksi is bírja, a cuccokat összeszedni, nehogy valami kimaradjon, kaját tenni, ruha, papucs, csoki, víz – e gondolatok cikáztak a fejemben. Mindez pár percig tartott. Mivel mégsem kellett elindulnunk, azért akkor egy kicsit levert a víz. :-)

A dúlámnak köszönhetem, hogy ilyen könnyű volt

Orsival a várandóságom 7. hónapjában találkoztam először. Nagyon szimpatikus volt, hogy első alkalommal ő jött el hozzánk és az otthonunkban beszélgettünk. Többé-kevésbé tisztában voltam vele, hogy mit várhatok egy dúlától, mégis sokkal többet kaptam tőle, mint amire számítottam. A szülésig többször találkoztunk, voltam nála kismama masszázson, ami nekem és a kisbabámnak is nagyon jól esett. Orsi egyszer CTG-re is eljött velem a kórházba, hogy találkozzon az orvosommal és a szülésznőmmel. Aznap az egész délelőttöt együtt töltöttük, és rengeteget beszélgettünk. Napszaktól függetlenül bármikor felhívhattam, ha kérdésem volt; ha esetleg elbizonytalanodtam volna, mindig sikerült megnyugtatnia.

Egy szép napsütéses napra voltam kiírva. Előző este úgy feküdtem le aludni, hogy elmondtam a kislányomnak (első pillanattól kezdve biztos voltam a nemében), most már tényleg jöhet, amikor akar (addig az áldatlan állapotok miatt próbáltam visszatartani Őt, a lakásátalakítás-felújítások okozta káosz, kosz, feszültség…). 2 nappal később keltem fel kora reggel úgy, hogy tudtam, eljött a pillanat: hívtam a bábaasszonykánkat és drága dúlánkat Orsit, majd a halálraítéltek nyugalmával, csendes derűvel kezdtem készülődni ráérősen. Körülöttem ettől mindenki még idegesebb lett… Az apuka egészen a vajúdás kezdetéig félvállról vette a várandóságot és a szülést, a szülés során szembesült azzal, miről is van szó.

Csütörtök este kezdődött. Valami furcsa volt, de nem tudtam hova tenni. Nem fájások voltak, csak amolyan emésztési zavarnak tűnt. Ekkor már nagyon türelmetlen voltam, annak ellenére, hogy még csak 3 nappal hordtam túl Tomit. Már egy hónappal korábban is nyitva volt a méhszáj egy ujjnyira, így én, nagy „szakértő”, gondoltam úgyis korábban fog jönni a kiírt időpontnál. Hát tévedtem. Péntek hajnalban, 4 óra körül ébredtem. Szabályos 7 perces fájásaim voltak. Nem volt vészes, így gondoltam ágyban maradok, nem keltem fel még Apát, aludjon csak. A fájások nem szűntek, ezért elmentem zuhanyozni, minthogy megtanultam Edina Kismamatornáján, ha ezek jósló fájások, akkor a meleg víz hatására enyhülnek. Hát az enyémek nem enyhültek, sőt!

Programozott császármetszésem lesz, vagy várhatok a fájásokra?

Ha előre lehet tudni, hogy valamilyen okból kifolyólag császármetszéssel fogsz szülni, a legtöbb kórházban kiírják az operáció időpontját. A kórház és az orvosod számára a műtét így tervezhető, és az operációs csapat is biztosan készen áll. A tervezett császármetszéseket a 39. hét után szokták elvégezni – ilyenkor a baba már érett, és megszületésre kész. Ha mégis azt szeretnéd, hogy kisbabád ne előre programozott időpontban szülessen, hanem amikor maga jelzi, hogy készen áll az indulásra, akkor beszélj erről orvosoddal. A nagyobb szülészeti intézményekben éjjel-nappal lehetőség van a császármetszés elvégzésére.

Mennyire megterhelő a szervezetem számára a császármetszés?

A tapasztalatoknak, az egyre fejlődő aneszteziológiának, az új műtéti technikának és az utógondozásnak köszönhetően viszonylag ritkák a császármetszést követő komplikációk. Ennek ellenére tudnod kell, hogy a császármetszés komoly hasi műtét, amelynek Rád és a babára nézve is szövődményei lehetnek. Kérdezd meg orvosodat, hogyan zajlik a műtét, milyen az utógondozás, és a csecsemőágyas osztályon milyen segítségre számíthatsz.

Kisfiam 5 éves lesz májusban, de a születése napját sohasem feledem el. Olyan jól sikerült az apás szülés, hogy mindenkinek csak ajánlani tudom. Persze csak akkor, ha a házaspár lelki közösségben is áll egymással.

Minden idők legnagyobb vízállását mérték 2006. május 22-én Szegeden. A Tisza 10 méter felett járt, nem kis aggodalmat okozva a város lakóinak. Ezen a nevezetes napon éjjel 12 órakor ébredtünk Hódmezővásárhelyen, amikor elfolyt a magzatvizem. A fogadott szülésznőm, Szűcs Julika szintén vásárhelyi lakos volt. Meg volt beszélve, bármikor telefonálhatok, ha elérkezettnek látom az időt. Kocsiba pattantunk az éj leple alatt, és a szülésznő lakása felé vágtattunk. Percek alatt összekapta magát, és indultunk a 25 km-re fekvő megyeszékhelyre Szegedre, a nőgyógyászati Klinikára. Útközben már 3-4 perces fájásaim voltak – félő volt, hogy nem érünk be időben, de ő mindvégig bátorított, és hasznos tanácsokkal látott el. Szegedre érkezve, az árvíz miatt sokat keringtünk a kocsival, hisz a rakpart le volt zárva, sőt ekkor van a Hídi vásár is Szeged napján, az árusok is elzárták az utunkat a Klinika felé.

Nagyon érdekes lehet, hogy hogyan választottad a szülésznői hivatást. Úgy tudom ezt elképzelni, hogy egy szép saját szülésélmény vagy egy vonzó személyiségű bába hatására lesz valaki szülésznő. Nálad hogyan történt?

Sem az egyik, sem a másik. Régen azt mondtam, hogy a véletlen sodort engem erre a pályára, de ma már – az önismereti munkának köszönhetően – sokkal inkább úgy gondolom, hogy a magzati létem és a születésem élménye az, ami miatt a szülésznő lettem. Eredetileg porcelánfestőnek készültem. Aztán egyszer elkísértem egy barátnőmet az egészségügyi iskola csecsemőgondozást bemutató órájára. Az ott látottaktól annyira elvarázsolódtam, hogy hazamenve eldöntöttem, hogy nem megyek Herendre, sokkal inkább az egészségügyi iskolába szeretnék járni. Élveztem a tanulást, és a gyakorlati órákat is nagyon szerettem. Érdekes, hogy a szülészeti gyakorlat akkor még nem fogott meg. Később, amikor a Szabolcs utcai kórházba kerültem, műtősnő szerettem volna lenni. Ennek kapcsán iskolázott be a munkahelyem a szülésznőképzőbe. Gyakorlatorientáltan tanultunk: heti egy nap iskola, a többi napon pedig munka a kórházban. A tanulás tutori rendszerben zajlott, azaz egy szülésznőhöz voltunk beosztva, aki felelt értünk. Ezek az évek és ez a szülésznő, Bruckner Ica meghatározó volt számomra a későbbi szülésznői hivatásom során. Icától nem csak szakmai jártasságot tanultam, hanem emberséget is: azt, hogy hogyan kell a szülő nőkhöz közelíteni és empatikusan bánni velük. Azt is megtanultam tőle, hogy az érzéseket sem kell távol tartanunk magunktól a munkánk során. Az élet szépen terelgetett engem abba az irányba, hogy szülésznő legyek. És azt kell mondjam, ma már el sem tudnám képzelni, hogy mást csináljak.

Szerintem az egész a megasztárral kezdődött (jó, igaziból 9 hónappal ezelőtt, de ezt hagyjuk…). Szóval Erika nyűgös 9 hónapon van túl, de a megasztár segített a szülésben. Hogy hogyan? Az elődöntő nagyon (NEM)tehetséges előadói, Bikicsunáj és társai. Én sajnos nem láttam, mert egy kedves barátom látogatott meg, mi kint az udvaron beszélgettünk, a család bent pukkadozott a nevetéstől. Eri már nem bírta, fájt a hasa, görcsölt, inkább kijött hozzánk.

Pár nappal később amikor a You Tube-on megmutatta nekem, szintén fájások… Gondoltam, a gyerek vagy profi zenész lesz, vagy ilyen dilettáns mint ezek, ki akar jönni, hogy megmutassa a tehetségét.

Harmadik szülésem egész másképp alakult, másképp zajlott, mint az előző kettő. Félidősen álmodtam először, hogy állva szépen kicsúszik belőlem Áron, az erős fájdalom nélkül, amit előző szüléseimnél éreztem. Aztán még vagy 3-4-szer ugyanezt álmodtam. El is meséltem a bábámnak, azt mondta, biztos így is lesz, ám ő ezt kórházi körülmények közt, előre tervezetten sajnos nem vállalhatja… 37 hetesen kezdődtek a rendszeres összehúzódások, de sosem lett belőle semmi. Minden nap volt, hogy rendszeressé váltak, olyan is előfordult többször is, hogy 5 percesek voltak egy órán keresztül, de volt, hogy 4-8 órán is jöttek folyamatosan összehúzódások. Kicsit féltem is, hogy fogom felismerni, ha tényleg eljön az idő?

„… A homeopátiás szerektől majd szép vajpuhára felpuhul a méhszáj, és annyival is könnyebb lesz majd. Gyengéd védelem…” Kavarognak a gondolataim. Az ablakon kitekintve egy tévétornyot bámulok. Hol a férjem? Úgy fél órája szóltak, hogy kérem, szülünk, szóljon az urának. Biztos a forgalom. Ez most fájás volt? Fiam, hogy vagy ott bent? Apát azért megvárod, ugye? Ránézek az NST készülék által printelt szalagra. Fájás volt. Ez vajon már a nagyon fájós fájás? Hm. Fene tudja. Fiam, szerinted? Fiam nem moccan. Reggel NST-re menet még azt hittem, ki akarja rúgni a ház oldalát. Nevetve kértem, hogy azért ennyire ne feszítse be magát, mert fáj. Aztán mellesleg közölték a vizsgálatnál, hogy vajúdok, magas a vérnyomásom, vizeletemben sok fehérje, úgyhogy maradjak a folyosón, a doktor úr majd megmondja, hogy mi legyen. Férjem boldogan pattant fel, hogy akkor most már mehetünk haza. Nem tudom, milyen arcot vághattam, mert a lendülete lelohadt. Egymás kezét szorongattuk a folyosón.