Magamról
Lénárd Orsolya háromgyermekes édesanya vagyok. Eredetileg némettanárnak, majd közgazdásznak tanultam, de végül mentálhigiénés segítő szakemberként a dúlaság lett a hivatásom. 1972-ben születtem Budapesten, családommal Szentendre szomszédságában, Pomázon élek. Kisfiaim 13, 10 és 5 évesek. A nagycsaládos életforma szülői örökség is számomra: két fiútestvérem és sok unokatestvérem van. Élvezem a gyermekeimmel együtt járó mozgalmas életformát, szeretek emberek között lenni, velük beszélgetni, meghallgatni őket. Mindig is érdeklődéssel fordultam a várandósság, a szülés-születés témája felé. A női test változásai, a benne fejlődő élet, a világrajövetel csodája lenyűgözött.
A dúlaképzést Békés Emőke és Haas György vezetésével végeztem el. Ezt követően az Észak-Amerikai Dúlaszövetség (DONA) szüléskísérő dúlatréningjén is részt vettem. Dúlai munkám támogatására elvégeztem a Károli Gáspár Egyetem Pszichológia Intézetének mentálhigiéné szakát. Meghívott előadóként szerepeltem a 2009-es és 2010-es Születés Hete Fesztiválon, illetve évente két alkalommal a pomázi védőnők által szervezett szülésfelkészítőn. Szakértőként cikkeket írok és kérdésekre válaszolok a Családi Net oldalán. Jelenleg a Békés Dúlakör tagjaként dolgozom.
A hozzám forduló édesanyákkal egyéni várandós-konzultáció keretein belül beszélgetek. Meghallgatom a várandósággal és szüléssel kapcsolatos érzéseiket, gondolataikat, és megválaszolom kérdéseiket, hogy jól informáltan dönthessenek arról, milyen körülmények között hozzák majd világra kisbabájukat. Igény szerint ott vagyok a vajúdás és szülés óráiban, hogy érzelmi és fizikai támogatást nyújtsak a szülőpárnak. A kapcsolat szülés után, a gyermekágy idején is megmarad, számíthatnak rám szoptatással, babaápolással, szülővé válással kapcsolatos kérdésekben is.
Hogyan lettem dúla?
1998-ban világra jött első kisfiam, Péter. Nagyon vártam őt, készültem rá – születése hatalmas élmény volt. Rá három évre megérkezett Andris, szinte teljesen háborítatlan körülmények között. Az anyaság iránti vágy nem hagyott alább bennem, így jó pár év elmúltával újra kisbabát hordtam a szívem alatt: Istvánt, aki 2006-ban született az egész család nagy örömére. Nagyon szeretem a nagycsaládos életformát, boldog vagyok, hogy három szép kisfiú édesanyja lehetek.

István, Peti és Andris
Dúla lettem, mert nagyon jó volt várandósnak lenni, mert lenyűgözött a szüléseim során megtapasztalt ősi női erő, és az élet születésének csodája. Ezt átélni, jelen lenni, segíteni – nem ismerek ennél szebb hivatást.
Azt szeretném, hogy minden édesanya a saját útját járhassa, amikor várandós, és amikor kisbabáját a világra hozza.
Azt szeretném, hogy a születés, a szülés a babának, az édesanyának és az édesapának életre szóló jó élmény legyen.
Szívesen leszek társad és segítőd életed legkülönlegesebb és legszebb pillanataiban! Három gyermekem mellett és dúlai munkám során sok tapasztalatot szereztem a várandóságról, szülésről, babaápolásról, szoptatásról és gyermeknevelésről.
Szükség esetén német nyelven is vállalok szülésfelkészítést és szüléskísérést. Erről a lehetőségről a Dúla blog német nyelvű oldalán találsz tájékoztatást.
- Hívj vagy írj, ha kérdésed adódik vagy segítségre van szükséged a várandósság és szülés idején! Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére, hogy rögötön értesülj az új szüléstörténetekről, játékokról és hírekről!







Szólj hozzá!