Kati első babája császármetszéssel született. A második várandósság alatt elhatározta, hogy ez alkalommal máshogyan lesz, jobban felkészül a szülésre, és dúlát is keresett magának.

Kati története

Fiaim között másfél év korkülönbség van. A nagyobbik, Bendegúz császárral született, így őt nem kaphattam meg rögtön, és 12 óra telt el, mire végre megszoptathattam. Rettentően nagy volt bennem a hiányérzet a születésével kapcsolatban. Kisebbik fiam születésénél a kis korkülönbség miatt sem túl sok esélyt adtak a természetes szülésre. Én mégis arra vágytam, hogy én adjak életet a szó szoros értelmében a babámnak. Azt akartam, hogy rögtön rám tegyék, és szoptathassam. Azért kerestem föl dúlát, hogy legyen ott velem valaki, aki bízik bennem, aki elhiszi, hogy meg tudom csinálni. A dúlám már kísért császáron átesett nőket, így van tapasztalata a hozzám hasonló esetekkel.  Az is fontos volt nekem, hogy természetes módszerekkel tudja támogatni a vajúdást.

Kati Boldizsárral

Második szülésem úgy sikerült, ahogy elképzeltem. Biztos vagyok benne,hogy ez csak a dúlám segítségével sikerülhetett! Nem volt túl könnyű. Hosszan vajúdtam. Az elején lassan tágultam, mégis hála a dúlám tanácsainak és csodaszereinek (olajok, homeopátia, masszírozás…), csak beindult és felgyorsult a folyamat. Nagyon jó hangulatban teltek az órák, úgy érzem jól egymásra találtunk mi négyen: a dúlám, a férjem a baba és én. A kórházi személyzet is egész másképp állt hozzám azért, mert dúlával érkeztem. Most nem próbáltak oxyitocint vagy epidurális érzéstelenítést rám erőltetni. Békén hagytak, és ez nagyon jó volt. A csecsemősökkel is mindent megbeszélt a dúlám. Boldizsár így egész más körülmények között, természetesen születhetett meg. Rögtön rám rakták, és amíg engem varrtak, az apukája gyönyörködhetett benne (én addig a dúla kezét szorítottam), végül aztán jó hosszan szopizhatott.

Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült így szülnöm. Ez az élmény begyógyított sok régi sebet. Örülök, hogy dúlával szülhettem, és hogy a dúla emiatt életem egyik legfontosabb emberévé válhatott.