Kriszti kismamanaplója – 24-28. hét

Kriszti várandóssága utolsó harmadába lépett. A korábbi bejegyzéseket itt tudod elolvasni a Dúla blogon.

Kriszti 28 hetes várandósanÚj év, új terhességi hét, az utolsó harmad egy új tervvel kezdődött: kismama-jógára fogok járni! Még a karácsony előtti orvoslátogatásomkor figyeltem fel a gondozóban a plakátra, amelyen hirdetik a jógát. Palkó, a harmadik gyerkőc fogantatása előtt kezdtem jógázni, gerincemnek, egész testemnek, lelkemnek jót tettek a reggeli gyakorlatok, így azt gondoltam, hogy rosszul nem fog esni ez sem. Ráadásul én mindegyik babaváráskor úgy vagyok vele, hogy érzem a ’vesztemet’, hogy ha majd megszületik a kicsi, a nagy boldogság mellett egy kicsit a rabjává is válok, sokáig, több hónapig, évekig a kísérőm lesz a picúr, akárhova is megyek. A várható kötöttség oldására így előtte, a várandósság hónapjaiban én mindig ki akartam törni, hol sikerült, hol nem. Most is így vagyok vele, a jógát nemcsak baba-mama kapcsolaterősítőnek, izomzatlazítónak és szülésre készülésnek fogom fel, hanem egy olyan kikapcsolódásnak, ami ritkán adatik meg már három gyerek mellett. Amikor csak magam lehetek, és magamban, befelé figyelhetek. Akkor még nem gondoltam, hogy most, hogy betöltöttem a 28. hetet, még egyszer sem fogok tudni eljutni jóga-foglalkozásra.

Történt ugyanis, hogy az év utolsó napján későn feküdtünk le, bár filmnézésen és scrabble-zésen kívül mást nem csináltunk. Talán emiatt a ’dorbézolás’ miatt az újévet szédüléssel, hulla fáradtsággal kezdtem. Következő napon már rosszul hallottam, mintha bedugult volna a fülem. Aztán ahogy egyik pontról a másikra néztem, mintha késett volna a kép. A végső kétségbeejtő dolog az volt, hogy következő nap délutánján kettős látásom volt. Az egy szörnyű érzés, ijesztő, nem kívánom senkinek. Ilyenkor a mai ember mai lánya az interneten utánanéz, mit jelenthet ez kismamáknál. A toxémiának – igaz, hogy a huszadrangú, de – egyik tünete. Ideges lettem, mértem is a vérnyomásomat, persze a megszokott 110 helyett 135. Na ettől még idegesebb és kétségbeesettebb lettem, hívtam is az orvosomat. Ő szerencsére nyugodt maradt, javasolta, hogy másnap menjek be hozzá. Ezután rögtön lefeküdtem és szinte kb. 12 órát egyhuzamban aludtam. Másnap úgy ébredtem, hogy kutya bajom, nem szédültem, jól láttam, jól hallottam, de megnyugtatásképp meglátogattam az orvosomat. Nagyon alaposan kikérdezett, megvizsgált, ultrahangozott, vért vett májfunkció és vércukor vizsgálatára. Még aznap kiderült az eredményekből, hogy nincs semmi bajom. Valószínű, hogy nem pihentem eleget, no és az enyhe idő volt az oka, mert jócskán nulla fok fölött volt a hőmérséklet.

A következő héten Julcsi lányom óvodából hazahozott vírusa miatt hiúsult meg a jógám. Ő kezdte a hányást, majd miután az egész család átesett rajta, a végén jöttem én. Délután 4 körül lettem rosszul, rögtön kiszámoltam az előttem átesettek tapasztalatai alapján, hogy este 9-ig túlesek a nehezén, aztán meg reggelig kialszom magam – még hálás is voltam, hogy ennek így kellett lennie, a lehető legjobb, ahogy történhet. Hát nem így lett. Nekem a hasmenés is ’megadatott’, ráadásul hajnali 3-ig járkáltam ki… Másnap olyan gyenge voltam, mint a harmat, fekvésen kívül nemigen csináltam mást. Szerencsére anyukám már nyugdíjas, így tudott segíteni a napi feladatok átvállalásával.

Következő héten mindegyik gyereket épp a jóga napján kellett orvoshoz vinnem, így mire ezekkel végeztem, annyira lefáradtam, hogy kedvem sem, erőm sem maradt, hogy újra beutazzak a városba a jógára. Végleg nem tettem le a jógáról, bár időm egyre kevesebb szülésig, de talán még lesz értelme eljárogatni.

Ez a négy hét, a 24-től a 28-ig úgy telt, hogy már nagyon is eszembe jutottak a szülésélményeim: rengeteget, minden nap gondolok a mostani babóca kibújására. Orvosom mondata a fülemben cseng: „Ez a baba úgy fog jönni, mint a rakéta.” Ez kicsit megijeszt, mit ne mondjak. Palkónál, a harmadiknál az első méhösszehúzódástól a hasamon szuszogásáig másfél óra telt el, épp, hogy beértünk a kórházba. Ez az alapja az orvosom jóslatának. Amikor erről beszéltünk, az tetszett abban, ahogy beszélt, hogy ő úgy gondolja, hogy ha itthon születik meg, hát akkor itthon születik meg, nincs ebben semmi rossz. Jólesett, hogy egy orvos az otthonszülésről így beszél, azt éreztem rajta, hogy igenis, ő bízik a nők ősi erejében, hogy nem kell ahhoz orvos, külső segítség, hogy világra hozzon egy babát. Azonban ha előre tudnám, hogy itthon születik, azért jól jönne egy kis segítség, biztatás, ha nem is felém, de férjem felé. Mivel ezt nem tudhatjuk előre, kórházi szülésre készülünk alapból, egy családias hangulatú, háborítatlan, otthonias kórházi szülésre. Mivel legalább fél óra az út a kórházig, a Gondviselésre bízzuk a baba születését, hogy az úgy alakuljon, ahogy neki és nekem is a legjobb.

Igazából lehet, hogy furcsa az az igényem, hogy jó lenne átélni, megélni a vajúdást, tudatosan jelen lenni és segíteni a picinek odabent, de tényleg ezt szeretném. Palkó világra jövetele rövid és gyors volt, valójában akkor is jelen voltam, testben és lélekben is, nem fáradtam bele a hosszas vajúdásba, nem kerültem más dimenzióba, mint az első babánál. De az, hogy kétperces fájásokkal kezdődött az egész, annyira lerövidült a folyamat, hogy szinte követhetetlenek voltak az események.

A fentieket, azt, hogy milyen álmaim, igényeim vannak, úgy írtam le, hogy tudom, én nagyon is szerencsés vagyok, hogy ezt az ajándékot kaptam, hogy gond nélkül, beavatkozások mellőzésével adhattam életet a gyermekeimnek, nagyon is hálás vagyok ezért. Nem akarok elégedetlennek látszani azzal, hogy leírtam ezeket.

Ami a babát és a hasamat illeti: ezalatt a négy hét alatt rengeteget nőtt, tényleg hatalmas lett. Valahogy úgy érzem, hogy nagyobb, mint valaha, ami valószínűleg nem így van, de a várandósság szó helyett egyre gyakrabban már a terhesség szót használom, mert ha elfáradok, – amihez már nem is kell olyan nagy tett és hosszú idő -, nagyon húz lefelé a pocakom. Ha meg emiatt ledőlök egy kicsit, az újabb lábra állásnál a csípőm, forgóm majd szétesik, úgy fáj. Az ijesztő az, hogy Julcsinál éreztem hasonlót, de csupán az utolsó hónapban, most meg még 3 hónap van előttem!

A kicsi lányka vagy fiúcska mozgása meg, hajajj! Sokszor azt gondolom, mindegyik nemből van odabent legalább egy-egy, mert egyszer alul érzem, a következő pillanatban felül, aztán meg az oldalamat rúgja ki. Rendesen hullámzik sokszor már a hasam. A nagytesók esti mesehallgatásakor van, hogy végig a hasamon tartják a kezüket és mosolyogva bólogatnak, ha érezték a pici tesójukat. Nagyon várják, Julcsi rendíthetetlenül lányt szeretne, de ma mondtuk neki, hogy ha öccse születik, akkor ő marad a mi egyetlen lánykánk, és milyen jó egyetlen lánykának lenni.

Ahogy közeledik a 3. iksz a terhességben, úgy várom egyre inkább életem következő legnagyobb eseményét. Kíváncsi vagyok, mit hoz a következő hónap.

Olvass még a várandósságról a Dúla blogon!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!

Szólj hozzá!

ÍRJ NEKEM!