Kriszti kismamanaplója – 20-24. hét

Kriszti kismamanaplójának 4. része következik. Ha eddig esetleg lemaradtál róla, olvasd el a korábbi részeket is!

A 20. héttel az eddigi leggondtalanabb hónapom kezdődött e pocakosságom során. Persze szépítette az egészet az adventi várakozás is, közeledett karácsony ünnepe. Hangolódtunk, készülődtünk a kis Jézus születésére, és úgy, hogy én is babát várok, valahogy még szebb volt az egész adventi időszak.

Kriszti és babóca 24 hetesenA pocakom ezalatt az idő alatt kezdett valódi kismama-pocak formát ölteni. Ennek nagyon örültem! Ezt a karácsonyra kapott kismama-szabású kardigánom még inkább kiemelte! :-) A 21. héten pedig félig fekvő helyzetben a periférikus látóteremben láttam, hogy megmozdul a hasam – mozdult egy nagyot a baba! Másnap Apácska is el tudott kapni egy babamozgást a kezével! Harmadnap ezen fellelkesedve a gyerekeket is hívtam kistesó-érzőbe. Nagy élmény volt nekik és nekem is. Így, hogy már 7 és fél éves Marci, Julcsi meg 6, teljesen más babát várni, kistestvért szülni nekik. Palkóval meg ugyanazt élem meg, amit a két naggyal anno. Mondom neki, hogy baba van a pocakomban, az ő kistestvére, erre mondja ő is, hogy neki is van, és mosolyog, de arról fogalma sincs, mit is fog az jelenteni, hogy ha majd fizikai valójában itt lesz. Majd ha már ténylegesen készülődünk, babakocsival, babaruhával, pelenkákkal és autósüléssel, no akkor már talán más lesz neki. Kíváncsian várom azt az időt, várom a reakcióját. Marci, a legnagyobb nem várja azt a pár napot, amíg a kórházban leszek, no nem azért, mert én fogok neki hiányozni, hanem azért, mert a 2 és fél éves Palkó majd milyen sokat fog sírni, és ő ezt nem bírja. Szóval egyelőre így állunk a baba érkezéséhez tesók részéről.

Úgy érzem, hogy a szülészorvosommal a mostani várandósság alatt tudok igazán együtt dolgozni, most tudom igazán a tudomására hozni azt, hogy én mit szeretnék. Ezt egyrészt sajnálom, mert így utólag úgy érzem, lehetett volna az előző három terhességem és szülésem is máshogy. Másrészt örülök neki, mert legalább most eljutottam idáig – jobb később, mint soha. A 23. héten voltam terhesgondozáson nála, és most először kértem, ha lehet, ha nem muszáj, ne vizsgáljon meg. Természetes volt neki a kérés, rögtön mondta is, hogy persze, nem muszáj.

Karácsony este - Kriszti férje a gyerekekkelAhogy közeledett karácsony, ahogy egyre gondtalanabb lett a pocakosságom, egyre inkább tudtam az ünnepi készülődés mellett befelé és előre is figyelni. Mint a harmadik babánknál is úgy fogtam fel a várandósságomat, mint az utolsót, most is eszembe jutott, hogy ezennel még inkább biztosabb ez a tény. Azóta igyekszem raktározni minden egyes fizikai érzést, érzelmet, amit a babavárással kapcsolatban érzek. Jó megírni ezt a naplót is, bár kicsit igazságtalan a többi gyerkőccel szemben – ők majd nem olvashatnak arról az időről, amikor még a méhemben voltak. Karácsony kapcsán egyre inkább azt éreztem, hogy egy babát foganni és kihordani, életet adni neki a világ legnagyobb és legtermészetesebb, leggondosabban eltervezett, -rendezett csodája. És ebben nekem részem lehet! Erre teremtődtünk mi, nők! Legyünk érte hálásak, legyünk büszkék!

Olvass még többet a várandósságról a Dúla blogon!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!

Szólj hozzá!

ÍRJ NEKEM!