Gabi kismamanaplója – 8. hónap

Gabi kismamaságának 8. hónapjába lépettMegkezdtük közös szimbiózisunk 8. hónapját. Nyögvenyelősen indult, egy rossz mozdulat következtében becsípődött a keresztcsontom, így sem állni, sem lehajolni, de még mozdulni sem bírtam. A problémát szakemberre bízva orvosoltuk, de mivel már eléggé lent van Zsigu feje, a csontjaim meg elkezdtek szétcsúszni, ezzel is készülve a szülésre, ez bármikor újra előfordulhat.

Az utolsó orvos látogatásunkat is megejtettük, még mindig menetirányban van a kicsi, most már remélem, így is marad. Tökéletes méretekkel rendelkezik, súlybecslés alapján, alig lesz nagyobb a születési súlya, mint a testvérei esetében. Nem tudom, hogyan csinálja, de a pocakom alakja és elhelyezkedése szinte naponta változik, ennek megfelelően, hol a gyomorsav emészt, hol azt érzem, ez a gyerek menten kibukkan. Vagy legalábbis kiinteget.

A lelkemnek sem tesz túl sok jót a fizikai korlátoltságom. Két pici gyerek mellett nehéz hátradőlve láb-lógatni. Ha pedig valódi fájdalmaim vannak, mint a fentebb-említett becsípődés esetében, szívfacsaró látvány a kis riadt szemükbe nézve felfedezni az ijedtséget, és inkább összeszorítom a fogam és teszem tovább a dolgom.

Zsigmond jól érzi magát odabent. Nappal alszik, finomakat és puhákat mozdul álmában, éjszaka viszont igazi rumba-partikat tart, csuklik és mocorog, csak úgy hullámzik bele a hasam! Egyre többször gondolok a szülésre, a közös utunk végére. Félek a fájdalmaktól, félek, hogy elvesztem a testem feletti felügyeletet. És ugyan tudom, hogy nem így kellene hozzáállnom a szüléshez, hiszen minél jobban próbálok ellenállni és kontroll alatt tartani magam, annál jobban gátolom-blokkolom a testem, és nehezítem meg önmagam dolgát. Kettősség ez, hiszen minden porcikám szeretne ismét természetes úton életet adni, és mégis szorongok a rám váró mikéntek miatt.

Közben rendet raktam és méretenként rendszereztem az elmúlt évek alatt felgyülemlett babaruháinkat, így felcímkézve-zsákolva és látva a mennyiségeket, simán érkezhetnének ikreink is. De akár hármasak is.

Sokszor elnézegetem a két nagyobbat játék közben és arra gondolok, nemsokára már hárman lesznek köröttem. Édesek, tündériek, az enyéim. Aztán figyelem őket vitatkozás és civakodás közben is, és már előre féltem szegény kisembert, hogy mekkora kavalkádba kerül nemsokára. Egy dolog biztos: magányos percei nem nagyon lesznek majd. :-)

Olvasd el a kismamanapló korábbi részeit a Dúla blogon!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!

Szólj hozzá!

ÍRJ NEKEM!