Gabi kismamanaplója – 7. hónap

Gabi kismamanaplója - 7. hónapAmennyire zökkenőmentesen éltem meg a második trimeszter minden pillanatát, annyira sorsfordítóan kezdődött közös utunk 7. hónapja. Talán a beköszönő és elég hosszasan itt állomásozó hidegfrontnak is volt ebben szerepe, de még rutinnal rendelkező, harmadik gyermekét váró anyaként is megriasztott az az éjszaka, amikor az egyre sűrűbben érkező fájások nem hagytak aludni. Másnap sem lett sokkal jobb a helyzet, ugyan a fájások megszűntek, a kellemetlenül feszítő alvégtájéki érzés és a sűrű méhösszehúzódás megmaradt.

Végül rászántam magam, és felhívtam a rendelőt egy soron kívüli gyógypillantásra, de nem volt szerencsém: mindenki szabadságon volt. Persze, ha nagyon erőszakoskodtam volna, be tudtam volna valahová préselni magam, de valahol mélyen nem éreztem, hogy igazán baj lenne, inkább csak a kíváncsiság vezérelt és pár nyugtató szóra vágytam. Addig-addig, amíg be nem jelentkeztünk egy “babamoziba”, ahová a lehető legrosszabbkor érkeztünk, kisfiam ugyanis felébreszthetetlen délutáni sziesztáját töltötte éppen. De a lényegre fény derült: a csöpplegény a hidegfront érkezésére tűzte ki menetirányba fordulását, ezért volt az erőteljes méhtevékenység, a megváltozott pozíciójából fakadó kellemetlenségek!

A lehető legcsodálatosabb hír volt ez, nagyon sok mindent megváltoztatott bennem. Bármennyire is bíztam magunkban, az idő előrehaladtával, kimondatlanul is kezdtem feladni a reményt az újabb hüvelyi szülés sikerével kapcsolatban. Így viszont újult erővel, főleg lélekben egyre inkább érzem és vágyom a szülés minden pillanatára. Sűrűn eszembe jut, miként kezdődött, hogyan nevetgéltünk a férjemmel zavarunkba, aztán hogyan élesedett a helyzet, emlékszem az egyre erőteljesebb fájásokra, a feladás közeli állapotra, ami végül csodálatos katarzisba torkollt, kislányom megszületésével.

Ezt a pár napot leszámítva még mindig jó a közérzetem, bár egyre nehézkesebb vagyok, egyre többször jelzi a testem a fáradtságot, kedvenc időszakom az ebéd utáni csöndes pihenő, ami, ha nem is a kicsik alvásáról, mint inkább hármunk nagyágyon összebújásáról-beszélgetéséről szól.

Lassacskán előkerülnek a babaruhák is a zsák mélyéről – természetesen képtelen voltam ellenállni pár új darabnak is -, és már átmostam-vasaltam őket. Mosolyogva nézem a sok apró holmit és egyre jobban vágyom a találkozásunkra. Lépésenként haladok, fejben már elképzeltem, miben hozzuk őt haza a kórházból, hogyan rendezgetem át a gyerekek ruháit, a bútorokat, hogy mindenkinek a legmegfelelőbb legyen. Tudom, ráérek még ezzel foglalkozni, de mégis jó érzés ráhangolódni és befelé fordulva felkészíteni a lelkem. Egyre többször érzékenyülök el akárcsak annak tudatától is, hogy nemsokára három gyerekes anyuka leszek!

Olvasd el a kismamanapló többi fejezetét is!

Szólj hozzá!

ÍRJ NEKEM!