A 20. héttel az eddigi leggondtalanabb hónapom kezdődött e pocakosságom során. Persze szépítette az egészet az adventi várakozás is, közeledett karácsony ünnepe. Hangolódtunk, készülődtünk a kis Jézus születésére, és úgy, hogy én is babát várok, valahogy még szebb volt az egész adventi időszak.

A pocakom ezalatt az idő alatt kezdett valódi kismama-pocak formát ölteni. Ennek nagyon örültem! Ezt a karácsonyra kapott kismama-szabású kardigánom még inkább kiemelte! :-) A 21. héten pedig félig fekvő helyzetben a periférikus látóteremben láttam, hogy megmozdul a hasam – mozdult egy nagyot a baba! Másnap Apácska is el tudott kapni egy babamozgást a kezével! Harmadnap ezen fellelkesedve a gyerekeket is hívtam kistesó-érzőbe. Nagy élmény volt nekik és nekem is. Így, hogy már 7 és fél éves Marci, Julcsi meg 6, teljesen más babát várni, kistestvért szülni nekik. Palkóval meg ugyanazt élem meg, amit a két naggyal anno. Mondom neki, hogy baba van a pocakomban, az ő kistestvére, erre mondja ő is, hogy neki is van, és mosolyog, de arról fogalma sincs, mit is fog az jelenteni, hogy ha majd fizikai valójában itt lesz. Majd ha már ténylegesen készülődünk, babakocsival, babaruhával, pelenkákkal és autósüléssel, no akkor már talán más lesz neki. Kíváncsian várom azt az időt, várom a reakcióját. Marci, a legnagyobb nem várja azt a pár napot, amíg a kórházban leszek, no nem azért, mert én fogok neki hiányozni, hanem azért, mert a 2 és fél éves Palkó majd milyen sokat fog sírni, és ő ezt nem bírja. Szóval egyelőre így állunk a baba érkezéséhez tesók részéről.

Úgy érzem, hogy a szülészorvosommal a mostani várandósság alatt tudok igazán együtt dolgozni, most tudom igazán a tudomására hozni azt, hogy én mit szeretnék. Ezt egyrészt sajnálom, mert így utólag úgy érzem, lehetett volna az előző három terhességem és szülésem is máshogy. Másrészt örülök neki, mert legalább most eljutottam idáig – jobb később, mint soha. A 23. héten voltam terhesgondozáson nála, és most először kértem, ha lehet, ha nem muszáj, ne vizsgáljon meg. Természetes volt neki a kérés, rögtön mondta is, hogy persze, nem muszáj.

Ahogy közeledett karácsony, ahogy egyre gondtalanabb lett a pocakosságom, egyre inkább tudtam az ünnepi készülődés mellett befelé és előre is figyelni. Mint a harmadik babánknál is úgy fogtam fel a várandósságomat, mint az utolsót, most is eszembe jutott, hogy ezennel még inkább biztosabb ez a tény. Azóta igyekszem raktározni minden egyes fizikai érzést, érzelmet, amit a babavárással kapcsolatban érzek. Jó megírni ezt a naplót is, bár kicsit igazságtalan a többi gyerkőccel szemben – ők majd nem olvashatnak arról az időről, amikor még a méhemben voltak. Karácsony kapcsán egyre inkább azt éreztem, hogy egy babát foganni és kihordani, életet adni neki a világ legnagyobb és legtermészetesebb, leggondosabban eltervezett, -rendezett csodája. És ebben nekem részem lehet! Erre teremtődtünk mi, nők! Legyünk érte hálásak, legyünk büszkék!

Olvass még többet a várandósságról a Dúla blogon!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!

Hamarosan elérkezik a május és vele a Születés Hete, amibe most a dúlakörünk is bekapcsolódik. Négy napon keresztül május 10-13-ig kínálunk változatos és jobbnál jobb programokat. Neves előadóink: Kriston Andrea, Szalay Kriszta és Palya Bea mellett meghallgathatod a perinatális szakma jeles képviselőit is: Csörgő Andrea perinatális tanácsadó, dúla az apaszerepről, Morvay Réka IBCLC szoptatási tanácsadó, pszichológus, dúla az igény szerinti szoptatásról, Hovorka Tünde dúla a szülőszobai fájdalomcsillapításról, Békés Emőke pszichopedagógus, dúla pedig a szülési tervről tart előadást. Lesz babahordozási bemutató és többféle filmvetítés is. Mi, a Békés Dúlakör dúlái színes, érdekes programokkal, meleg szívvel, segítő szándékkal, hozzáértő támogatással várunk mindenkit, aki ellátogat rendezvényünkre. A négy nap folyamán illetve a programok közötti szünetekben lehetőséged lesz kérdésekkel fordulni hozzánk és mi a legjobb tudásuk szerint segítségedre leszünk. Programjainkon való részvétel díjtalan, ám szívesen fogadjuk hozzájárulásotokat, mellyel lehetőséget adtok ahhoz, hogy a Békés Dúlakörnél hagyománnyá válhasson a Születés Hete rendezvénysorozat és a jövőben is színvonalas előadásokat és előadókat tudjunk a Születés Hetén bemutatni.

A hétvégi napokon (május 12-13.) ingyenesen kipróbálhatod a kismama masszázst is, amihez azonban előzetes bejelentkezés szükséges. Keress telefonon vagy írj, az elérhetőségeimet itt találod. A masszázs fél óráig tart, és egy kényelmes nadrágra van csak szükség hozzá. Szeretettel várlak!

RÉSZLETES PROGRAM

Május 10. csütörtök

16:00-18:00 Ismerkedés a dúlákkal

Hol? Hogyan? Miért? Mikor? Mettől? Meddig? Kinek? – kérdések és válaszok a dúla által nyújtott támogatás lehetőségeiről és határairól.

18:30-19:30 Természetes és mesterséges fájdalomcsillapítási módszerek – Horovka Tünde dúla előadása

Masszázs, homeopátia, aromaterápia, borogatás, oxitocin, EDA… Sokan hallották már ezeket a kifejezéseket, eljárásokat. De vajon melyik mit takar? Mik ezek előnyei, hátrányai? Hogyan illeszkednek ezek a vajúdás és szülés folyamatába? Ha többet szeretnél ezekről megtudni, gyere el az előadásra, beszélgessünk róluk.

Május 11. péntek

17:00-19:00 Segítők az élet kapujánál

Kerekasztal beszélgetés, szülés körüli szakemberekkel. Moderátor: Békés Emőke dúla. A támogatói kör (szülésznő, szülészorvos védőnő, csecsemős, dúla) feladatai, kompetenciái, partneri együttműködésük előnyei a szülő nő-pár-újszülött számára.

19:30-20:30 Filmvetítés: Kórházban háborítatlanul 20′ azt követően beszélgetés a filmről

A film példája a kórházi körülmények között is lehetséges háborítatlanságnak. A beszélgetést vezeti: Restás Andrea dúla

Május 12. szombat

10:00-11:00 Original Bach-virágeszenciák Bach virágterápia – Rabi Krisztina előadása

Ha szeretnél többet tudni az eszenciákról és forgalmazóiról, vagy szívesen kérnél segítséget az angliai Bach Központ Oktatási Prog­ramjában diplomázott magyar Bach-virágterapeutától, akkor látogass el az előadásra.

11:30-13:00 Utat nyitó elengedettség – Kriston Andrea előadása

A természet nem bízza a véletlenre a szülést. A méh összehúzódik, a hüvely megadóan ellazul, csupán engedni kell. Jó, ha sem kívülről, sem belülről nem “gát”-lódik az. Az elengedés mellett nem kell mesterséges gátlástalanítás gátmetszés formájában. Az elengedettség a Kriston Intim Tornával jelentősen támogatható.

13:30-14:30 Tervezhető-e a szülés? Békés Emőke dúla előadása

Kell-e, lehet-e tervezni a szülést? Mi az amit igen és mi az amit nem?

15:00-17:00 Az igény szerinti szoptatás jelentősége Morvay Réka dúla, IBCLC szoptatási tanácsadó előadása

Miért fontos az igény szerinti szoptatás? Hogyan lehet megvalósítani? Mik a leggyakoribb buktatók és hogyan lehet megoldani őket? Ezekre a kérdésekre kielégítő, megnyugtató és praktikus válaszokat kaphatsz Morvay Réka laktációs szaktanácsadótól.

18:00-20:00 Kerekasztal beszélgetés Mester Dóra – Szalay Kriszta – Palya Bea

A szexualitás és anyaság kapcsolódási pontjai. Szex és párkapcsolat, test-kép, test-tudat, a várandósság és a gyermekágy alatt.

Május 13. vasárnap

11:00-12:00 Baba-varrás Hengerics Katival és Gönczi Zsuzsannával

Szakértő kezek segítenek, hogy megvarrhasd babád első babáját! :)

12:00-13:00 Férfiszerepből apaszerepbe – szülőhangoló Csörgő Andrea perinatális szaktanácsadó, dúla előadása

Ahogyan anyává válni sem csupán egy pillanat műve, az apáknak is idő kell ahhoz,hogy megszokják új szerepüket. Az előadás során azokat az eseményeket, helyzeteket vesszük végig a várandósság és a szülés, majd az első hetek során, amelyek férfiszemmel másként tűnnek fel, mint azt nőként eddig megszoktuk. Végül beszélgetésben nyílik lehetőség olyan kérdéseket megválaszolni, amelyek segíthetnek megérteni, megoldani a szülés körüli helyzeteket.

13:30-14:30 Hogyan hordozzunk? Gönczi Zsuzsanna hordozási tanácsadó gyakorlati bemutatója

Hogyan ölelhetjük magunkhoz, karjainkba kívánkozó, gyermekünket úgy, hogy közben mégis maradjon szabad kezünk nagyobb gyermekünk, a háztartás, a család számára vagy akár a szabadidős tevékenységeinkre. Praktikus tanácsok a hordozókendő használatáról. Aki tud, hozzon magával kendőt, hogy helyben kipróbálhassa a kendő-kötést.

13:30-14:30 Miben segíthet a gyermekágyas dúla? Stiffel Mária és Pintér Ilona dúla előadása

A dúla, nem csak a várandósság során és a szülés alatt nyújthat támogatást, hanem később, a gyermekágyas időszakban is, ha csecsemő ellátásával, a gátseb gyógyulásával, vagy a szoptatással kapcsolatban merülnek fel kérdések. A vajúdás és szülés élményének feldolgozásában is segíthet, ha azzal kapcsolatban támogatásra van még szükség.

15:00-16:30 Apák a szülőszobán Hovorka Tünde dúla előadása

Hogy tudok majd segíteni a páromnak? Mit fogok én ott csinálni? Nem fogok elájulni? Ilyen és ehhez hasonló kérdések sok kispapában felmerülhetnek. Gyertek el párotokkal együtt az apás szülésfelkészítőre ahol, segítséget kaptok a kórházi környezetben való eligazodáshoz, információkat a vajúdás és szülés előtt, közben és után zajló eseményekről és gyakorolhatjátok együtt a különböző vajúdási pozíciókat, légző gyakorlatokat. Hozzatok kérdéseket, beszélgessünk és készüljünk fel együtt a szülésre!

17:00-18:00 Filmvetítés: Szőrkontaktus 5′

Film a születés utáni bőrkontaktus fontosságáról, ha császármetszéssel születik a baba. Ilyenkor a papa lehet az első egyik legfontosabb tapasztalati forrás. A film önmagáért beszél!

HELYSZÍN: Kerekvilág Stúdió, Budapest XI. Fadrusz u 14. VI/3

Amennyiben szívesen jönnél valamelyik előadásunkra vagy programra, kérünk e-mailben jelezd felénk, hogy mindenképpen tudjunk számodra helyet biztosítani! Bejelentkezés: mugano@t-online.hu e-mail címen.

A hozzánk ellátogatók, tombola vásárlással az alábbi értékes nyereményeket nyerhetik:

• Kismama masszázs: Lénárd Orsi, dúla: 20/329 2569, Pintér Ilona, dúla: 30/561 9213
• Frissítő masszázs: Gönczi Zsuzsanna, dúla: 30/ 303 8313
• Várandósan is csinosan – Stílus tanácsadás: Homolya Alexandra, dúla: 30/623 7140
• Bach virágterápia – egyéni konzultáció: Hengerics Kati, dúla: 30/2477633
• Kineziológia: Restás Andrea, dúla: 20/ 225-44-14
• 1-1 kézzel varrott baba: Gönczi Zsuzsanna és Hengerics Kati dúla kezei által
• Egyéni konzultáció választott dúlával

Naponta más-más dúla lesz segítségedre a helyszínen háziasszonyként. Egy csésze teával, saját készítésű süteményekkel és más finomságokkal várunk, hogy a lehető legjobban érezd magad nálunk. Sok szeretettel várnak a Békés Dúlakör dúlái.

Az apás szülés ma már teljesen általánosnak mondható. Milyen változások történtek még az utóbbi években, amiket a legfontosabbnak gondolsz? Van-e olyan terület, ahol véleményed szerint még változásra lenne szükség?

Az apák jelenléte ma már valóban általános. Hogy ez mennyire jó vagy helyén való, nagyon változó, és nagyon egyéni. Azt gondolom, elsősorban azért vannak ott az apák a szülőszobán, mert nincsenek ott a nővéreink, barátnőink, anyáink. Kell egy „kívül álló” támasz, aki segít, aki megvéd. Van olyan férfi, akinek ez maximálisan testhezálló, és van, akinek nagyobb kihívást jelent. Mindenesetre azt gondolom, az együtt-szülés az együtt-gondolkodás és együtt-döntés eredménye legyen.

 1998-ban kezdtem dolgozni, ’95-ben kezdtem a szülésznőképzőt. Az akkori MÁV- Kórházban voltam “bábatojás”, ahol sok alternatív ismeretet szerezhettem, és megismerhettem a bababarát kórház lényegét és alapjait. Igazán jelentős változások, sajnos azóta nem történtek a szülészetben. Kisebb előrelépések egy-egy osztályon azért tapasztalhatóak, amit erősen befolyásol az ottani vezetés támogató vagy eltűrő hozzáállása.

Igazán nagy változásra épp a hozzáállásban lenne szükség. Nagyon jó volna, ha az élettani várandósság gondozásába bekapcsolódhatnának az arra fogékony szülésznők, illetve a várhatóan kockázatmentes szüléseket a kórházban az erre elhivatott és képzett szülésznők is kísérhetnék. Sokat kell még tanulnunk a másik tiszteletéről és elfogadásáról. Sajnos a valódi anya- és bababarát ellátás nálunk még nagyon gyermekcipőben jár.

 Sokat kell még az asszonyoknak is változni. Higgyenek magukban és álljanak ki magukért, a testükért és a babájukért!

2011 prilis elejétől lehetőség van az intézményen kívüli szülészeti ellátásra. Mennyiben érinti ez a munkádat? Milyen változás(ok)ra számítasz a kormányrendelet nyomán?

Eltelt egy év a törvényi szabályozás óta. Azóta megszületett az első módosítás, az első bábai engedély, illetve az első kisbaba is otthon, akit legálisan, a jelenleg érvényes szakmai és jogi szabályozásnak megfelelően, képzett és engedéllyel rendelkező szülésznők fogadhattak ebben a világban. A szabályozás jelenleg közvetlenül nem befolyásolja a munkámat: kórházban dolgozom, és egyelőre ott is maradok.  Abban azért bízom, hogy az intézményen kívüli szülés jogi szabályozása közvetett úton befolyásolja majd a kórházi szülészeti ellátást is. Jó lenne, ha egyre több kolléga látná be és meg: a természetes szülés és gyermekvárás nem eretnek dolog, hanem a családok jogos, emberileg és szakmailag megalapozott igénye. És bizony nem mindenkinek a saját otthonában. Van, akinek kórházban és lesz, akinek a majdani születésközpontokban – és ez így van jól. Ha látszik hogy ez jól működik, talán lazul a szülészeti szakma ellenállása mind az otthonszülés, mind a szülésznők önálló munkavégzése iránt. Partnerként fogadják el a kismamákat és a családokat – így valóban nagyobb lépést tehetünk a választható ellátást nyújtó szülészetek felé.

„Természetesen szeretnék szülni!” – mondja a legtöbb várandós édesanya, és kívánságaikat sokan szülési tervben is rögzítik. Mit tanácsolsz nekik, írjanak-e, és ha igen, hogyan írjanak szülési tervet? A kész tervet kivel érdemes átbeszélni?

Azt gondolom, nem csak a „természetes szülés” iránt nőtt meg a kereslet. Egyáltalán a tudatos választás és az informált döntés után nyílt nagyobb érdeklődés. Ez fontos és nagyon jó! A kész szülési tervek viszont túl “egy kaptafára” mennek. Sokkal jobbnak tartom a választott kollégával (szülésznővel vagy szülész-nőgyógyásszal) megbeszélni, hogy mik a lehetőségek, és a várandós mit szeretne.

Az a legjobb, ha a családok már a várandósság előtt vagy a várandósság kezdetén szülészeti intézményt választanak. Nézelődjenek, érdeklődjenek, hol mit lehet, milyen a szemlélet, mire van lehetőség. Érdemes részletekbe menően tájékozódni és a szülésben részt vállaló kollégákat gondosan kiválasztani. Azt hiszem, ebben az esetben az előre gyártott “sablon” szülési tervre sem lesz szükség. Sokkal inkább személyre szabott gondoskodást követő, valóban az adott várandós számára összeállított terv tud születni.

Nagyon fontos, hogy ne felejtsük el: ez valójában csak egy terv, aminek bár vannak sarkalatos pontjai, de a szülés lefolyását maga az élet írja. Ezért is fontos, hogy az asszonyok a saját szemléletünkhöz közelálló segítőket találjanak. Akárhogyan is alakuljon végül a szülés, az élmény az övék legyen.

Országos szinten 30% fölött van a császármetszések aránya. Hogyan alakul ez a szám a Szent Imre Kórház szülészetén? Van-e nálatok lehetősége a császármetszésen átesett anyának a következő babát hüvelyi úton szülni?

Egyfelől a magyarországi császármetszési átlag sajnálatos módon követi „világi trendet”. Másrészről a szülészeti ellátásban két uralkodó irányzat van: az egyik a minimál-stílusra hajazó, minél természetesebb szüléskísérés, illetve a másik az erősen medikalizált modell.Ritka a kettő közötti átmenet. A Szent Imre Kórházban nemrégiben vezetőségváltás történt, és most mindenki keresgéli a helyét. A tavalyi évben a császármetszések aránya 19% körül alakult, ami jelenleg emelkedni látszik. Egyelőre mi is várjuk a véglegesen kialakult protokollokat és irányzatot.

A Szent Imre Kórházban van lehetőség a császármetszés utáni hüvelyi szülére. Azt javaslom, hogy a szülők olyan segítőt keressenek, aki „jártas” a császármetszés utáni hüvelyi szülés (VBAC) kísérésében, és nem csak elméletben támogatja. A VBAC egyébként is egy lehetőség, nem cél, vagy követelmény.

Havonta, átlag hány kisbaba születésénél vagy jelen? Tartod-e a kapcsolatot azokkal a szülőkkel és kisbabákkal, akiknek jelen voltál a szülésénél? Hol tárolod, hova teszed annak a sok-sok kisbabának a fotóját, amiket emlékbe adnak neked a veled szült anyák?

Jelenleg GYED-en vagyok a legkisebbemmel. Szeptemberben megyek majd vissza dolgozni, és meglátom, hogyan alakul a munkám. Régebben sem vállaltam 5 szülésnél többet. Fontos, hogy minden általam elvállalt asszonyra jusson elég időm, hogy valóban együtt tudjunk a várandósságra, szülése hangolódni. Van, akivel „szorosabb” kapcsolatom lesz, és van, akivel nem találkozom többet a szülés után.  Ha kapok fotókat és történeteket, azokat nagyon szeretem, és egy dobozban gyűjtögetem. Folyamatos tervben van egy „igaz” album összeállítása is.

Olvasd el a bábaportré sorozat további részeit is a Dúla blogon! Beszélgetés Rákóczi Ágnessel – 1.rész és Beszélgetés Rákóczi Ágnessal – 2.rész

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!

Fájni fog a szülés? Hogyan fogom bírni a vajúdás alatti méhösszehúzódásokat? Mit fogok érezni a kitoláskor?

Azt hiszem, ez az a téma, ami minden várandós édesanyát érdekel és érint. A szülési fájdalomról mindenki hallott, a többedszer szülőknek pedig saját tapasztalatuk is van erről a testi érzetről. A kismamák véleménye ráadásul eltér, hogy a természetes módszereket vagy a gyógyszeres fájdalomcsillapítást részesítik előnyben.

A vajúdáskor érzett fájdalmat az egyre erősödő méhösszehúzódások és a méhnyak tágulása együttesen okozzák. A méh izmai megfeszülnek és keményen dolgoznak, miközben a méhszáj is kitágul, hogy végül megszülethessen a várva várt kisbaba.  A kitoláskor a hüvely tágulása, illetve a medencefenék és a gát területének feszülése okozza a fájdalmas érzést. Ugyanakkor kivételes is ez a fájdalom, mert nem betegséget, hanem a női test csodás életadó képességét jelezi. Ha szeretnél még többet olvasni a szülési fájdalom természetéről, ajánlom figyelmedbe a Kismamatitkok ezzel kapcsolatos cikkét.

A természetes fájdalomcsillapítás módszereiről már írtam a Dúla blogon. Ide tartozik a támogató és elfogadó környezet és kísérők kiválasztása, a nyugalom és pihenés a korai vajúdás időszakában, a vajúdási és kitolási testhelyzetek szabad megválasztása, a jó légzéstechnika, a szülés alatti masszázs, illóolajok és meleg víz alkalmazása, a muskotályzsályás borogatás és a homeopátia. Lehet akupresszúrát, TENS (elektrostimulációs) készüléket vagy (ön)hipnózist is alkalmazni, ezek mind segíthetnek a kontrakciók által okozott fájdalom elviselésében.

Szinte végig vajúdólabdán ültem, párom mögöttem. Minden összehúzódás alkalmával friss levegőt fújt a tarkómra, vizes ruhával borogatott, vizet hozott. Volt, hogy orvosom masszírozta a derekamat, tökéletes fájdalomcsillapító volt!

Kriszti Marci születéséről

A gyógyszeres fájdalomcsillapításnak többféle módszere létetzik. A régebben gyakran alkalmazott kéjgáz használatakor a vajúdó egy speciális készülék segítségével nitrogénoxidul és oxigén keverékét lélegzi be a kontrakciók alatt, aminek hatására bódult állapotba kerül. A módszer előnye, hogy könnyen, a szülő nő által adagolható, és hamar kiürül a szervezetből, ugyanakkor a méhlepényen átjutva a babára is hatással lehet.

A kábító hatású fájdalomcsillapítókat (pl. Contramal, Nubain stb.) az izomzatba fecskendezik, illetve intravénásan adagolják. Erős fájdalomcsillapítók, gyorsan hatnak, és kábultságot, bódultságot okoznak – mintha “kiütnék” a vajúdó anyát. Számos mellékhatásuk mellett a kisbabába átjutva alkalmazkodási és légzési nehézségeket okozhatnak, ezért használatukkor nagy körültekintésre van szükség.

Közben megérkezett a doktornő is, ő is megvizsgált, kérdezte, hogy kérek-e fájdalomcsillapító injekciót. (Spirális és epidurális érzéstelenítés nincs ebben a kórházban, mondjuk én nem is akartam kérni.) Mondtam, hogy nem szükséges, ennek fájnia kell és kész, annyira azért nem elviselhetetlen. A doktornő szerint azért csak fogadjam el, nem is a fájdalom miatt, mert csillapítani nem nagyon fogja, viszont segít ellazítani az izmokat. Oké, jöjjön. Hát, a fájdalmat tényleg nem csillapította…

Eszter Attila születéséről

A szülészeti gyakorlatban igen elterjedt fájdalomcsillapító technika az epidurális érzéstelenítés (EDA). Ilyenkor a vajúdó előbb fiziológiás sóoldatot kap infúzióban, majd az érzéstelenítőt egy nagyon vékony csövön keresztül két csigolya közé beszúrva az epidurális térbe adagolják. Az epidurális érzéstelenítés koraszülés, toxémia és egyes szemészeti betegségek esetén jó hatású, de rutinszerű alkalmazásával dúlaként nem értek egyet. A fájdalmat hatékonyan csökkenti, ugyanakkor vérnyomásesést és a folyadéktöbblet miatt ödémásodást okozhat, ráadásul gyakran további beavatkozásokat (oxitocin bekötését, folyamatos ctg-s monitorizálást, műszeres szülésbefejezést) generál, és a kitolási szakot is meghosszabbíthatja. Az EDA az első szoptatására is hatással van: a többlet folyadékmennyiségtől megduzzadt mellre nehezebb rátenni az újszülött babát.

Aztán elérkezett az epidurális érzéstelenítés, amitől meglehetősen tartottam, ugyanis derékproblémáim vannak. Megtörtént a tű beszúrása – ekkor egy picit megkönnyebbültem. Egyáltalán nem volt olyan vészes, mint amire számítottam. Amikor megkérdezték, hogy érzem-e a zsibbadást, igazából fogalmam sem volt, hogy mit és mennyire kell ilyenkor érezni. Szó szót követett, kiderült, hogy nem jól adták be az érzéstelenítőt… Újra kezdődött az egész, de ez már szerencsére sikeres volt. Teljesen elzsibbadtam.

Nóra Benedek születéséről

A szülés előtt nagyon fontos, hogy átgondold, milyen fájdalomcsillapítás jöhet szóba nálad. Beszéld meg orvosoddal, szülésznőddel, dúláddal, mérlegeld az adott fájdalomcsillapítás előnyeit és hátrányait, mert csak így tudsz jól dönteni. Minden várandós kismama más és más, egyéni igényekkel, kívánságokkal és előtörténettel, és a fájdalomcsillapítás terén sem jók a rutin megoldások.

Két további cikket ajánlok figyelmedbe, amik segítenek a mérlegelésben:

• A szülési fájdalomcsillapítás hatása a szoptatásra – Rózsa Ibolya cikke
• Könnyebb szülés, könnyek nélkül – beszélgetés Dr. Siklós Pállal, a Szent István Kórház szülész-nőgyógyász főorvosával, a Boldog Születésért Alapítvány oldaláról

Olvass még többet a vajúdásról és szülésről a Dúla blogon!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!

]]> http://lenardorsi.hu/szules-alatti-fajdalomcsillapitas/feed/ 0 http://lenardorsi.hu/kriszti-kismamanaploja-16-20-het/ http://lenardorsi.hu/kriszti-kismamanaploja-16-20-het/#comments Mon, 02 Apr 2012 08:28:44 +0000 Orsi http://lenardorsi.hu/?p=7730 Egy hónappal ezelőtt olvashattad a Dúla blogon Kriszti kismamanaplójának előző részét. Azóta Kriszti a 2. trimeszterbe lépett, és nehézségekkel,  fogfájással, de örömökkel is tarkított volt számára ez a pár hét.

A negyedik pocaklakónkkal a 16. hetet ugyanúgy kezdtem, ahogy a többivel: AFP-szint vizsgálattal. A különbség az volt, hogy az orvosom egyáltalán rá sem tekintett az eredményre. Végre eljött ez az idő, hogy a gyakorlatban is feleslegesnek tartják ezt a vizsgálatot, no nem annyira, hogy magát az e célból végzett vérvételt is elhagyják. Valóban energiával telítettebb lettem, valóban kezemben volt az életem irányítása. Egészen addig, amíg különböző fájdalmakkal nem kellett szembenéznem… A következő négy hétben volt egy erős derékfájásom, ami évente egyszer szokott érkezni. Valamiféle becsípődés ez, ami egy rossz mozdulat, hajolás eredménye, és ahogy jön, úgy múlik el – nagyon hirtelen. Ugyanez történt a lapockámnál is egy hétre rá, tenni ezzel sem tudtam semmit, ugyanúgy próbáltam használni, mint máskor, nagy felszisszenések mellett, vártam, hogy múljon. Na és a következő, borzalmasabb fájdalom, ami elért, a fogfájás volt. Nem akartam én megvárni azt, hogy meg is fájduljon a fogam. Kaptam időpontot a fogorvosomhoz már egy hónappal előbb, mert érzékeny volt hidegre, nyomásra. Aztán egyszer csak a megbeszélt időpont előtt egy héttel úgy gondolta, hogy elkezd fájni. Először csak kicsit, másnap már nagyon, na ekkor már fájdalomcsillapítót kellett bevennem, nem használt az anno jógán tanult mély belégzés és a fájdalom sötét füstként való kifújása. Fájdalomcsillapítót erős lelkiismeretfurdalás mellett. Harmadik nap már 2-3-at vettem be, és oda jutottam, hogy már nem is használt. Ez volt az a pont, amikor felhívtam a fogorvost, hogy nem tudok várni egy hetet, legyen szíves fogadjon. El kellett távolítani a fogam idegeit, amiből alig élt egy pici, de az gyulladt volt. Az ideiglenes tömés után gyökértömés, majd végleges következett, így háromszor sikerült kapnom érzéstelenítőt is. Azt mondta a fogorvos, hogy ezt szabad és se a babának, se nekem nem lesz tőle bajom, de én akkor is gyógyszerektől szűzen szeretném, ha lehet, kihordani a babát, úgyhogy nehéz volt elfogadnom ezt a helyzetet. A slusszpoén még az lett, hogy mire ez a fogam elkészült, a másik oldalon is érzékeny lett az egyik fogam, majd le is tört belőle egy darab. Megelőzendő a nagyobb bajt, a fájdalmat és további fájdalomcsillapítók adagolását, rögtön mentem azzal is fogorvoshoz, egyszeri alkalom, egyszeri érzéstelenítő-adag arra elég volt.

Mindezek mellett pici baba határozott mozgásokat produkált, ezt a 16. héttől már bizton állíthattam. Mondtam is a családnak, persze a gyerekek rohantak, hogy foghassák, érezhessék, de el kellett őket szomorítanom, hogy még nem lehet, főleg, hogy van kívül felette még egy jelentős vastagságú melegítő réteg. :-) Ezek miatt a pluszkilók miatt az igazi babáspocak-formára még várnom kellett. Ha valaki nem tudta, hogy babánk lesz, csak pár pluszkilóra figyelt fel. Tudom, ez hiúsági kérdés, de picit bántott, hogy az előző várandósságok miatt megnyúlt bőr miatt már ugyanolyan igazi pocakom nem lesz, mint az első babánknál, Marcinál volt. És ennek a megnyúlt bőrnek a súlya sokszor okozott egyfajta nehéz érzést az alhasnál, nagyon kellemetlen volt. Először nem is tudtam beazonosítani az okát, féltem, hogy esetleg a méhszájjal lesz gond. Miután rájöttem, hogy ez lehet az oka, megnyugodtam, ritkábban is éreztem az ilyenfajta panaszokat. Szülésznőm javasolta, hogy kapható egy hastartó ilyen esetekre is, amit gondolom szoktak ajánlani a várandósság vége felé is. Végül is nem szereztem be, mert az sem jó, ha ehhez hozzászokik a szervezet, a pocak. Helyette igyekeztem többet pihenni.

A 19. hét vége felé voltam az aktuális ultrahangvizsgálaton. Nagyon vártam, most már kevesebb félelemmel, mint az elsőt. Éreztem többször, hogy mocorog, tudtam, hogy él és virul. A hitem meg elég erős volt, hogy ne aggódjak előre azon, hogy esetleg valami fejlődési rendellenessége van vagy beteg. Nyugodtan tudtam előtte újságot olvasni, valahogy kész lettem volna elfogadni a rossz hírt is, persze letört volna. Aztán minden rendben volt, a korához megfelelően fejlettnek látta az orvosom. A vizsgálat közben a babóca egyszer a fejéhez kapott, vagy szalutált – üdvözölt minket. Nagyon jó érzés volt újra látni, hogy ott él bennem, én éltetem, mocorog, élvezi az életét. A nemére most sem kérdeztem rá, bár az orvosom mondta, hogy látja, fiú vagy lány. Szóval ő tudja. Ennyire még sosem érdekelt, a maradék 1-2 percben alig tudtam visszatartani a kérdésemet, hogy na akkor most mink lesz. Ott volt egy méterre tőlem egy ember, aki már tudja, hogy kisfiunk vagy kislányunk lesz. Izgalmas helyzet, de kibírtam, és enélkül az információ nélkül mentem haza. Otthon annak is örültek, hogy egészséges a babánk. Sokan furcsállják, hogy ha itt a lehetőség, miért nem kérdezünk rá a nemére. Egyrészt a lényeg az, hogy egészséges legyen, másrészt mi van, ha tévednek esetleg, harmadrészt pedig már háromszor kipróbáltuk, hogy születéskor derült ki a neme, és az annyira jó érzés volt! Az első babánknál is pl. jó volt az utolsó tolófájásoknál még az a plusz izgalom a téma körül, hogy vajon Marci vagy Eszter lesz a neve.

A nevek – a nevekről majd legközelebb. :-)

Olvasd el a kismamanapló korábbi részeit is!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!

]]> http://lenardorsi.hu/kriszti-kismamanaploja-16-20-het/feed/ 0 http://lenardorsi.hu/meg-tart-a-jatek/ http://lenardorsi.hu/meg-tart-a-jatek/#comments Mon, 26 Mar 2012 09:42:10 +0000 Orsi http://lenardorsi.hu/?p=7969 A kismama masszázs utalvány nyertese: Dánielné Garai Ágnes. A mese cd nyerteseit pedig e-mail-ben értesítem. Köszönöm, hogy velem játszottatok.

A héten várom még a Ha én ezt a szülés előtt tudtam volna… tapasztalat-megosztó pályázatra az írásokat. Írd meg, hogy Neked mi volt a legmeglepőbb vagy a legnagyobb újdonsággal szolgáló dolog a várandósság és szülés idején!

Kedvcsinálónak pedig hoztam egy pár gondolatot az eddig beérkezett szép számú és tartalmas írásokból:

Nekem a nagy meglepetés a víz volt… A magyar nyelv kicsit elsumákolja ezzel az “elfolyt a magzatvíz” kifejezéssel, ami valójában történik. Mert valójában nem elfolyik, hanem elkezd folyni. És nem is folyik, hanem ömlik – főleg az elején.

Judit

Ha eldöntötted, hogy szoptatni akarod a babád, mindenképp tájékozódj a szoptatási praktikákról már jóval a szülés előtt. Készülj, másképp könnyen elbizonytalanodsz, ugyanis a kórházi nővérkék és védőnők nem mindig szoptatáspártiak. Sőt, a kerületi védőnő és gyermekorvos sem, aki egy-kettő rád mondja, hogy nincs elég tejed.

Judit, az 5 hónapos Anna anyukája

Második szülésemre felkészültem, hogy nem lehet háborítatlan egy sürgősségi kórházban. Mégis nagyszerűen sült el, mert bábához, nem pedig nőgyógyászhoz ragaszkodtam. Nem volt sürgetés, és nem volt tumultus. Éjjel szültem, hétvégén, tanoncok nélkül. A dúlám nem lehetett velem, de igyekezett az űrt egy műtős nővér pótolni. A harmadik babám érkezésekor szeretnék egy dúlát, aki érzelmileg is támogat – főleg a szülés utáni órákban, napokban.

Fruzsina

Ha kedvet kaptál, küldd el Te is az írásodat a dula{kukac}lenardorsi{pont}hu címre még a héten!

Nézd meg, mit nyerhetsz!

Még mielőtt a szülés napjára térnék rá, az előzményeket is megosztanám veletek. A 29. héten kezdődött a kálváriám, hiszen addig a pillanatig minden teljesen rendben volt a babával és velem is. Egy kontrollvizsgálaton kiderült ugyanis, hogy mostantól fekve kell átvészelnem a hátralévő időt, ha nem akarom, hogy idő előtt érkezzen Mira baba. Mintha pofon ütöttek volna… Még 1 héttel később is azt hittem, ez nem végleges, csak pár hétről lehet szó… De a doktornő annyira komolyan rám ijesztett a teljesen nyitott méhszájjal, hogy el kellett higgyem. Pár nap alatt 3-4 kg-t fogytam, gondolom a mozdulatlanságtól, étvágytalanságtól, és folyton aggódtam, ha éreztem a keményedéseket. Egyedül-otthon-állandó aggodalommal a fejemben, rádöbbentem, hogy én ezt így nem fogom tudni végigcsinálni. Féltem, hogy még 2 hónap fekvés után semmi erőm nem marad megszülni babókát, és a feszültség-nehogy előbb megszülessen, mint kellene- teljesen felőrölt.

Ekkor jött az a gondolat, hogy keresek egy dúlát, aki választ ad a kéréseimre, segít feldolgozni, mi a lehető legjobb, amit ebben a helyzetben tehetek magunkért. Így ismertem meg Orsit, aki többször eljött megmasszírozni, közben pedig a szülésről beszélgettünk. Ha kérdésem volt, vagy úgy éreztem megint pánikolok, felhívhattam Orsit, aki mindig megnyugtatott. Közben orvost is váltottam: Orsi segítségével megtaláltam azt a kórházat, és orvost, akik az én elvárásaimnak a legjobban megfeleltek. Mivel a babám végig farral volt lefelé, nem láttam esélyét, hogy más kórházban természetes úton szülhetnék, így az István Kórházat választottam.

A 2 hónap tehát folyton aggódással telt, hiszen rengetegszer keményedett a hasam, a Spiropent,a Magne B6 és Magnézium szedése ellenére.

A 37. hét elején egy ctg vizsgálat sűrű fájásokat mutatott ki, az orvosommal konzultálva kiderült, hogy ezek még csak jósló fájások, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy milyen közel van a szülés, de szerintem a doki sem…. :) Mondjuk azt azért elárulta, hogy ha elindul, akkor viszont gyors lefolyású lesz, mert a tágulás jó része nálam már lezajlott.

Az még hozzátartozik a dologhoz, hogy tervbe volt véve e hét csütörtökjén, hogy megpróbálják megfordítani a babát, amit szinte egyedül csak az István Kórházban csinálnak… Emiatt is aggódtam, hogy jó döntés-e, vagy sem. Végül nem került rá sor, mert a főorvos nem látta szükségét: elég kicsi a baba, jó pozícióban van, ha így marad, márpedig igen, mert nagyon be volt ékelődve, és lent is volt már – azt mondta meg tudom szülni. :)

Tehát így jöttünk haza a kórházból, kicsit megkönnyebbülve… Valahogy éreztem is, hogy mintha elengedtem volna valamit, most már kicsit bizakodóbban néztem a hátralévő hetekre. Az orvos megengedte, hogy szép lassan mobilizáljam magam. A hétvégén már úgy láttam, hogy talán túl gyors volt a mobilizálás… Egyre jobban éreztem, hogy ott lent nagyon nyom a gyerek. :) Sűrűn keményedek, voltak néha éles nyilallások, de nem vettem nagyon komolyan, mert eddig is voltak hasonlóak.

Eljött a vasárnap, május 15-e. Párom még aznap is dolgozott, úgy du. 3 körül érkezett haza a munkából. 5 körül vidáman hozzákezdtünk pudingot főzni, mert én ezt kívántam. Vaníliásat csináltam, de muszáj volt még csokisat is… :) Ám Zolit megkértem, hogy folytassa, mert sokat voltam fönt napközben és elfáradtam, és akkor éreztem egy nagyon éles fájdalmat is, kicsit meg is ijedtem, de még mindig nem ismertem fel a jelet… Lefeküdtem a kanapénkra, pihengettem….. 18 óra volt. Egyszer csak érzek egy nagy fájdalmas, éles pukkanást, aztán pedig, hogy elönt a melegség… Úristen!! Elment a magzatvíz – kiabáltam Zolinak. Odaszaladt…. és kérdezgette, hogy biztos? Akkor most megyünk szülni? Látszott, hogy teljesen leblokkolt. :)Én pörögtem, gyorsan tárcsáztam a dokit, hogy készülődjön, Orsit is hívtam, hogy mi a helyzet. :) Lezuhanyoztam, felöltöztem, előkészültünk a csomagokkal, és úgy háromnegyed 7 körül elindultunk a kórházba. Mondanom sem kell, hogy a pudingba bele sem kóstoltam… :( Nem voltam éhes.

Fél 8 körül érkeztünk, Orsi is utánunk jött meg nem sokkal. Ekkorra már 3 perces fájásaim voltak. Kaptunk egy szülőszobát, ahol rögtön CTG-re kötöttek, megvizsgáltak és kiderült, hogy a tágulás 3 ujjnyi. Intenzív volt végig a fájdalom. Kimentünk Orsival a tusolóba, ott nem tudom meddig folyattam a vizet a pocakomra – nagyon jólesett egy darabig. Aztán úgy emlékszem már nehezemre esett az állás, próbáltam ülni a labdán, de nekem valahogy olyan érzésem volt, hogy visszanyomná a gyereket belém… :) Úgyhogy egy idő után fekve maradtam. A bal oldalamon ült Orsi, aki a fájásoknál muskotályzsályás borogatást tett a pocakomra, ami isteni volt! :) Jobb oldalamon pedig párom fogta a kezem mindvégig. Arra emlékszem csak, mert már kicsit összemosódnak az emlékek, hogy valami megfoghatatlan erő volt velem. Nem tartom magam lelkileg egy erős embernek, de ott és akkor erős voltam. Tudtam kik vannak velem, mi zajlik körülöttem – bár egy idő után nehezemre esett kommunikálni. Nehéz elmondani szavakkal, de mintha a testem és én külön váltunk volna. Könnyűnek éreztem magam lelkileg, az agyam azt üzente, hogy kapcsolj ki, koncentrálj, de nem erőlködve, csak lazán, átélni és nem túlélni a test nehéz fájdalmait.

Sokáig csak mi hárman voltunk a szobában. Időnként megjelent egy szülésznő, majd utána az orvosom, szépen tágultam. Teltek a percek, de nálam megállt az idő…..

Aztán éreztem, mintha nyomnom kéne… de még nem mertem. Épp jött az orvosom, vagy Orsi kiszólt, hogy akció indul. :) Így hát elkezdődött a kitolási szakasz, ami szinte már olyan volt, mintha megfutnám még egyszer a győzelem körét. A fájdalom más volt, emlékszem, mélyről jövő torokhangokat hallattam. Amikor kint volt a popója, a doktor mondta, hogy nyugodtan simogassam meg, erőt fog adni. Így tettem… sikamlós, meleg, nyálkás és puha volt… :)

Nemsokára megszületett kicsi Mira… minden komplikáció, rásegítés nélkül kerek 4 óra leforgása alatt 22:05 perckor – a csoda, melyet neve is fémjelez. A gyönyörű kisbabám, akivel már nem egy testben vagyunk, fura volt… Mintha el sem hinném, hogy ő itt van már velünk. Hogy már túl vagyok rajta, de mégis hiányzik az az egység. Aztán rádöbbenek, hogy még csak most kezdődik el… és belül izgatott és üres vagyok, kicsit elveszett, de már nem vagyok egyedül. :)

A cirka 9 hónap távlatából visszatekintve, emlékszem szülés után is azt mondtam, hogy bármikor végigcsinálnám. Biztos minden szülés más, függ a fizikai erőnléttől, kortól, adottságoktól. Én sem hittem el eddig, de legjobban valóban az agyban dől el. Talán szerencsés is voltam, mert hirtelen történt, és nem rákészülve a túlhordás nehézségeivel. Összegezve minden úgy volt jó, ahogy történt. A mi hármasunk a szülőszobán és a doki, egyszerűen mindenki hiányzott volna, ha nincs ott. :)

Az úton hazafelé a kórházból olyan érzések törtek rám, hogy úristen, anya vagyok!? Jól fogom csinálni? Fogom tudni éppen miért sír babóka? Aztán mikor leparkoltunk, a rádióban éppen Andrea Bocelli Time to say goodbye című dala ment. Úgy zokogtam, hogy alig tudtam abbahagyni… Megsirattam addigi életünket, 1 éves házasság és 10 év együttélés volt a hátunk mögött, amit megkoronázott Mira baba érkezése… Család lettünk, így lett teljes az életünk. Amikor anyukám legelőször meglátogatott minket a szülés után, megöleltem és csak sírtam. Az a kapocs, ami anya és gyermeke között van, ilyenkor még erősebbé válik… Könnyek között elmondtam neki, hogy olyan volt az egész szülés, mintha már megtörtént volna velem egyszer… a saját születésemkor.

Köszönöm a páromnak, Orsinak a rengeteg szeretetet, odaadást, és mindent amit tettetek értem, értünk…

Olvasd el a többi dúla által kísért szülés történetét is!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!

Úgy hozta az élet, hogy már 30-as éveimet tapostam, mire édesanya lettem.

Addigra már elég sok tapasztalaton túl voltam: elvégeztem jó pár felsőfokú iskolát, másoddiplomákat szereztem (köztük többet párhuzamosan, munka mellett); dolgoztam vezetőként, felelős beosztásban – szóval az életem nem szűkölködött sem feladatokban, sem kihívásokban, sem felelősségben. És én mindig helytálltam.

Alapvetően nagyon racionális voltam, amolyan „észlény” a szónak abban az értelmében, hogy szinte mindent „agyban” döntöttem el, tudatosan kontrolláltam stb. Határozott és pontos elképzeléseim voltak a világról és arról, hogy a dolgoknak hogyan kell lenniük, mi hogyan helyes stb.

Amikor babát vártam, szokásomhoz híven igyekeztem mindent előre kitalálni, eltervezni, mindenre felkészülni (akkor azt hittem, tudom, mi vár rám :-). Ez a felkészülés a saját elképzeléseimhez mérten egész jól sikerült: voltunk szülésfelkészítő előadásokon, még szülőpozíciós jógán is; jártam kismama jógára, olvastam sok mindent a szoptatásról, volt egy remek és megértő nőgyógyászom; sokat hintaszékeztem (mert az jót tesz a babának…), sokat hallgattam ellazító zenéket, beszélgettem a csöppséggel, meséltünk neki, még baba-mama kapcsolatanalízisre is jártam…. Szóval megtettem mindent, hogy felkészülve várjuk ŐT.

Aztán megszületett. Ez volt az első, ami váratlanul ért: a szülés maga. Hiába olvastam és hallottam rengeteg mindent róla, hiába készültem rá, hogy hogyan lesz… A szülés maga közel sem úgy történt, ahogyan terveztük, nem úgy, ahogyan szerettem volna. Ez volt addigi felnőtt életemben szinte az első olyan komoly esemény, amikor az irányítás kicsúszott a kezeim közül és tehetetlennek éreztem magam.

De túl voltunk rajta és egészségesen született meg a lányunk: csak ez számított.

Aztán szembe találtam magam egy újabb ismeretlen helyzettel: milyen az, ha rám van bízva egy törékeny élet, egy csöppség, aki ismerős, mégis idegen. És ismét szembe találtam magam a problémával: hiába olvastam és tanultam rengeteget, ez a napi gyakorlatban vajmi keveset számított… Fáradt voltam, kialvatlan, úgy éreztem, nem vagyok elég jó anya. Ismeretlen volt számomra az érzés: bárhogy is igyekszem, mintha nem tudnék helytállni, nem jutok előbbre egyről a kettőre. Pedig azelőtt mindig tudtam, mi a dolgom, válsághelyzetben is tudtam, mit kell tenni…

Közbevetés: Mivel manapság már nincsenek (vagy csak nagyon ritkán…) nagycsaládok, így a felnövő lányoknak nincs módjuk arra, hogy testközelből lássák-tapasztalják hogyan is kell gondozni egy csecsemőt. A nagycsaládokban a kislányok gondozzák-hordozzák saját kistestvéreiket, unokatestvéreiket stb. Erre manapság nekünk többnyire nincs lehetőségünk, a saját kisbabánk az első pici baba, akivel „élesben” találkozunk, és nem mindig egyértelmű, hogyan tartsuk, hogyan fürdessük, hogyan pelenkázzuk, hogyan szoptassuk vagy mit csináljunk vele, ha sír…

Csalódott voltam és teljesen tanácstalan. Illetve hát tanácsokkal pont hogy jól el voltam látva: a rokonság, a nagyszülők mind nagyon jól tudták, mit kellene tennem és mi lenne jó nekem és a gyerekemnek…

Természetesen jó előre beszereztem a fontosabb gyereknevelési kézikönyveket – hisz addig is mindent könyvekből tanultam meg, logikus volt, hogy most is a „szakirodalom” fog segíteni… miért pont most ne működne? Mikor úgy éreztem, zsákutcába jutottam, elővettem a könyveket. Egyik ezt mondta, másik azt. Próbáltam megtalálni az arany középutat. Rémes volt…

Végtelenül csalódott voltam, sőt: olykor a saját gyerekemre is haragudtam, hogy miért nem megy ez nekünk… hogy miért nem alszik végre, hogy én is pihenhessek egy kicsit!? Ördögi körnek tűnt az egész…

Szerencsére volt egy nagyon jó barátnőm, aki egy hónappal korábban szült, mint én. Ő nagyon sokat segített: jó szóval, támogatással. Bár volt hordozókendőnk, de nem tudtuk használni. Ő mutatta meg először, hogyan kell helyesen megkötni.

Az egyik végeláthatatlannak tűnő sírós jelenet alatt próbaképp beletettem a lányunkat a hordozókendőbe. Az első perctől éreztem, hogy ez JÓ! Jó a kislányomnak és jó nekem is: mindketten nyugodtabbak lettünk. És innentől valami megváltozott bennem. Végre elkezdtem érezni, hinni és tudni, hogy IGENIS JÓ ANYA VAGYOK: időben megértem a gyermekem jelzéseit és megfelelő válaszokat tudok adni – és mivel a hordozásnak köszönhetően mindketten nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak lettünk és így én is egyre kipihentebb voltam, képes is voltam megfelelő válaszokat adni. Megnőtt az önbizalmam, végre kompetens szülőnek, jó anyának éreztem-tudtam-láttam magam.

Egyre közelebb kerültem a babámhoz. Már nem csak azt láttam benne, hogy VALAKI, aki „folyton engem akar” és mindig „kell neki valami” a nap 24 órájában, hanem végre eljutottam Hozzá, egyre jobban megismertem őt. Leomlott közöttünk a fal… és szépen idővel minden rendbe jött: bennem és bennünk.

Akkoriban talán még nem is volt számomra annyira nyilvánvaló, utólag láttam a folyamatot, hogy mindezt nagy részben a hordozásnak köszönhetem. Annak, hogy a gyermekem megkapta amire vágyott úgy, hogy közben a saját alapvető szükségleteimet is ki tudtam elégíteni (napi teendők, feladatok, kimozdulás otthonról stb.) nagyon jó hatása volt mindkettőnkre.

Az intenzív testközelség és együttlét orvosolta azt a lelki traumát is, amit a szülés alatt szereztem, ami akkoriban nem is tudatosodott bennem, csak dolgozott mélyen a lelkemben és zavart, és megakadályozott, hogy közel kerüljek saját gyermekemhez. Bűntudatom volt és magamat okoltam, hogy a szülés úgy alakult, ahogyan, nem az én korábbi elképzeléseim szerint történt, „nem sikerült jól”. Úgy éreztem, „nem teljesítettem elég jól”. Ez most sok év távlatából leírva furcsának és hihetetlennek tűnik, de valahol mélyen ilyen és ehhez hasonló érzések, gondolatok bújtak meg és kavarogtak bennem. Elképesztő, de talán még a saját kisbabámat is felelősnek gondoltam azért, hogy nem ment minden a „terv szerint”. Ma már tudom, hogy kimerülten az ember sok butaságot tud összehordani. Ezért is olyan fontos, hogy legyen valódi támogató segítség egy kismama közelében.

A testközelség segített a szoptatásban is: egyre több tejem lett és a lányunk egyre jobban gyarapodott. Ez szintén megnyugtató volt , megerősített lelkileg is és sok erőt adott.

A hordozókendővel az alvási problémák is rendeződtek, megoldódtak. Az első néhány hétben ugyanis kézben ringattuk-hordoztuk a kisbabánkat, így is aludt el, a kezünkben, de ha letettük, kb. negyedóra múlva sírva ébredt fel. Így ment ez szinte egész álló nap. A kendő azonban jó megoldásnak bizonyult: nem kellett letennem az alvó kicsit, hanem tehettem a dolgom, miközben ő rajtam pihent és szuszogott.

És hiába jöttek a mindenféle szirénhangok, hogy mi lesz majd, ha elkényeztetem, meg hogy ez nem jó neki stb. Én akkor már tudtam, hogy rátaláltunk AZ ÚTRA…

Ha voltál már várandós, aztán megszületett a kisbabád és a babagondozásba is belejöttél, akkor rengeteg tapasztalatot gyűjtöttél. Add most tovább ezeket! Hiszen biztosan emlékszel még, hogy kezdő várandósként, anyaként magad is hányszor csaptál a homlokodra, hogy “De jó lett volna, ha ezt valaki előre elmondja!”…

Bárcsak tudtam volna, hogy a vajúdás nem mindig 20 percesekkel indul. A könyvekben azt olvastam, hogy előbb 20, majd 10, aztán az 5 percenként jönnek a fájások, a hosszuk pedig egyre növekszik, és hogy az első baba megszületése általában 8-12 órát vesz igénybe. Nekem ezzel szemben rögtön 3 perces és igen erős kontrakcióim voltak, és négy óra leforgása után már a kezemben tarthattam a kisbabám.

Kati, a fél éves Brúnó mamája

Talán nem is volt ez olyan régen, így még jól emlékszel a kezdeti tapasztalatlanságra és nehézségekre.  Idézd föl magadban azokat a pillanatokat, amikor úgy érezted: “Ó, ha én ezt tudtam volna…”,  és oszd meg velünk egy hosszabb vagy rövidebb történet erejéig.

Mindenképp vigyél magaddal szopis párnát a kórházba! A szülés utáni fáradtság és a gátsérülésem miatt sokkal jobban esett a fekve szoptatás, de a kórházi nagypárnák ügyetlenek voltak, és nem tudtam megtámasztani velük a kisbabám hátát.

Sára, az 1 éves Anna anyukája

Gondolatébresztőnek a következő kategóriákat ajánlom:

• Fogantatás
• A várandósság “praktikái”
• Felkészülés a szülésre
• Mit vigyek magammal a kórházba?
• Vajúdás és szülés
• Segítőim (orvos, szülésznő, dúla)
• A vajúdás alatti fájdalomcsillapítás módszerei
• Császármetszés, császármetszés utáni hüvelyi szülés
• Kapcsolatfelvétel a babával
• A kórházban eltöltött napok
• Gyermekágy – szülés utáni első hetek

Írd meg és küldd be a történetedet a fenti kategóriák egyikének megjelölésével március 31-ig a dula{kukac}lenardorsi{pont}hu e-mail címre, és ezzel egyidejűleg iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére! Látogass el a Dúla blog Facebook-os Szép szülésélmény dúlával oldalára is.

Nagyon várom az írásokat! :-)

Sorsolás április 1-én.

Mit nyerhetsz?

• Fődíjként egy 70 perces kényeztető és ellazító illóolajos kismama vagy női masszázst

• Továbbá 1-1-et a 10 db A Nagy Mesealbum III. című mese cd-ből:

Elmúlt 11 hetes a pici a pocakban és már úgy vártam, hogy a tüneteken kívül orvos, ultrahang is megerősítse, hogy igen, létezik Ő, él és jól van. El is jött a nap, örültem: valóban férfiökölnyi volt már a méhem. Másnap ultrahangra mentem, sokat kellett várni, nem tudtam semmivel sem lekötni magamat. Nagyon aggódtam, mi van, ha nem dobog a szíve, mi van, ha a tarkóredő vastagsága nem megfelelő. Furcsa, de eddig a három nagytesójánál nem éreztem ekkora aggodalmat. Az elsőnél egyáltalán nem, aztán minél többedik baba, annál több aggodalom. Amúgy is rosszul voltam, ülni is nehezemre esett, egy ágyat kívántam magam alá. Aztán végre az én sorszámomat írták ki a képernyőre. A saját orvosomhoz kerültem szerencsére, ő szervezte így. Nagyon bízom benne és a jelenléte is már megnyugtatott. Hát még az, hogy láttam dobogni a pici szívét, egyáltalán láttam Őt, most negyedszer is elvarázsolt az egész, hogy két pici sejtből pár hét alatt egy kész ember lett minden szervével, épp csak nőnie kell. És ráadásul az egész csodából eddig mást nem éreztem, csak a rosszulléteket, a hányingert, az energia szinte teljes hiányát.

Kértem fotót a babócáról, akit végre meg tudtam mutatni a tesóinak. Előre felkészítettem őket, hogy ez nem olyan kép lesz, amit a digitális fényképezőgépünkkel tudunk készíteni, nehogy megijedjenek, vagy csalódjanak. Magyaráztam, hol a feje, gerince, karjai. Örültek, és ezek után, ha valaki jött hozzájuk játszani, megmutatták a kistesót. Ezen kívül más kapcsolat még nemigen volt a babóca és köztük, és ráadásul mindig azt látták, hogy anya fekszik, vagy ha épp csinál valamit, azt nyögve, lefelé görbülő szájjal. Igen, ők is és én is vártam már az első trimeszter megpróbáltatásainak a végét. Úgy lett elviselhetőbb ez a várakozás, hogy mindig arra gondoltam, amikor már kora esténként ágyba vágytam, amit egy barátnőm mondott: próbáljam félretenni a rosszulléteket, a fáradékonyságot, hisz minden várandós nő csodát visz végbe, így én is, csak erre koncentráljak.

Ha nem velem történik, el sem hiszem, hogy amint betöltöttük babócával a 13. hetet, egyik napról a másikra jobban lettem. Délután 2-3 óra körül vettem észre, hogy reggel óta teszek-veszek és még csak meg sem közelítettem az ágyat, ami addig elég sokszor társam volt napközben is. Milyen furcsa: amíg az ember rosszul van, utálja az egészet, várja a végét, amikor meg végre jobban lesz, észre sem veszi, nem értékeli, ez a természetes. A délutáni felismeréstől fülig szaladt a szám, örültem, végre egy nap, ami más, és mondhattam másnak is, hogy talán ez már az energiadúsabb második trimeszter kezdete. Persze óvatoskodtam, mondtam, ha majd még pár nap eltelik így, akkor merem kimondani biztosra.

És valóban jobban lettem. A szobánk festékszaga még zavart, a reggeli öklendezés lassan kopott ki, de az ágy már tényleg nem vonzott annyira.

Történt még valami, a 12. hét tájékán: az est csöndjében, nyugodt fekvés közben éreztem valamit, valami kaparászásfélét. A második babánknál éreztem ilyen korán hasonlót. Hihetetlen, hogy annyira picúrként az apró mozgásokat érzem a kissé vastag hasfalon keresztül, de ismétlődtek ezek az érzések. Sajnos az, ami később, a 30. hét után szokott lenni, hogy ha nem éreztem egész nap a mozgását valamelyik babának, akkor oldalamra feküdtem, és pár percen belül felébredt és élénken jelezte, hogy él. Ennyi idős pici magzatként ez a fajta „mozgásirányítás” még nem működik, úgyhogy várnom kellett, amíg erősödik és biztosra tudom mondani az orvosnak, védőnőnek, hogy igen, magzatmozgást érzek rendszeresen.

Úgy, hogy jobban lettem, kezdtem valóban élvezni a várandósságot, a csodát, hálás voltam, hogy ezt még egyszer átélhetem. Újra irányítás alá tudtam venni a háztartást, nemcsak muszájból csináltam a dolgomat, a gyerekekkel is szívesebben töltöttem időt, újra többet láttak nevetni. Úgy éreztem, feltámadtam, új életet kezdtem. És vártam az igazi, biztos babamozgásokat.

Olvasd el a kismamanapló korábbi részeit is!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!