Egy angyalka megérkezik

Judit kisbabája, Lizike a Péterfy Sándor utcai kórház szülészetén jött a világra. Elfolyt a magzatvíz, bementek a kórházba. A szülést nem indították meg, hanem egy pár órás várakozás után magától elindult szépen a folyamat. Ebben a kórházban gyakran alkalmazzák az epidurális érzéstelenítést, Judit is kért és kapott, aztán megszületett Lizike. Olvasd el, hogyan!

Szüléstörténet: Egy angyalka megérkezik

2012. augusztus 29-én hajnalban fél 5-kor  az otthoni ágyamban felébredtem, kimentem a fürdőszobába, és láttam, hogy elkezdett folyni a magzatvíz. Lezuhanyoztam, és kivasaltam a hajam, ki tudja, mikor tehetem meg legközelebb, majd felkeltettem Kareszt a hírrel. Nyugodtan fogadta, bár az az igazság, hogy én sem estem pánikba.

Pedig korábban elképzeltem, hogy a filmekben látott „Hú! Rohanás, sikítozás…” lesz, amikor eljön az idő. Ehelyett szépen autóba ültünk, anyósom is kibattyogott a pizsamájában a kocsihoz köszönni, integetni, majd a hajnali kezdődő forgalomban beautókáztuk a Péterfybe. A kórház közelében ingyenes parkoló nincs, úgyhogy Parkolótársaság  is kap óránként 160 Ft-ot honoráriumként.

A szülőszobába belépve szerényen kijelentettem, hogy szerintem elfolyt a magzatvíz.

– (én sem voltam biztos benne) mire azt felelték: – Ha maga szerint elfolyt, akkor az elfolyt. Öltözzön át, megvizsgáljuk a baba szívhangját, és innen már csak gyerekkel megy haza. Felvették az adataimat, majd irány az ágy, megnézték a baba szívhangját, ami rendben volt, a kézfejembe branült tettek és nemsokára megjelent a választott orvosom is.

Ultrahangot készített, amiből megállapította, hogy a  baba még nem indult útnak, a fejecskéje 9 cm-es, és minden oké. Kareszt megkértem, hogy hozzon nekem a boltból kaját. A nappali ügyeletes szülésznő, Éva vett a szárnyai alá. Nem voltak fájásaim, úgyhogy a doki azon gondolkodott, hogy oxitocin-t adjon-e, hogy legyenek.

Mondtam Évának: – Nem baj, ha nincsenek fájások, anélkül is szívesen szülök. Mosolygott: – Márpedig anélkül nincs szülés. Kérdeztem tőle: – Reggelizhetek? – Nem. – Kalácsot és joghurtot szeretnék enni, én kaja nélkül nem fogom kibírni. – Jó, de nagyon-nagyon keveset – mondta.

Aztán az orvos mégis úgy döntött, hogy nem avatkozik be mesterségesen oxitocinnal,

hanem a természetre bízzuk a fájások megindulását. Ezt örömmel hallottam, és ez várakozással járt. Két dolgot kellett tennem: 1.) Sokat sétálni, lépcsőzni, 2.) 20 percenként szívhangvizsgálat miatt megjelenni a szülőszobán. Kellemes hangulatú egyágyas szülőszobák vannak ott szép színű falakkal és szép képekkel.

Délben a doki közölte a döntését: – Holnap reggel 6-ig várunk, ha addig nincs fájás, akkor beindítom a szülést. Utána ő elment a kórházból, és kérte a szülésznőket, hogy szóljanak neki, ha változás van.

Éva hozott nekem kétfogásos ebédet. Csodálkozva kérdeztem: – Hogyhogy most kapok ebédet? Reggelizés ellen nagyon tiltakoztatok. – Azért, mert reggel még volt esélye, hogy oxitocint kapsz, és azelőtt nem szabad enni.

Ahogy kérték, lépcsőztem hűségesen, jártam a szívhangvizsgálatokra, és szedtem félóránként egy Éva által ajánlott homeopátiás bigyót. Délután fél 5-ig semmi változás nem volt, csak a magzatvíz folyt belőlem hevesen. Akkor Karesz hazament, hogy kipihenje magát, és megbeszéltük, hogy hívom majd, amikor megindul az „action”.

Töprengtem, hogy nincs-e veszélyben a baba ilyen magzatvíz folyás mellett. Amikor rákérdeztem, megtudtam, hogy a baba két burokban van, és most még csak a külsőből szivárog a víz, azaz a baba még éli világát a méhen belül. Este fél 8-kor eldöntöttem, hogy eszek, lezuhanyzok, majd alszom egy jót, és kipihenten vágok neki a szülésnek reggel.

A vacsorám utolsó falatjai közben olyan görcsöt éreztem jó egy percen át az alhasamban, hogy azt hittem, kiesik a szemem. Aztán ez ismétlődött 10 percenként. Így ballagtam el zuhanyozni. 9-kor szóltam az éjszakai szülésznőnek, Beának: – Van valami!

Megvizsgált, méhszáj egy ujjnyinál több, baba elkezdett lefelé ereszkedni.

Na, onnantól fogva jöttek a fájások. Ezt úgy kell elképzelni, mint a menstruációs görcsöt 50-szeresen, és amikor fájás volt, csak arra tudtam figyelni, eggyé váltam vele. Aztán egyik pillanatról a másikra elmúlt, de annyira, hogy el sem tudtam képzelni, hogy milyen az, amikor fáj. Rám kötöttek különféle drótokat fájás méréséhez meg egyebekhez.

Éjjel 11 óra után mondta Bea, hogy szólhatok apukának. Meg is tettem, és arra emlékszem, hogy Karesz kifogásolta, hogy miért csak most szólok, hiszen ő messziről jön, tudhatnám. Egy óra múlva ott is volt.

Akkor már 5-6 percenként jöttek a fájások, és fél perc – egy perc hosszúságúak voltak.

Ilyenkor hangosan mondtam a másodperceket. A fájdalmat hihetetlenül jól viseltem így, hogy hangosan mondtam közben, hogy egy, kettő, három… stb., még mosolyogtam is, mert annyira izgatott voltam, hogy egy új élet kezdődik hamarosan!

Az epidurál kérése egyedi, én kértem. Nem tudom, jó döntés volt-e a baba megszületése szempontjából, de a beadás nagyon fájt. Az ágy szélére kellett ülnöm, Bea mellkasára nyomhattam a fejem, így segített, támasztott. Sovány testalkatú vagyok, és úgy éreztem, az orvos véget nem érően matat a derekamnál fájdalmasan, el is dőltem a gyengeségtől.

Ismerek olyat, akinek nagyon bevált az érzéstelenítés, úgyhogy ez is egyedi lehet, mint minden. Miután újra éber lettem, Bea azt mondta, hogy a baba olyan szépen ereszkedik be a helyére, mintha könyvből olvasná, hogy mit kell csinálni. Úgyhogy reggel háromnegyed 5 után jött egy felkiáltás: – Hívjátok a doktor urat!!

Akkor megijedtem, úgy éreztem magam, mint egy film főszereplője, hogy Atyaég, nekem most csinálnom kell valamit! Valami erőset! Az volt az érzésem, hogy eddig csak passzív szereplő voltam (ideértve a várandósságot is), de most tennem kell nekem is valamit!

Lizike (a baba) és Bea segítségével elkezdtem a kitolásokat.

5-6 nyomás után kicsusszant a kicsi lány, felejthetetlen látvány és pillanat volt!

Mi volt a legeslegelső gondolatom, amikor megláttam? „TÖKÉLETESSÉG!” Most is megkönnyezem, ahogy írom. Kis sapkát kapott, a mellkasomra tették, sikerrel elérte a cicimet, nem is volt gond a szoptatással utána 13 hónapig. Karesz elvágta a köldökzsinórt, aztán kiment az újszülöttesekkel, akik megtörölgették, megmérték Lizikét. 2450 gramm és 53 cm.

Engem közben az orvos varrta össze a gátmetszés helyét, én ordítottam, nekem még életemben nem fájt semmi így. A doki reakciója: – Hölgyem, nem értem, miért kiabál, ennek nem kell fájnia. – Az lehet, de én akkor is így reagálok!!

Azért esett rosszul az orvos flegmasága, mert a szülés során eddig nem ordítottam, nem hisztiztem, hanem fegyelmezett, mondhatom mosolygós voltam végig.  (5 nappal később kiderült, hogy az érzéstelenítés egyik vivőanyagára allergiás vagyok, begyulladt az a terület, de ezt nem tudtam még akkor, hogy ezért fájt elviselhetetlenül az összevarrás.)

Aztán Karesz visszatért a karjában a bebugyolált Lizikével, másfél óráig hármasban hagytak bennünket a szülőszobában, közben a szülésznők be-bejöttek ellenőrizni ezt-azt, meg már nem emlékszem. Nagyon fáradt voltam. Aztán kerekesszékben eltoltak az újszülött osztályra, ahol kétágyas szobában voltam egy császármetszéssel szintén aznap szült anyukával. Azonnal elaludtam.

A többi már az új élet, miután felébredtem

A Péterfy Kórház szülésznői nagyon emberségesek, barátságosak. Velem a 26 óra szülőszobában töltött idő alatt 3-an foglalkoztak, és mindegyikről szép emlékem van. Odafigyeltek a jelzéseimre, a kérdéseimre, támogattak minden kérésemben.

Az újszülött osztályon csodaszép 3 napot töltöttem. Lizike végig velem volt, bármikor magamhoz vehettem az ágyba szoptatni vagy csupán összebújni, meztelenül magara tenni, de a kis kocsikájában is hagyhattam. Fürdetéskor vitték el kis időre. Az ételekkel is elégedett voltam, persze anyósom is küldött be a főztjéből finomságokat, és volt étvágyam szerencsére.

Hozzászólások

ÍRJ NEKEM!