Dúlás VBAC szüléstörténet: Sikerült!

Edit császármetszés után másodjára természetesen szeretett volna szülni. Sokat olvasott, fórumozott, és tudatosan és gondosan választotta meg szülése helyszínét és kísérőit. Zétény baba aztán kicsit megtréfálta: 3 éjszakán keresztül jelezte, hogy indulna a nagy útra, míg végül a 4. éjszakán tényleg útnak indult. :-)

Zétény babaPéntek délben érkeztek meg az első fájások, rendszertelenek és abszolút elviselhetőek. Felhívtam a dúlámat, Orsit és megbeszéltük mi a teendő és felhívtam dr. Boros Juditot, a választott orvosomat. Otthon akartam maradni amíg csak lehet (a korábbi császár egyik oka az volt, hogy nagyon hamar elindultunk), így abban maradtunk, hogy folyamatos kapcsolatban maradunk és a rendszeres 5 perceseknél indulunk el otthonról. Este a fürdés és kiadós séta eredményeképp 10 percessé rendeződtek a hullámok, így bepakoltam a kórházi csomagot (ideje volt, hiszem a 38. hét elején jártam) és kivasaltam Zéti ruháit. Felhívtam Anyut és szóltam neki, hogy készüljön, mert lehet, hogy másnap jönnie kell Kornélért. Az éjszaka mozgalmasan telt, mégis kipihenten ébredtem. Tudtam aludni az összehúzódások között. Hajnal 3-kor elment a nyákdugó, úgy éreztem, hogy nem sokára indulnunk kell a kórházba.

Szombat reggel beültem egy kád meleg vízbe, amikor 5 percesre sűrűsödtek a kontrakciók, de később megint 10 percenként érkeztek, így kisöpörtem és felmostam a lakást. :-) Nagyon vágytam rá, hogy az éjszakát babázással töltsem és ne vajúdással, de szerencsére még nem vesztettem el a türelmemet.

Vasárnap az fájások már igen intenzívek voltak és kezdtem magam alatt lenni, de nem akartam bemenni a kórházba. Orsi megnyugtatott és kért, hogy próbáljak meg aludni, ha nem megy, akkor induljunk csak. Meglepetésemre sok részletben ugyan, de reggelig tudtam pihenni. Az egész éjszakás kontrakciók után reggel egyszer csak elmúltak. Elkezdtem aggódni Zéti miatt, mert nem éreztem a mozgását. Tudtam, hogy minden rendben, de szerettem volna ha megnyugtat valaki.

Megbeszéltük a doktornővel, hogy bemegyek a kórházba és megvizsgál. A ctg és ultrahang is azt mutatta, hogy minden rendben, biztatott a doktornő, hogy beindult a folyamat, PÁR NAP és ebből baba lesz. Valószínűleg az elmúlt napok frontos, viharos nyári időjárása ráerősített, de nem eléggé. Elkeseredtem, hogy meddig tart még az a pár nap?!

Az üres lakás várt minket, mert Anyu elvitte magával Kornélt, a kisfiunkat. Kihasználtuk az időt Petivel és pihentünk, nagyokat sétáltunk, beszélgettünk, csendesen telt az idő.

Az éjszaka finoman szólva is kemény volt, sűrű és erős hullámokkal. Két fájás között is erős menstruáció jellegű fájást éreztem, aludni sem tudtam már. Néztem az órát és vártam,hogy reggel legyen, nagyon lassan telt az idő, de nem akartam felkelteni a férjemet. Hajnalban elérkezett az a pont, amikor már úgy éreztem, hogy nincs mese, indulni kell a kórházba. Végül összeszedtem minden erőmet és kibírtam még egy kicsit, aminek eredménye 1 órás alvás lett, egyhuzamban. Az ébredés után ismét rendszertelenek lettek a fájások és én magam alá kerültem.

Hétfőn reggel már elfogyott a türelmem, nem találtam a helyem, elfáradtam. Azt éreztem, hogy nem bírok ki még több éjszakát. Vajon tudni fogom, hogy mikor kell elindulni valójában? Meddig tarthat még? Közben féltem, hogy nem sikerül a VBAC és ismét császármetszés lesz a vége… Délután bementünk a kórházba, hogy megnézzék hogy állunk. A ctg magas hullámokat mutatott, de jól viseltem, éjszaka volt ennél durvább is:)

A front miatt minden szülőszoba tele volt. Kérték, hogy haza már ne menjünk, de még sétáljunk pár órát a kórház kertjében. Felhívtam Orsit és megbeszéltük, hogy ő is elindul, addig mi sétálgatunk. Hirtelen valósággá vált az egész, nagyon vártam, de kicsit meg is rémisztett, hogy már nincs visszaút, a kórházból már Zétikével jövök csak ki. Hosszan sétáltunk a kertben, jól éreztük magunkat, nevetgéltünk, csókolóztunk, felhívtam akiket értesíteni szerettem volna, mert már napok óta velünk izgultak. Közben a fájások is rendeződtek, sűrűsödtek, erősödtek. Amikor éreztem, hogy közeledik, meg kellett állunk egy kicsit. Ettem egy szendvicset és sokat ittam, hogy legyen majd erőm.

Megérkezett Orsi és visszasétáltunk az épületbe. A ctg és egy gyors vizsgálat után, amit a doktornő végzett el, megkaptuk az egyik szülőszobát. Eleinte elég tétlennek éreztem magam, hiszen korábban a kertben sétálgattunk és egyszeriben egy hálóingben egy ágy mellett találtam magam. A 1,5 évvel ezelőtti császármetszés miatt végig rajtam kellett lennie a ctg-nek, de szerencsére olyan hosszú pórázt kaptam, hogy körbe tudtam sétálni az ágyat:). Beszélgettünk, két fájás között viccelődtünk, nevetgéltünk. Boldog voltam, hogy mellettem van a párom és Orsi, aki olyan mérhetetlen nyugalmat árasztott, örültem, hogy velünk van. Kaptam homeós bogyókat és vajúdássegítő olajat és titkon beleéltem magam, hogy ennél nehezebb nem lesz.

Jól haladtunk, szaladtak az órák, nekem fel sem tűnt igazán. Kipróbáltam egy két pozíciót, de az ágy mellett állva, arra ráhajolva tűnt a legjobbnak. Korábban sokat törtem a fejem azon, hogyan tudja az ember lánya, hogy melyik póz a legjobb neki, de ott akkor egyszerűen éreztem mit csináljak, hogy jobb legyen. Orsi masszírozta a derekam, ami nagyon fájt, nem is gondoltam, hogy ennyire jól fog esni az érintés.

Sikerült! Zétény hüvelyi úton születettA doktornő megrepesztette a magzatburkot, hogy kicsit begyorsítsunk. A hullámok elsöprő erővel és egyre kisebb szüneteket hagyva érkeztek. Fáztam, felfeküdtem az ágyra és Orsi betakart, közben folytatta a derekam masszírozását. Hogy ne essen Zéti szívhangja, 3-4 összehúzódásonként meg kellett fordulnom. Iszonyú nehéznek éreztem, tudtam, hogy nem jó, hogy fekszek, de képtelennek éreztem magam arra, hogy felálljak, de arra is, hogy ezt közöljem. Innentől kezdve a tér és idő teljesen más lett számomra. Homályos az emlék, hogy miért, de valamiért fel kellett kelnem az ágyból. Eleinte úgy tűnt számomra, hogy nem fog menni, de valahogy csak felsegítettek. Innentől kezdve nem feküdtem vissza, hanem ismét az ágyra támaszkodtam, de már nem egyenesedtem fel a szünetekben sem. Befelé fordultam, figyeltem az érkező kontrakciókat, megéltem mindet. Úgy képzeltem el, mint a hullámokat a homokos parton. Éreztem ahogy egyre közeledik, erősödik, a tetőpontjára ér, majd láttam ahogy távolodik. Zétit nyugtattam és minden csúcsponton biztattam, hogy már nincs sok hátra, tartson ki és nem sokára a kezemben tarthatom majd. Hiszem, hogy segített és együtt működött velem.

A rövid szünetekben pihentem és erőt gyűjtöttem. Egy ponton úgy éreztem, hogy elég volt, nem bírom, haza akarok menni és aludni akarok! Ezt elmondtam Orsinak is, nevettünk egyet és megnyugtatott, hogy jó úton járunk, a teljes tágulásnál szokott ilyen érzése lenni a szülő nőknek. Erőt merítettem ebből és kitartottam. Nem sokára éreztem, hogy másfajta érzésem van, olyan ingerem volt, mintha vécére kéne mennem, mondtam is Orsinak, aki biztatott, hogy az összehúzódások alatt nyomjak. Furcsa, mélyről jövő, szinte állatias hang jött ki a torkomból amikor éreztem, hogy nyomni kell. Távolról hallottam Orsi hangját, hogy “ezek jó hangok”, magamban mosolyogtam is kicsit, de közben büszkeség töltött el. Megkönnyebbülés volt, hogy nem fáj. Iszonyú kemény és fárasztó munka volt, nagyon kellett koncentrálnom, hogy továbbra is jól vegyem a levegőt és hatékonyan nyomjak. Tudtam, hogy nincs sok hátra és végre láthatom a legkisebb kisfiamat.

Egyszer csak bejött a doktornő és a szülésznő és kérték, hogy másszak fel az ágyra. Nem igazán akartam, de hallgattam rájuk, tudván, hogy a nehezén már túl vagyunk. Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, nekem perceknek tűnt, de biztos vagyok benne, hogy annál sokkal több volt, de egyszer csak azt hallottam, hogy “ott van a feje”. Nem hittem el! Kérdezték, hogy szeretném e megfogni a fejét. Eszem ágában sem volt, látni akartam. (Akkor nem is éreztem, de pár öltésnyi gátmetszést kaptam.) Egyszer csak éreztem, hogy kicsusszan a feje, a következő nyomásra kint volt az én gyönyörű másodszülött fiam! Kedd hajnal 4:28 perckor 3780 grammal és 57 centivel megszületett Zétény. Hihetetlen boldogság lett úrrá rajtam amikor a magzatmázas kis babámat odaadták. Egyszeribe elszállt minden fáradtság és fájdalom.

Zéti már 7 hónapos és nem telik el úgy nap, hogy ne jutna eszembe a születése. Csodálatos, hogy 1,5 évvel a császármetszésem után sikerült átélnem milyen SZÜLNI, hogy megcsináltam minden fájdalomcsillapítás nélkül. Hálás vagyok az orvosomnak, hogy támogatott, a Szent István kórháznak, hogy megadták a lehetőséget, a férjemnek, aki mindenben mellettem állt és Orsinak, a dúlámnak, aki nélkül talán nem sikerült volna.

Olvass még több sikeres VBAC szüléstörténetet a Dúla blogon!

Iratozz fel a Dúla blog hírlevelére!

One Comment

  1. Dori 2013. március 22. péntek at 13:46 - Reply

    Kedves Edit!

    Gyönyörű volt ez a történet. Megkönnyeztem. :-) Köszönöm, hogy leírtad.

    Kedves Orsi!

    Neked is köszönöm, hogy megosztottad.

    Üdv:
    Dori

Hozzászólások

ÍRJ NEKEM!