Csanád születése császármetszés után természetes úton

Minden egyes szülés ünnep a családnak, és minden egyes szüléskísérés ünnep a dúla számára is. Milyen nagyon örültünk Mónival és Norbival, amikor sikerült, amit olyan nagyon terveztek és szerettek volna: Csanád császármetszés után hüvelyi úton született. Köszönöm, hogy kísérőtök lehettem ezen az úton és ezen a csodaszép téli délutánon!

Császármetszés után természetes szülés: Csanád babaHarmadik gyermekünket 2014. január 15-re vártuk. Bár az első hüvelyi úton született 4 évvel előtte, a másodikat császármetszéssel segítették a világra másfél évvel korábban, így az azóta eltelt kevéske idő miatt fel kellett készülnünk arra, hogy ismét császármetszésre kerülhet a sor. Valahányszor a nőgyógyász doktornőt faggattam a hüvelyi szülés lehetőségéről, kitartott az álláspontja mellett, miszerint a szüléskor fog kiderülni, hogy sikerülhet-e a természetes szülés, és még az utolsó szakaszban is szükségessé válhat a műtét.Mi mindenesetre az Orsival történő megismerkedést (kismama-masszázs!) követően nagy bizalommal fel is kértük őt ősszel a feladatra, hogy dúlaként kísérjen minket a szülésen, akárhogyan is végződjön. Ráadásul már decemberben megtudtuk, hogy a doktornő a kiírt időpontunk előtt néhány nappal munkahelyet fog változtatni, tehát szóba sem jöhetett, hogy szülésznőt fogadjunk fel, hiszen egyforma eséllyel köthettünk volna ki bármelyik kórházban.

Ilyen bizonytalanság közepette január 6-án reggel 7 körül kezdett el lassan folydogálni a magzatvizem, ám fájások nem jelentkeztek. Értesítettem Orsit a helyzetről, aki megerősítette bennünk a gyanút, hogy ez valószínűleg nem egy kapkodós szülés lesz. A bátyust még elvitte az édesapja az oviba, majd meghagytuk a szülőknek, hogy ne reménykedjenek abban, hogy esténél korábban hírt kapnak legkisebb unokájukról, akinek a nemét akkor még nem is tudtuk. Becsomagoltam a reggelimet, aztán szép kényelmesen beérkeztünk a kórházba. A férjemet tovább is küldtem dolgozni, hiszen a láthatáron sem voltak még a görcsök, csak a víz csorgott tovább időnként.

Amikor 9-kor felvettek a szülőszobán, egyujjnyira nyitott méhszájat tapintottak ki, de a baba feje még nem illeszkedett be teljesen. Orsit folyamatosan értesítettem a hírekről, és megnyugtattam, hogy nem kell neki sem besietnie, mert egyelőre nem volt miért. Utólag arra következtettünk, hogy tulajdonképpen nem is feltétlen akart volna ő még megszületni, de annyira intenzíven ficánkolt, hogy egész egyszerűen kirúghatta a burkát.

Egy nagyon kedves szülésznő kapott meg minket, aki a CTG-n alig látható fájásokat mutatott ki, amiből én még mindig nem éreztem szinte semmit. Ülve, állva, sétálgatva vártam, hogy erősödjenek, de az előző szülésekből ismert első görcsök még mindig várattak magukra. Kezdtem megéhezni, ámde csalódottan vettem tudomásul, hogy a bekészített reggelimet nem vehettem magamhoz, mert a császármetszés eshetőségét is szem előtt tartva nem ehettem semmit, csak szőlőcukrot. Csanád császármetszés után természetes úton születettDél körül a szülésznő előkészített és elküldött zuhanyozni. Azt reméltem, a forró víz megteszi a hatását, de épp ellenkezőleg történt: az addigi enyhe kis fájások is megszűntek. Türelmetlen gondolatok szálltak meg, már nagyon vártam a találkozást a kisbabánkkal. Hamarosan azonban, a protokoll szerint a magzatvíz megindulásától számított 6 óra múltán, azaz 13 órakor elkezdték adagolni az oxitocint, először csak egész minimális adagban. A méhem és a baba is jól reagált a hormonra, aminek köszönhetően az eseménytelen délelőtt után hamarosan éreztem a várva várt első görcsöket.

Orsival is megbeszéltük, hogy most már társamul szegődhet, mert rátaláltunk a kitaposott ösvényre; hamar meg is érkezett, mivel már reggel óta a városban volt. Kellemes derékmasszírozással és célirányosan fájássegítő illóolajokkal kényeztetett az egyre érezhetőbb fájásokkal tűzdelt kezdeti vajúdás alatt. Kicsit zavart a korgó gyomrom és az éhség, szerencsére Orsi bőségesen pótolta a kifogyott szőlőcukorkészletemet.

A férjemnek is szóltam, hogy lassan jöhet ő is, mert indul a móka, így ő is megérkezett 15 óra körül, amikor is már kezdtek a 3-4 perces görcsök fájdalmasabbá válni. A doktornő is bent volt már akkor. Időnként apránként emeltek az oxitocinon, és kicsit később már kifejezetten erős fájdalmaim voltak, de a vizsgálat csak két ujjnyi méhszájat mutatott, és a baba feje még mindig csak lazán illeszkedett. Egyre keményebbé váltak a fájások, már nehezebben találtam a helyem, de a kellemetlenségen érezhetően enyhítettek Orsi folyamatosan alkalmazott rutinos masszázsfogásai.

Már nem zavart az éhség, nem járt az eszemben a táskában várakozó „reggelim”, de azért a szőlőcukor igen jól esett. Talán egy óra is eltelt, már fújtatva próbáltam tartani a légzőgyakorlatot a durvuló 2-3 perces görcsök alatt, amikor is az újabb vizsgálat szerint még mindig csak kétujjnyira tágult a méhszájam, tehát az előző mérés óta alig mozdult. Ezen a ponton eléggé kétségbe estem, és erősen elfogott az aggodalom, hogy ha ennyire nem halad a szülés, nem fogom tudni elkerülni a császárt.

Orsi szakmai észrevétele tartotta csak bennem az erőt, miszerint a méhszáj nemcsak széltében tágul, hanem fel is fejtődik, tehát attól még bizonyára nem voltak eredménytelenek az elmúlt 1 óra erősödő fájásai, hogy a kétujjnyi nyílás nem szélesedett, hiszen a másik irányban is történhetett a méhszáj változása.

Ami pedig a vajúdást átlendítette ezen a mélyponton, az a tapasztalt szülésznő trükkje volt: 3 fájás alatt az egyik, a következő 3 alatt a másik oldalon fekve kellett maradnom, folyamatosan váltakoztatva. Ez a módszer annyira felerősítette a görcsök intenzitását, hogy már közöttük sem tudtam pihenni, és kezdtem egyre jobban kimerülni a fájdalomtól meg az éhezés miatti gyengeségtől. A lábaim annyira remegtek, hogy még fekve is alig bírtam tartani magam. Kísérőim ketten támasztottak és segítettek fordulni, amikor kellett. Orsi folyamatos biztatása rengeteget számított: nélküle nem gondoltam volna arra, hogy ezek a brutális fájások milyen hasznos és eredményes változásokat hoznak, aminek a tudatosítása segített kibírni egyiket a másik után.

Megszületett Csanád baba!És valóban, 17:30 környékén végre jó hírekkel szolgált a következő vizsgálat: már majdnem eltűnt a méhszáj, és végre teljesen beékelődött a baba feje is. Lélekben kicsit fellélegeztem, mert innentől biztosabbá vált, hogy sikerülni fog a hüvelyi szülés. A fájdalomcsillapí-tást előző szándékommal ellentétben ezen a ponton már erősen fontolóra vettem, de amikor a doktornő úgy becsülte, hogy kb. fél órán belül a végére jutunk, végül nem kértem fájdalomcsillapítót, csak a javasolt Nospát. Valóban, a férjem és Orsi támogatásával kísért, egetrengető utolsó tágulási fájások után hamarosan jeleztem, hogy változást érzek a görcsökben.

A doktornő és a szülésznő azonnal érkezett. A vizsgálat igazolta, hogy megindult a kitolás. A marcangoló fájásokat egykettőre felváltották a tolófájások, amiből csupán néhány elegendő volt ahhoz, hogy 18:08-kor megszülessen Csanád fiunk. Csodálatos érzés volt a puha újszülöttet a mellkasomra ölelni. Mindnyájan nagyon örültünk az érkezésének, és különösen is annak, hogy az akadozó vajúdás ellenére egy másfél éves császárheggel is természetes úton szülhettem meg, hála a türelmes és profi doktornőnek és szülésznőnek meg az igazi támaszt nyújtó dúlának, Orsinak.

Amíg elvitték a babát, a doktornő ellenőrizte a méhlepényt és alig érezhetően a belső császárheg sértetlenségét is. Ezután szépen ellátta az apró gátmetszést meg a méhszájon és a hüvelyben keletkezett kis horzsolásokat. A szülőszobán maradhattunk még egy kis időt. Mellre tudtam tenni a babácskát, és meglepően gyorsan visszaszállt belém az erő is, és bár a lábam még mindig remegett, mohón vetettem rá magam az ételre. Saját lábon tudtam átsétálni a gyermekágyas osztályra, ahol elbúcsúztam kísérőimtől, és hamarosan magam mellett tarthattam az újszülött babámat.

Utólag visszagondolva Orsi lelki és fizikai segítsége egyaránt pótolhatatlannak bizonyult. A változó körülmények közepette is mindig tökéletesen ráérzett arra, mi esett a legjobban. Arra is, ha szívesen beszélgettem vele erről-arról vagy épp a bennem zajló folyamatokról és arra is, ha csak befelé figyeltem, és finom érintéseknél többet nem akartam. Neki köszönhetem, hogy nem torpantam meg, hanem átlendültem a mélyponton, és hogy a célegyenesben sem merültem ki, hiszen még az utolsó órában is megtalálta azokat a pillanatokat, amikor a félájult állapotom ellenére hajlandó voltam elfogadni tőle 1-1 szem szőlőcukrot és 1-1 korty vizet. Hálásan köszönöm, hogy ilyen remek társként kísérte végig Csanád születését.

Olvass még több sikeres császármetszés utáni hüvelyi szüléstörténetet! Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!

Hozzászólások

ÍRJ NEKEM!