Császármetszés utáni hüvelyi szülés (VBAC) a szülésznő szemszögéből – Rákóczi Ágnes válaszol

2013. March 24.

A császármetszésről és császármetszés utáni hüvelyi szülés lehetőségéről Rákóczi Ágnest, a Szent István Kórház szülésznőjével kérdeztem. Ági amellett, hogy szülésznő, IBCLC-s laktációs szaktanácsadó is, ill. elvégezte az ELTE perinatális szaktanácsadó szakirányú továbbképzését, ahol szakdolgozatát a császármetszés utáni hüvelyi szülés témakörében írta. Mint a téma szakavatott ismerője, előadásokat tart a császármetszés utáni hüvelyi szülésről és persze sok-sok ilyen szülést kísér. VBAC szülésnél több alkalommal is voltunk együtt, és mindig nagy élmény a vele való közös munka. Kedves Ági, köszönöm a tartalmas beszélgetést!

Rákóczi Ágnes szülésznő a császármetszés utáni természetes szülésről Ma Magyarországon a nők jó harmada császármetszéssel ad életet gyermekének. Miért emelkedik évről évre a császármetszések száma?

Míg 1985 és 2000 között 15 év kellett ahhoz, hogy 10%-kal emelkedjen a császármetszések száma, addig a következő 10%-os emelkedés már 8 éven belül következett be. 2008-ban a császármetszések aránya elérte a 30,5%-ot, és azóta is évről évre növekszik.

Úgy gondolom, hogy a császármetszések arányának emelkedése kapcsán összetett jelenségről beszélhetünk: egy egészségügyi vonulatról illetve egy szemléletbeli vonulatról is – ez utóbbinak pedig egy szakmai és egy civil része is van. Az egészségügyi vonulathoz tartozik, hogy manapság sokkal több nő lesz várandós és tud gyermeket szülni, akinek ez korábban lehetetlen volt. Sok olyan betegség ma már gyógyítható vagy karban tartható, ami korábban kizárta a teherbeesést vagy a magzat kihordását. Tovább olvasom »

Bábaportré: Hasilló Ani – 2. rész

2013. February 18.

Múlt héten olvashattátok az Anival készült bábaportré előző részét. Következzen most a legalább annyira izgalmas folytatás.

Tóthné Hasilló Annamária egri szülésznő az Év Bábája 2011-ben A személyes találkozások során hogyan és miben tudod segíteni a kismamákat a szülés közeledtével? Mit javasolsz ilyenkor, mire figyeljenek, és hogyan készüljenek a vajúdásra és szülésre?

A kismamák különbözőek, különböző az igényük is. Természetesen van olyan tájékoztató füzet, szülésről-szoptatásról, amiben általános ismereteket olvashatnak, és az ő igényeik mentén működöm én is. Sok-sok információt kaphatnak az Összhang Egyesületben is, így jócskán van miből „mazsolázni” és az idő előrehaladtával kialakulnak a saját igényeik is. Tovább olvasom »

A bonding, azaz a korai kötődés támogatása 10 lépésben

2013. January 04.

A korai kötődés elősegítése a szülés körüli segítőknek: szülésznőknek, szülészorvosoknak, csecsemős nővéreknek, gyermekorvosoknak és dúláknak különösen fontos feladata. Ráadásul nekünk magunknak is sok tanulnivalónk van e téren, hiszen a mi és a minket megelőző generációk születése és korai kötődése sem volt zavartalan: a megszületést szinte minden esetben sürgették, a korai kötődés első napjai pedig szinte teljesen kimaradtak. A frissen született babát épp, hogy megmutatták az édesanyjának, azután már vitték is el a csecsemőosztályra. A szoptatás terén is a merevség és az “óramű-precizitású” szemlélet uralkodott: 3 óránként “etetés” (ugye mennyivel többet jelent a szoptatás fogalma: testi és lelki jóllakottságot!), közben pedig a csecsemős nővérek ügyeltek az apróságokra. Manapság a rooming-in már a legtöbb szülészeten elérhető, de a szülés és a gyermekágyas napok teljes zavartalansága sajnos így sem biztosított.

A korai kötődés nem csak kapcsolati mintaként befolyásolja életünket a további életszakaszokban. Fiziológiai szempontból az újszülött és a csecsemő nagyrészt még az anyai szervezet része. Az anyatej az egyetlen tápláléka, az anya szabályozza testhőmérsékletét, vérnyomását, szívritmusát, érintései nyomán a növekedési-hormon-szintjét, stresszhormonszintjét… Az újszülöttnek és a csecsemőnek ezért olyan gondozóra van szüksége, aki annyira szoros azonosságot vállal vele, hogy szükségleteit sajátjainak érzi. A személyes gondoskodás és az érzelemszabályozás összefüggéseiről egyre többet tudunk. Meghatározza továbbá megküzdési képességeinket, még betegségeink alakulásába is beleszól. (Nyitrai Erika: Az érintés hatalma) Tovább olvasom »

Dúlakönyv 1. – A dúla szerepéről

2012. December 06.

A dúla tudatában van annak, hogy a párok egész életükben emlékezni fognak a szülés élményére. A dúla azért van jelen, hogy segítsen a pároknak olyan szülésélményt megvalósítani, amilyenre vágynak.

A Dúlakönyv angol nyelvű kiadása Olyan régóta szeretnék írni a Dúlakönyvről (eredeti címe: Marshall H. Klaus, John H. Kennell, Phyllis H. Klaus: The Doula Book, magyarul Szénási Dóra fordításában). Ez a könyv nem csak nekünk, dúláknak, hanem az édesanyáknak és családoknak is szól, hiszen olyan fontos témákat érint, mint pl. a dúla szerepe és az általa nyújtott támogatás formái ill. előnyei, a személyre szabott gondoskodás mibenléte, a dúlás kórházi vagy otthonszülés vagy a szülés utáni dúlai támogatás lehetséges formái. A Dúlakönyv megjelenését több évtizedes kutatómunka, több ezer szülés, számtalan vizsgálat és interjú előzte meg – a szerzők igazán alapos munkát végeztek. Arra gondoltam, hogy időről időre írok a Dúlakönyvről, megismertetlek egy-egy fejezetével és idézek is belőle, hogy még inkább érthető legyen, kik vagyunk és hogyan segítünk a családoknak a várandósság, a szülés és a gyermekágyas időszak idején. Tovább olvasom »

8 érv a szoptatás mellett

2012. June 14.

Nincs is jobb dolog annál, mint a 9 hónapon keresztül a pocakodban növekvő, de az azóta már megszületett kisbabával összebújni, szoptatni, és közben a várandósság alatti testi-lelki egységet újra átélni! A szoptatásnak emellett számos előnye van:

  1. Az anyatej összetétele változik és tökéletesen illeszkedik kisbabád életkorához és igényeihez.
  2. Az anyatej gazdag immunanyagokban, azaz óvja és védi kisbabádat a betegségekkel szemben, így a szoptatott kisbabák ritkábban betegek. Ha esetleg megbetegszenek, az anyatejnek köszönhetően hamar meg is gyógyulnak.
  3. A 6 hónapig kizárólagosan szoptatott babák a későbbiekben ritkábban szenvednek allergiás megbetegedésekben. Tovább olvasom »

Kriston Intim Torna kismamáknak is

2012. June 05.

Nemrégiben magam is beiratkoztam és elvégeztem egy négy alkalmas intim torna tanfolyamot. A trénerünk  fontos dolgokat mondott el a csoport két kismama tagjainak, aminek egy részével magam is tisztában voltam, de sok újdonságot is hallottam. Legérdekesebb az volt, amikor a vajúdás alatti intim torna lehetőségéről és előnyeiről beszélt. A Születés Hetén a Békés Dúlakör vendége volt Kriston Andrea, aki szintén sokat beszélt a szülésre való testi-lelki felkészülésről és az elengedettség állapotáról, amely nagyban megkönnyíti a vajúdó nő dolgát. Aztán úgy hozta az élet, hogy megismertem Kutiné Hanzi Krisztina Kriston Intim Torna® trénert, egészségtantanárt, aki Szentendrén és környékén tart intim torna foglalkozásokat. Őt kértem meg, hogy foglalja össze, miben és hogyan segíthet a Kriston Intim Torna® (KIT) a várandós édesanyáknak a 9 hónap alatt, a szüléskor, illetve a gyermekágy hónapjaiban.

Kutiné Hanzi Krisztina Kriston Intim Torna® tréner, egészségtantanár “Gyakran kérdezik meg tőlem, hogy a KIT-et kismamák is végezhetik-e, megtanulhatják-e. A válasz természetesen az, hogy IGEN, sőt!… Kismamaként legfontosabb feladatunk felkészíteni testünket, lelkünket a szülésre, az anyává válásra. Fizikailag pedig ott kell felkészülnünk, ahol a szülés ténylegesen meg fog történni. Furcsa, hogy mennyi tévhit terjedt el ezzel kapcsolatban…

Az egyik félelem az szokott lenni, hogy a várandósság alatti torna vérbőséget okoz, és ez vetéléshez vezethet. Először is a torna csak a harántcsíkolt izmokat képes megmozgatni, a méh pedig teljes egészében sima izomból áll, így egyáltalán nem tornáztatjuk. Egyszerűen képtelenek vagyunk rá. Az alhas megmozgatásával viszont valóban fokozódik a méh vérellátása, de ettől nem kell megijedni, sőt! Ha több vér folyik át a sejteket ellátó ereken, akkor azok több tápanyaghoz és több oxigénhez jutnak, ami növeli a szövetek vitalitását és funkcionális működését is. Tovább olvasom »

“A lélek éneke” – érzések a várandósság, a szülés és a gyermekágy idején

2012. May 29.

Talán ismered Jack Kornfield A lélek éneke című gyönyörű írását:

“Kelet-Afrikában van egy törzs, ahol a gyermek megszületésének idejét nem a világrajövetelének napjától, sőt nem is a fogantatás napjától számítják. E törzs számára a születés kelte azt a napot jelöli, amikor a leendő anya először gondol majdani gyermekére. Az anya, amikor úgy érzi, eljött az ideje, hogy gyermeke legyen, elvonul az erdőbe, és magányosan ül egy fa alatt mindaddig, amíg bensőjében meghallja gyermeke énekét.

Amint ez megtörtént, az anya visszatér a falujába, és megtanítja az éneket a leendő apának. Ezután ezzel az énekkel hívogatják a gyereket. Miután a gyerek megfogant, az asszony a méhében hordott kisbabának énekel, és megtanítja a dalt a falu bábáinak és öregasszonyainak, akik a vajúdás alatt és a születés csodálatos pillanatában ezzel az énekkel köszöntik a gyermeket.

A szülés után valamennyi falubeli megtanulja az újszülött énekét. Ez a dal ezután élete minden fontos pillanatában elkíséri. Ezt éneklik neki, amikor valami baja esik, ezt éneklik győzelmek, szertartások, felavatások alkalmával vagy a házasságkötési ceremónián. Amikor élete végén szerettei összegyűlnek a halálos ágyánál, utoljára hangzik fel a dal.”

Fruzsina, kedves erdélyi dúlatársam ezeket a sorokat olvasva küldte el gondolatait várandósságról, szülésről, születésről:

Már a várandósság 9 hónapja alatt jöttek bennem olyan érzések, amiket nem tudtam hová tenni. A második várandósságom idején jöttem csak rá, hogy saját magzati koromból származnak ezek az érzések. Nem sokat tudok erről az időszakról, és mivel homály fedi anyukám akkori családi állapotát, anyagi helyzetét, vannak sejtéseim… Sajnálattal gondolok az akkori Fruzsinára.

Saját várandósságom idején megtapasztaltam, hogy hormonháztartásom és a környezetem is nagy befolyással bír a kedélyállapotomra. Első magzatomhoz nem tudtam hangosan beszélni, de kommunikáltam vele álmomban, gondolataimban és naplóíráson keresztül. A dal, amit az első várandóságom alatt dúdoltam a “Hey Jude” volt John Lennon-tól illetve a “Hogyha volna kis csizmám…” kezdetű karácsonyi ének. Hát így kezdődött az anyáskodásom… Tovább olvasom »

“Ha én ezt a szülés előtt tudtam volna…” – Anikó és a babahordozás

2012. March 08.

Épp a múlt héten hirdettem meg a Dúla blog új tapasztalat-megosztós játékát, amikor levelet kaptam Anikótól. Micsoda “véletlen”, hogy épp akkor és épp ezt az írást küldte el nekem. Egy csodaszép vallomás az anyává válásról és az általa – nem minden nehézség nélkül – bejárt útról. Számára a hordozás jelentette a megoldást: babája alvási nehézségei varázsütésre megszűntek, és testközelség a sikeres és hosszan tartó szoptatásban is segítséget jelentett. A kislány azóta már óvodás, Anikó pedig az otthon töltött évek alatt megtalálta a hivatását. Hordozási tanácsadóként dolgozik, és ehhez kapcsolódóan szerkeszti a Hordozni jó! című oldalát.

Anikónak a hordozás jelentette a megoldást (a kép illusztráció) Úgy hozta az élet, hogy már 30-as éveimet tapostam, mire édesanya lettem.

Addigra már elég sok tapasztalaton túl voltam: elvégeztem jó pár felsőfokú iskolát, másoddiplomákat szereztem (köztük többet párhuzamosan, munka mellett); dolgoztam vezetőként, felelős beosztásban – szóval az életem nem szűkölködött sem feladatokban, sem kihívásokban, sem felelősségben. És én mindig helytálltam.

Alapvetően nagyon racionális voltam, amolyan „észlény” a szónak abban az értelmében, hogy szinte mindent „agyban” döntöttem el, tudatosan kontrolláltam stb. Határozott és pontos elképzeléseim voltak a világról és arról, hogy a dolgoknak hogyan kell lenniük, mi hogyan helyes stb. Tovább olvasom »

Hogyan változik a női test a szülés után és a gyermekágy idején?

2012. January 11.

“Milyen lesz a testem a szülés után?” – “Mennyi időre lesz szükség, míg visszanyerem a régi alakomat?” – ezek a gondolatok a legtöbb babát váró anya kérdései között ott szerepelnek. Először is azt tanácsolom, legyél türelmes önmagaddal. A kisbaba fejlődéséhez 9 hónapra van szükség. Ezalatt az idő alatt a tested is sokat változott és alakult, így legalább ennyi időre van szüksége ahhoz, hogy régi formáját visszanyerje.

Vannak persze olyan testi változások, amik a szülés után rögtön jelentkeznek:

  • A méhed a méhlepény megszületése után azonnal elkezd visszahúzódni. Ezt utófájások formájában érezheted is, pláne ha többedszerre szülsz. Elősegítheted a folyamatot, ha a babát minél hamarabb és gyakrabban mellre teszed. A gyermekágy 6 hete alatt azután a méh visszaalakul a szülés előtti méretére. Hihetetlen, hogy milyen nagy feladatra és óriási változásokra képes a női méh!
  • A várandósság ideje alatt elszoktál már a vérzéstől, ami most nagyobb mennyiségben és hosszabb ideig jelentkezik. A méhlepény leválása sebet hagy maga után a méh falán. ez okozza az ún. lochiát, a gyermekágyi vérzést. A kórházban töltött pár nap alatt valószínűleg sok és nagy méretű betétre lesz szükséged. A gyermekágyi vérzés mennyisége az otthon töltött hetek alatt azután csökken, illetve rózsaszínes-barnássá válik, majd megszűnik. Előfordulhat, hogy ha nem pihensz eleget vagy nagyobb terhelésnek teszed ki magad, a csendesülő vérzés újra erőteljesebbé válik. Ettől nem kell megijedni, de tekintsd a tested figyelmeztető jelzésének, és pihenj többet. Tovább olvasom »

Mit olvassál várandósan és a szülésre készülve?

2011. October 29.

Az utóbbi időben több olyan kérdést is kaptam, hogy milyen könyveket ajánlanék elolvasásra várandósságról, szülésről-születésről és a kisbabákról. Van már ennek a Dúla blogon helye: “könyv” címke alatt bal oldalon középtájt, de most további olvasnivalóval is kiegészítem az eddigieket. Ha Neked is van kedvenc könyved, ami nem szerepel itt, akkor kérlek írd meg kommentben a bejegyzés alatt.

Várandósságról és a szülésre készülve:

  • Ingeborg Stadelmann: A bába válaszol (Katalizátor Könyvkiadó) – ahogy az alcímében is áll: “Természetes kísérés a várandósság, a szülés, a gyermekágy és a szoptatás idején gyógynövényekkel, homeopátiás gyógyszerekkel és illóolajokkal.” Régi nagy kedvencem, szerintem alapmű. Stadelmann hatalmas tudású és nagy tapasztalattal rendelkező bába, és könyvéből szinte minden kérdésedre választ kaphatsz.
  • Debra Pascali-Bonaro, Elizabeth Davis: Orgazmikus szülés – Útmutató a biztonságos, élvezetes és örömteli szülésélményhez (Jaffa Kiadó). Talán most sokan felkapod a fejedet, hogy miért is kell egy szülés orgazmikus legyen, hogy ez már túlzás, de mégis nagyon jó szívvel ajánlom a két nagyszerű szerző könyvét. Debra az Észak-Amerikai Dúlák Szövetségének társelnöke, Elizabeth Davis pedig világszerte ismert és elismert bába. Tanításukkal, történeteikkel arra biztatnak minden várandós nőt, hogy a szép szülésélményhez magukban találják meg a szükséges önbizalmat és belső bölcsességet. A könyv gyakorlati segítséget, ismereteket és tanácsokat nyújt a várandósság hónapjairól, a vajúdásról és a szülésről, majd szép szüléstörténetekből is átnyújt egy csokorra valót. Tovább olvasom »