Anyává válni – Zsófi története

Az anyává válásról szóló Dúla blogos pályázatra érkezett Zsófi írása, ami másodikként kerül ki az oldalra. Köszönöm a történet megosztását! Az előző anyává válás pályamű elolvasásához kattints ide!

Anyává válni: Zsófi és kislányaHűha. Ez nem lesz egy egyszerű feladat! – gondoltam, amikor rápillantottam a pozitív terhességi tesztre, de két másodperc múlva boldogan újságoltam a férjemnek: Várandós vagyok! Babánk lesz. Valahol olvastam, hogy az egyik afrikai törzsnél nem a tényleges születésnapokat ünneplik, hanem azt a pillanatot, amikor a gyermek gondolata szöget ver édesanyja fejébe. Hát nálunk ez nem sokkal előzi meg Lili valódi évfordulóinak számát. Na de mindegy is.

Ott tartottam, hogy megtudtam, várandós vagyok első babánkkal. Nagyon izgatott lettem és azonnal elkezdtem tervezni a jövőt. Közben teltek-múltak a napok, hetek, s én egyre büszkébben mosolyogva simogattam az egyre növekvő pocakomat és benne az én kis Manófalvimat. Aztán valamikor a 24-25. hét környékén már a szívdobogását is hallhattuk és Apa is megtekintette izgő-mozgó palántáját az ultrahangon. Nagyon boldogok voltunk.

Aztán eljött október 23. Lili leányunk – bebiztosítván, hogy egyetlen születésnapján se kelljen iskolába mennie – este fél 10-kor rákacsintott a doktorbácsira és kiverte a magas C-t az Apgar-skálán. Másnap, miután leengedtek az őrzőből, azonnal rohantam a kislányomhoz. (Jó nem rohantam, hanem egytizedes sebességgel csoszogtam, de én rohanásnak éreztem.) És akkor egyszer csak már bontogattam is kifelé a hatalmas pólyájából, amibe becsomagolták.

Magamhoz öleltem és kinyitotta a kis szemét. Azt mondta: Szevasz Anyuskám, innentől nem lesz egy szabad perced sem. :) És így is lett. Az elejétől kezdve sokat aludt éjszaka, nappal viszont folyton-folyvást csak szemlélődött és felfedezett. Rengeteget sírt, legalábbis nekem úgy tűnt. Fájt a szívem és belül ordítottam, hogy csinálj már valamit! Nem látod, hogy nem jó neki? Aztán kinőttük ezt is, ahogy a hasfájást is. Nehéz volt. Pokoli nehéz.

Rengetegen osztogatták a jobbnál jobb tanácsokat: hagyd sírni, ne cipeld annyit, szerintem éhes, szerintem fázik… Szerintem meg maradjatok csöndben, hadd figyeljek Rá! És próbálkoztam, veszettül próbálkoztam, de nem éreztem, hogy Anyuka vagyok, csak gondoskodtam róla és megpróbáltam, elégedettnek látni és boldognak.

Aztán egyik nap rámosolygott az általam varrogatott fáncsikra, amiket a pelenkázó fölé csavart baldachin tartóra erősített neki Apa. Akkor és ott tudtam: mi már egyek vagyunk! Nyomtam egy cuppanós puszit a pocakjára, amit ő egy EÖ-vel nyugtázott és folytatódtak tovább a mindennapok, de azt hiszem, hogy én ott és akkor ANYÁVÁLTAM. Azóta persze társult hozzá még rengeteg szép és kevésbé szép pillanat. Most afféle fotó-videómontázsként mind a fejemben van és bővíteni igyekszem a tárhelyet, mert a kisasszony mindennap csinál valami emlékezeteset.

Valamelyik nap láttam egy angol cég anyák napi üdvözlő-kártyát reklámozó videóját, amiben kreáltak egy nevet (Director of operations) mindannak, amit egy anya művel, azért, hogy minden flottul menjen otthon. (Lásd, naphosszat járkál a gyerekkel a kezében, éjszaka is fenn van, ha kell. Nincs pihenő, fizetés stb.) Aztán ezzel a névvel meghirdettek egy állást, amire szkájpin lehetett jelentkezni. És senki nem akarta vállalni, ilyen feltételekkel, hülye, aki vállalja, aztán mondták nekik, hogy de hát millió asszony dolgozik így, az Anyukák. És milyen igaz, de azt azért én hozzátenném, hogy ennél jobban fizető állás szerintem nem létezik a világon. Legalábbis számomra azt, hiszem nem.

Olvass dúlás szüléstörténeteket a Dúla blogon!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!

2018-02-06T16:32:22+00:00 Categories: Dúla TV, Gondolatok|Tags: , |

Leave A Comment

ÍRJ NEKEM!