Esküvő után két évvel a férjemmel már nagyon úgy éreztük itt az ideje családot alapítani. Hamarosan, pár hónap próbálkozás után gazdagabbak is lettünk egy kétcsíkos teszttel. Hittük is, és nem is, sokszor nevettünk örömünkben és volt, hogy kétségbeestünk. Nagyon szép, problémamentes 9 hónap volt. A baba nőtt, és én jól éreztem magam. Nem is igazán akartam elengedni manónkat, szívem szerint életem végéig is képes lettem volna a pocakomban hordani. De tudtam, fel kell készülni a szülésre. Már korábban is felmerült bennem, hogy a férjem mellé a szülőszobán jól jönne egy másik segítség is. Egy asszonyé, aki már szült, akinek van tapasztalata, aki lelki támogatást tud nyújtani számomra és férjem számára is. Így találtam rá a neten egy dúlára, Orsira. E-mailen kerestem meg, hogy szeretném, ha kislányom születését ő is segítené. Személyes találkozás után, folyamatosan tartottuk a kapcsolatot e-mailen.
Túl vagyunk már a 4. hónapon is, egész pontosan 20 hetes vagyok. Kicsit ellentmondásos érzéseim vannak ezzel kapcsolatban: egyszer úgy érzem, hogy rohan az idő, és máris félidőnél tartunk, máskor meg olyan távolinak tűnik még a szülés, mikor végre megismerhetem Őt. Egyre többször eszembe jut a szülés: a félelmek, a régi félelmek, az előző tapasztalatok… Ugyanakkor nagyon várom, amikor végre megláthatom és magamhoz ölelhetem… Kavarognak bennem az érzések és gondolatok. Érzem, hogy még mindig túlzottan hat rám az orvosi tekintély. Talán már nem annyira, mint régen, mikor majdhogynem fenntartás nélkül elfogadtam, ha az orvosom megmondta, mit hogyan kell (persze az az orvos, akiben megbíztam, de akkor is…). És most már tudatosulnak is bennem ezek a reakciók. De azért még mindig nem hittem el teljesen, hogy tudok szülni. Hiszen legutóbb „nem is tudtam”, császároztak. Most igyekszem még tudatosabban készülni, mint Lilinél tettem, és igyekszem elhinni, hogy menni fog. Minden nő tud szülni! Nagyon örülök, hogy találtam egy számomra szimpatikus kismama-jógát is, ami önmagában is segít befelé - magamra és a babára - figyelni, de egy külön plusz, hogy az oktató - édesanya és a védőnő is egyben - nagyon sok lelki segítséget ad a szülésre való felkészüléshez.
Az előzőekben olvashattatok már a bizonyítottan hasznos és a rutinszerű, hatástalan vagy káros beavatkozásokról, ahogyan azt a kutatások és tapasztalatok alapján a WHO osztályozta. Most a “C” kategóriába tartozó ajánlások következnek. Ezek a kérdéses eljárások, amelyek elővigyázatosan használhatók, amíg további kutatások nem rendezik alkalmazhatóságuk kérdését:
Gyógyszermentes fájdalomcsillapítás, mint például gyógynövények, vízben vajúdás, bőr elektromos stimulálása.
Rutinszerű burokrepesztés a tágulási szak korai fázisában.
Ingrid blogján jelentkeztem a játékra, és most Nektek is továbbadom. Tudom, nem újdonság, de olyan jó játszani, ajándékot készíteni, adni és kapni.
Ide másolom a szabályokat:
1. Csatlakozhat bárki, akinek van blogja.
2. Az első három kommentben jelentkező kézzel készített ajándékot kap tőlem.
3. Az ajándék az elkövetkező 365 nap valamelyikén fog érkezni.
4. Cserébe előre kell fizetni, mégpedig úgy, hogy ezt a felhívást a jelentkezők is közzéteszik a saját blogjukban, vagyis maguk is megajándékoznak három embert.
Várom a játékos kedvű jelentkezőket! Tudok: gyöngyöt fűzni, sütni-főzni és kötni… :-)
Felmérés készül a kismamák budapesti szülészeteken szerzett tapasztalatairól. A felmérést végző kutató az alábbiakban kéri az érintetteket a kérdőív kitöltésére:
Kedves Édesanyák!
A budapesti szülészetekkel kapcsolatos elégedettséget szeretném mérni az alábbi kérdőívvel. Kitöltése csak 5 percet vesz igénybe. A kérdőív anonim, és az eredményeket csak összesített formában fogom közölni.
Ha kellően sokan töltenék ki, akkor az eredményekből látni lehetne, hogy a kismamák megítélése szerint melyek a problémás területek és milyen különbségek vannak az intézmények között.
Kérlek, csak akkor töltsd ki a kérdőívet, ha 2008-ban, 2009-ben vagy 2010-ben szültél valamelyik budapesti szülészeten.
Én is nemrég hoztam világra a kisfiamat. Ez indított arra, hogy ezzel a témával foglalkozzak. Így azt is tudom, hogy milyen értékes a kisgyerekes édesanyák ideje. Ezért különösen köszönöm, hogy időt szakítasz a kérdőív kitöltésére.
Hogyan lesz egy császármetszésen átesett nőből dúla,szoptatási tanácsadó, majd szülésznő? Hogyan sikerül császármetszés után a második kisbabáját világra hozni? Gyönyörű, könnyfakasztó történet arról, hogyan találja meg Lindsey a saját nőiségéhez és hivatásához vezető utat. Szeretettel ajánlom mindenkinek!