Császármetszés utáni hüvelyi szülés

2010. január 30.

Vajon császármetszés után megszülhetem-e következő babámat természetes, hüvelyi úton? Azt hiszem, ez a legégetőbb és legfontosabb kérdése sok  császármetszésen átesett édesanyának. Ma már nem mindenhol az a felfogás, hogy “ha egyszer császár, a következő is császár lesz”.  Számos  szép sikertörténetet ismerek. Itt, a blogon nyáron volt olvasható Kati története, akinek másodszorra sikerült elkerülnie a császármetszést. Előfordulhat persze olyan eset is, amikor mindent megtesz egy  anya, és  mégsem sikerül a hüvelyi úton szülnie - erre is érdemes az újabb várandósság hónapjai alatt gondolatban felkészülni. Ebben az esetben az édesanya és a kisbaba számára sokat jelent a szülés körüli segítők emberi hozzáállása.

Lássuk csak, mik azok a dolgok, amik a második szülésre való felkészülésben hasznosak lehetnek.

Tovább olvasom »

Légzés a vajúdás és a szülés idején

2010. január 26.

A légzéstechnika kifejezés speciális lazító- és légzőgyakorlatokat takar, melyek  segítik a szülés menetét és csökkentik a fájdalmakat. Szinte az összes szülésre felkészítő foglalkozáson találkozhatsz velük. Én is megtanultam a kismamatornán, ahova első várandósságom alkalmával jártam.  Arra is emlékszem, hogy élt bennem bizonyos fokú aggodalom ezzel kapcsolatosan. Megtanultam őket, de mi lesz, ha ott és akkor, a nagy pillanatban majd mindent elfelejtek? Vagy ha izgatottságomban a különböző légzésfajtákat összekeverem? :-) Nem így történt, de a jó ritmus felvételébe a szülésznő bizony be-besegített, hogy ne veszítsem el a fonalat…

Tovább olvasom »

You’re Aging Well

2010. január 22.

Kislányok, asszonyok, anyák, leányok, hölgyek, fiatalasszonyok, nők, kisasszonyok és nagymamák. Dolgoznak, zenélnek, tüntetnek, szeretnek, szerveznek, aggódnak, alkotnak, éreznek, merengenek,  örülnek, gyereket nevelnek - élik az életüket. És közben erősek és  gyengék, boldogak és kétségbeesettek, vékonyak és gömbölyűk, fiatalok és öregek, öntudatosak és esendők, vadak és szelídek. És mind-mind nagyon szépek.

Panyi Zsuzsi barátnőm blogján pedig a tökéletes kinézetű nőről olvashatsz. Vajon hol az igazság?!

A vajúdás hullámai

2010. január 19.

Az előző bejegyzésben írtam már a vajúdáskori fájdalomról, ami a kisbabádat a világra segíti majd. A méhösszehúzódásokra jó, ha mint támogató erőre tudsz gondolni, hiszen annál kevésbé érzed majd tűrhetetlennek vagy elviselhetetlennek a folyamatot. A vajúdás idején a kontrakciók hullámokban jönnek: egyre erősödnek, majd elérik csúcspontjukat, végül enyhülnek és meg is szűnnek. Saját tapasztalatból tudom, milyen jó is az a pár perc szünet a méhösszehúzódások között. Nagyon jól tudtam lazítani, pihenni, erőt gyűjteni a következő hullámhoz.

Tovább olvasom »

Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása a normális szülésre vonatkozóan - II.

2010. január 15.

A WHO normális szülés alatti ellátásról kiadott kézikönyvének  “A” kategóriájáról a múltkor írtam. Ebben szerepeltek a bizonyítottan hasznos és segítő tényezők. Ezzel szemben a “B” kategória olyan beavatkozásokat tartalmaz, melyek gyakran rutinszerűek, károsak vagy hatástalanok, és éppen ezért kerülendők:

  • Rutinszerű beöntés.
  • Fanszőrzet rutinszerű borotválása.
  • Intravénás infúzió rutinszerű alkalmazása a vajúdás és a szülés alatt.
  • Intravénás kanül rutinszerű behelyezése megelőzésként.
  • Háton fekvő helyzet rutinszerű alkalmazása a vajúdás alatt.

Tovább olvasom »

És hullott az eső… - A gyermekágyi depresszióról

2010. január 12.

Brooke Shields a "Kék lagúna"-banBrooke Shields könyvét olvasom.  A Kék lagúna című filmben játszott egykor, ami a ‘80-as években, kamaszkorom idején nagy siker volt. Nem tudom, ha most megnézném, milyen hatást váltana ki belőlem, de annak idején nagyon tetszett, emlékszem.  A hajótörött fiatalok életét idilli környezetben bemutató romantikus film megmozgatta a fantáziámat. Máig élénken él emlékezetemben az a jelenet, ahol Emmeline (Brook Shields) lányból nővé serdülésének jelét, a menstruációs vérzését először észleli magán. Nem tudja mi ez, és mit jelent, és eléggé megrémül tőle. Barátja, Richard előtt is óvja, félti a titkát. Érdekes, hogy a később megszülető gyermekükre már nem emlékszem ennyire élesen.

Tovább olvasom »

Vali kismamanaplója: 3. hónap

2010. január 08.

Vali LilivelBeléptem a negyedik hónapba, egész pontosan 14 hetesek vagyunk. A genetikai ultrahangon mindent rendben talált az orvos, ez megnyugtató. Nem mintha nagyon izgulnék. Nyugodt vagyok, nem tudom, miért, de jó így. A legközelebbi ultrahangon talán már az is kiderül, hogy fiú vagy lány lesz-e, bár Lili anno annyira szégyenlős volt, hogy sokáig nem mutatta magát. Már nevekről is beszéltünk párommal. Csak úgy spontán jött, pár név szóba került, és azóta is a fülemben cseng az a két név – egy lány és egy fiú név – ami tetszett mindkettőnknek, és amiről úgy éreztem, hogy pont ez illene a babánkhoz. Mint ahogy Lili is egészen egyértelműen Lili. :) Emlékszem, első várandósságomnál sokkal görcsösebben álltam hozzá ehhez a kérdéshez, mint ahogy egyébként szinte mindenhez a terhesség kapcsán. Mindent igyekeztem tökéletesen csinálni - mostanra ez szerencsére sokat javult.

Tovább olvasom »

Újévi gondolatok

2010. január 05.

A hétvégét elvonulva a Pilisben, Pilisszentlászlón töltöttem. Egyfajta belső utazáson vettem részt, és feltöltődve, új feladatokkal és tervekkel jöttem haza. Végiggondoltam az elmúlt évemet, hogy milyen fontos és maradandó emlékeket, érzéseket és gondolatokat hozott, és milyen ajándékokat és megoldandó feladatokat adott. Sorra vettem a családom tagjait, és hálás voltam értük, hogy ők vannak nekem: a férjem, a gyerekeim, a szüleim és  testvéreim, és a többiek is. Mögöttem állnak, támogatnak és szeretnek.

Tovább olvasom »