Mindennapi pszichológia
Talán az egyetemen vagy a Születés Hete portálon akadtam rá a Hétköznapi pszichológia című, kéthavonta megjelenő lapra. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet, hiszen a pszichológia mindig is érdekelt. A címben a hétköznapi szócska azt jelezte nekem, hogy itt praktikus, a hétköznapjainkat érintő kérdésekről olvashatok. Az újságot átlapozva, majd végig is olvasva nem csalódtam, és a szerkesztőknek további bizalmat szavazva megrendeltem az újságot. Azóta már a 3. lapszám is megjelent. Érdekes és változatos tematikájú cikkeket találtam benne. Olvashatunk az elkényeztetett gyerekről, a gyermekkori tanulás folyamatáról, a diszlexiáról, párkapcsolati játszmákról, a videójátékokról és még sok minden másról. Tovább olvasom »
Marci érkezése
Házasságunk első évfordulója felé közeledtünk, amikor úgy gondoltuk, hogy beköltözhetne közénk egy újabb családtag egy baba formájában. Fél év telt el türelmetlen várakozásban, mire megjelent az a bizonyos két csík a terhességi teszten. Az egész család nagyon örült, mindkét részről az első unoka hírét kapták. A várandósságom problémamentes volt – az enyhe terhességi diabéteszt leszámítva. A diétát nagyon komolyan vettem, ennek tudható be, hogy megkezdése után csakis fogytam, de a babánkkal minden rendben volt, így ez senkit nem aggasztott. Tovább olvasom »
Hogyan válasszunk anya- és bababarát kórházat?
Pár bejegyzéssel ezelőtt a Bababarát Kórházakról írtam. Nem sokkal ezután a Születés Hete portálját böngészve akadtam rá egy 10 kérdésből álló lista, amely ugyancsak a szülészeti intézmény kiválasztásában segít. Az amerikai perinatális (szülés körüli) szakemberek által összeállított kérdések az anyák és a kisbabák szempontjait együttesen állítják a figyelem középpontjába, ezért is a címben az anya- és bababarát kitétel. (A cikk azóta sajnos már nem található meg a Születés Hete oldalán.)
- Ki lehet velem a vajúdás és szülés alatt? Alapvető fontosságú, hogy eldönthesd, kik legyenek melletted vajúdás és szülés idején. Tovább olvasom »
Hogyan segített nekem a dúla?
Zsófi története
2009. augusztus 22-én született lányom, Léna, dúla közreműködésével. Jómagam azért döntöttem a dúlás szülés mellett, mert férjem külföldi tartózkodása miatt kétséges volt, hogy bent tud-e majd lenni a szülésnél velem. Választott orvosom és szülésznőm sem volt, úgy gondoltam, nekem más jellegű személyes támogatásra lenne szükségem a szülésnél, mint amit az egészségügyi személyzet nyújthat. Végül a férjem éppen időben hazaért, mégsem éreztem úgy, hogy felesleges lett volna dúlát kérni a szüléskíséréshez. Éppen olyan dolgokban nyújtott sokat, amikre nem is gondoltam. Tovább olvasom »
Olvassunk (is) a nőiségről!
Egy Magyarországon frissen megjelent könyvet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Elizabeth Davis holisztikus szemléletű okleveles bába írta, aki az Egyesült Államokban a női gyógyítás elismert szakértőjeként dolgozik több mint harminc éve. Idehaza már megjelent a női életszakaszokat és életszituációkat leíró Életkör című könyve, most pedig A női szexualitás – öröm és intimitás életünk minden szakaszában című művét olvashatjuk magyar nyelven.
Vajon milyen a női szexualitás? Misztérium vagy tudatosan átélhető valóság? Elizabeth Davis szerint, ha a nők fontos életszakaszaikban jobban értenék és éreznék saját testük működését, megtalálnák az utat a bensőségesebb és örömtelibb szexualitás felé. Tovább olvasom »
Bababarát kórházak
A hozzám forduló várandós édesanyák egyik nagy kérdése, hogy melyik kórházban hozzák világra gyermeküket? Hol találnak maguk és kisbabájuk részére olyan körülményeket, ahol méltó módon lehet szülni és születni? Természetes vágyuk, hogy háborítatlanul, a maguk tempójában vajúdhassanak, hogy ne legyenek rutinból történő beavatkozások, és hogy a család a baba megszületése utáni “aranyórát” zavartalanul együtt tölthesse. Fontos szempont még a kórház gyermekágyas részlegének a szoptatáshoz, csecsemőellátáshoz való hozzáállása.
A baba ellátásával kapcsolatosan jelenthet segítséget a “Bababarát Kórház” kritériumainak ismerete és a címet elnyert kórházak listája. Tovább olvasom »
Várandósan – Írországban
Egy édesanyával levelezem, aki férjével a szigetországban él. Ott várják első kisbabájuk érkezését, így módja van az ír egészségügyet, azon belül is a várandós-gondozást rendszerét kiismerni. Leírása alapján nekem nagyon szimpatikus az ottani hozzáállás, és kíváncsian várom a szülésről szóló beszámolót. :-)
Írországban is lehet szépen, nyugodt körülmények között szülni, sőt. Bár abban különbözik a rendszer, hogy a 12. hétig rám sem néztek. Semmiféle vizsgálat nincs, se ultrahang, sem egyéb. Legfeljebb a háziorvost látogatja meg az ember, aki vért illetve vizeletmintát vesz, majd felveszi a kapcsolatot a kórházzal. Ezután az ember lánya megkapja levélben a kórházi értesítőt az első időpontról, amikor is meg kell jelenni a terhes-gondozáson. Igazából a 20. hétig csupán szülésznőkkel találkoztam, akik szinten vért, vizeletmintát vesznek minden alkalommal, és megmérik az ember súlyát és vérnyomását, illetve meggyőződnek róla, hogy rendben van-e a vércukor – és vasszint. Tovább olvasom »
Sára lányom születése
Sára 2006. július 20-án reggel született 3350 grammal és 52 cm hosszúsággal. A várandósság alatt gyakran mondogattam neki a pocin keresztül, hogy korán reggel kellene, hogy szülessen, mert a nővérét nem akarom sokáig magára hagyni. Július 19-én esete a nyákdugó megadta magát. Hívtam a szülésznőmet, aki csak annyit mondott, hogy figyeljem a jeleket. Ezúttal már tudtam, hogy mire kell figyeljek. Tovább olvasom »
Lezajlott a kampány a nyilvános szoptatásért
A fényképek tanúsága szerint nagyon vidám hangulatban telt a délelőtt. A szoptatás után a nagyobbacska gyerekek játszottak, olvasgattak, a kicsik pedig elégedetten pihentek édesanyjuk karjaiban.
Katalin élményei az igény szerinti szoptatásról
Az első lányom a kórházban még nem szopott ügyesen. Valamivel több, mint egy hét kellett ahhoz, hogy ráérezzen, hogyan is kell ezt ügyesebben csinálni. Nagy boldogság volt ez nekem, mert a tejtől duzzadó melleimen csak ő segíthetett. Nem mindig tartottam be a 3 órát. De nem is tudtam volna, mert volt, hogy Dóra másfél óránként is szopizott.
Eleinte fejtem, de aztán hallottam, hogy minél többet fejek, annál több lesz a tejem. Egyébként is nagyon sok tejem volt. Hagytam a babát a maga ritmusában enni, így a tej mennyisége hamar beállt az ő igényeihez.
Elég bátor voltam ahhoz, hogy bárhol megetessem, amikor megéhezett. Volt, hogy a Rába parton szoptattam, sőt, egy alkalommal még a 14-es csuklós busz hátsó részében is megetettem. Nem akartam, hogy a sírásától legyen hangos a busz, így mellre raktam. Tovább olvasom »


